Magyar Országos Tudósító, 1934. november/1
1934-11-07 [116]
ZTJ MATUSKA-ÜGY. /6. folytatás./ - Maga nagyon jó^ tud szaladni - szólt az elnök,- Amikor holyszini szemlére vitték, miért nem szaladt el? - Nem szaladtam cl, mert azt akarom, hogy teljesen kivizsgálják az ügyemet, - - Maga valami furcsa dolgot Is tud. A falon keresztül nem tud eltűnni? - Azt a Leé tudja csinálni, én nom, - Nem költözött magáha a'Leó? - Nemt Én nem vagyok Leó, Technikai dolgot mindent megtudok csinálni, de a falon keresztül eltűnni, nom. Ezután arra vonatkozóan faggatta az elnök Matuskát, hogy Tattendorfba való visszatérése után három nappal járt-o Bécsben ogy üzletben, ahol robbantógépet akart vásárolni, - Én kőtörőgépot akartam venni, - felelte Matuslea, Elmondta még ezután a vádlott, hogy alattendorfi kőbányát eladta, illetve kilépett a cégből és ezért 21,ooo schilling értékű vasat kapott, - Az ekrazotot nem adtam át a tulajdonosoknak - vallotta mert tudta , hogy az újpesti hidat fel fogom robbantani. Különböző adatok alapján megállep itották, hogy Matuska 63 darab okrazithüvolyt, 18 gyutacsot és 18 másik hüvelyt, valamint rézhuzalt bécsi lakására vitt, Matuska a bécsi lakásán 7 kilogramm'ekrazitot őrzött, /P/, Az okrazibtot egy Vulkán-Fieber kofferba rakta, AZ elnök ezután elővosz egy fényképalbumot, amelyben a merényletről, a helyszínről és Matuskáról készült képek vannak összegyűjtve* Felhívja a figyelmét Matuskának az egyik fényképre, amelyen trenchkbtban van levéve, hóna alatt a becsomagolt csővekkeli Matuska figyclmessen nézi s aztán csodálkozva felkiált: - Hiszen ez az attontát ruhám! Ki fényképezett le? Az elnök megmagyarázza Matuskának, hogy anakidejón felöltöztették a merénylő ruhába és rekonstruálták egész öltözékét, ugy, mint ahogy a merénylet al&tt volt, Matuska hitetlenkedne, egyre csodálkozva nézi egy darabig a képet, aztán visszaadja az albumot, - Miért alakitotta át a külsejét? Miért borotváltatta le a haját s növesztett bajuszt, meg szakállt? - Hogy neismerjonek fel, - válaszolja gyorsan Matuska, de' azután visszakozik és azt magyarázza, hogy ezt hitték róla annakidején. Ezzel szemben hangoztatja ezután - az a tény, hogy amikor átjött a határon és itt a fogházban'is önként ajánlotta, hogy vágják lo a szakállát - Ugy tudom, maga frakkban akart eljönni a főtárgyalásra . is? - Ugyan, - méltatlankodik Matuska - nincs is frakkom. Egy kukk sem igaz ebből. Nekem mindig kékruha volt az ideálom - hajtogatja és ruhája reverjét simogatja. - No és mi volt azzal a botránnyal a bécsi pályaudvaron, mikor a közönség közé dobált valamit? '•' - Almomban csináltam,,. nem tudok semmit róla,,.megrágalmaztak* ..olyan tisztességesen viselkedtem akkor is, mint itt - bizonygatja Matuska élénk mozdulatok közben. Az elnök nem folytatta Matuska további kikérdezéséé , a tárgyalást berekesztette és annak folytatását délután 5 órájya •hnlasfctotta, /Folyt.k öv./Sy,