Magyar Országos Tudósító, 1934. november/1
1934-11-03 [116]
ZU VADÁSZ-UTCAI VIEIOLOS MERÉNYLET, /2. folytatás./ Több tanút hallgattak kt ezután, majd Minich Károly dr.. törvényszéki orvosszakórtő adta elő szakvéleményében, hogy a vádlott valöszinüleg higitott sósavval öntötte le a .sértettet,; az úgynevezett lsöfoku maratási sebek 8-lo nap*alatt gyógyultak éa a merényletnek maradandó következményei nincsenek, A törvényszék kihallgatta még a segédházfelügyelönőt, aki szerint a vádlott állandóan 'molesztálta a feloségét, az asszony mindig félt, amikor az ura odajött. A vádlott egyizbon betörto a felesége orrát, má s alkalommal pedig pofonvágta őt, A scgédházE 1 elügyelőné szerint Balázs Pál egyizbon kijelentette előtte, hogy úgysem fog megnyugodni addig, amig feleségét el nem csufitja. A törvénszék szembesítette a vádlottat a tanúval, mindkebtenmegmaradtak eredeti vallomásuk mellett. Kovács Péter dr. ügyészségi alelnök kérte ezután a: vádlott példás megbüntetését. Hivatkozott arra, hogy Balázs a tanúvallomásokból is kitűnőieg durva, goromba, kiméletlen és kogyetlen volt feleségével szemben, aki pedig a leggyöngódebben viselkedett, A vádlott a legaljasabb indokból követt , el tettét és valószínűtlen védekezése mogcáfolást nyert, Dr. Beleznay László védő ezzel szemben ugy érvolt, hogy nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy a vádlott követte ©olna el a bűncselekményt 0 A törvényszék végül is bűnösnek mondotta ki ogészsógrontás vétségében 0 vádlottat és ezért tizennégynapi fogházra itólte cl. Az Ítélet nem jogerős, /MOT/Ma, ---ELMEBETEGGEL KÖTÖTT HÁZASSÁGOT - ÖTVENPENGÖ PENZBUNTJ TÉSRE ÍTÉLTEK. Lányi János dr, tanácselnök elnöklete mellett ma tartott tárgyalást a büntetőtörvónyszók Mó.rczij Lászlóné bűnügyében, aki ellen a kir. ügyészség azon a cimen emelt vádat, hogy Márczijjal, aki a székesfővárosi gázmüveknél, mint szerelő dolgozik, az 1894-ik évi 31-ik törvénycikk 14" §nak tiltó rendelkezése ellenére házasságot kötött elmebeteg férjével, A vádlott no sirva tagadta bűnösségét. Elmondotta, hogy nyolchonapon át élt közös háztartásban M^rczijjal, akit közben valóban beszállítottak az elmegyógyintézetbe, körülbelül háromhenap múlva azonban újból kiengedték, mert meggyógyult. Ez év június 2o-án, valóban házas : ságra léptek a VI. kerületi onyakönyvezető előtt, ezt azonban teljesen jóhiszeműen tette, mert semmiféle tiltó okot, vagy akadályt a maga részéről fennforogni nem látott.Hivatkozott azi asszony arra is, hogy Márczijnak ideiglenes gondnoka is azt közölte vele, hogy a házasságnak sommi akadálya nincs, A törvényszék kihallgatta a szerelő volt gondnokéit, aki azonban ezt a védekezést megcáfolta. A perbeszédek elhangzása után á törvényszék a vádirat értelmében mondotta ki bűnösnek Márczij Lászlónét,. akit ezért ötven pengő pénzbüntetésre itólt el, a büntetés végrehajtását azonban felfüggesztette. /MCT/Ma-i UJRAFELVÉTEL A HAZASSÁGSZEDELGÉSÉRT HATHóNAPI BORTÖNRE ÍTÉLT FAKEHESKEDÖ PŐRÉBEN, Hónapokkal ezelőtt történt, hogy a büntetőtörvényszék Hirschhorn Marcell fakereskedőt házasságszédolgéssol kapcsolatos csalás büntette cimén jogerős .n hathónapi börtönre itélte el, A kereskedő újrafelvételi kérelemmel fordult a törvényszékhez és ennek a kérésnek a törvényszék helyt is adót', Az ügyészség vádja szerint a fakeresk-dő elvált feloségénok kezdett újból udvarolni, Ígérte, hogy ismét elveszi őt feleségül^ &600 pengőt ki is csalt tőle és aztán más nőt vett el, E tényállás alapján mondottá is ki bűnösnek Hirschhornt annakidején a törvényszék és a kereskedő újrafelvételi kérésónéi olyan ujabb adatokat sorakoztatott fel és olyan tanukra hivatkozott, akikkel igazolni óhajtotta, hogy volt felesége, a kérdéses időben nem is rendelkezett annyi pénzzel, mint amennyiről az ügyészség vádiratában megemlékezik, A^büntetőtörvényszék Lányi-tanácsa már több alkalommal tartott tárgyalást, amelynek folyamán kihallgatták mindazokat a tanukat,, akikre a vádlott újrafelvételi kérésében hivatkozott, /Folyt ,köv,/ Ma,J"£)