Magyar Országos Tudósító, 1934. november/1

1934-11-07 [116]

—ZU VÁSÁRHELYI-ÜGY. / 4 0 folytatás./ Grántzner Endre nyugalmazott pénzügyi számvevőségi főta­nácsos a következő tana. Előadása szerint lelki kényszer hatása alatt kérte nyugdíjaztatását. Annakidején kilátásba holyezték'neki, hogy ha nyugdíjazásit kéri, akkor elhelyezik a dóhányjővedéknél. Amikor aziránt érdeklődött? mi lenne, ha mégsem kérné nyugdíjaztatását, azt'.a választ kapta, hogy ne tegye ezt, mert ennek következményei lehetnek. Első nyug­díjaztatása után sokat betegeskedett, idegei tönkrementek, ugy, hogy a hárshegyi idegszanatóriumba kérte a felvételét-. Méhes elnök ezzel kap­csdatban ismerteti az orvosi bizonyítványt, amely szerint Grántzner szolgálatképtelen. A továbbiakban a tanú elmondotta, hogy akkoriban 479 pengő nyugdijat kapott és Jakabffy kilátásba helyezte, hogy addig maradhat a dóhányjővedéknél, amig teljes szolgálati idejét kitölti. -De micsoda lelkikényszerről beszél ön - jegyezte meg erre Kovács Péter ügyészségi alelnök - hiszen ön a dóhányjővedéknél is ka­pott cca. 14o pengőt havonta és igy kettős fizetése volt. Már pedig ezt Jakabffy jóvoltából kapta, - Igen, de állandóan ki voltam téve annak, hogy állas­halmozás elmén kitesznek ebből az állásomból és különben is a kettős' fizetés sem érte cl azt á fizetésemet, amelyet aktív koromban kaptam, A tanú v '.omáeára J akabffy miniiszteUi tanácsos megjegyez­te, hogy a tanú vallomása nem fedi teljes egészsében a valóságot, nem való az, hogy ő kényszeritette volna a nyugdijkérvény beadására és ő küldte volna orvoshoz a tanút. Bendl Artúr ny. számvevőségi főtanácsost hallgatták ki ezután, aki elmondta, hogy a pénzügyigazgatósághoz névtelen feljelen* tés érkezett "felesége penziójával" kapcsolatosan. Amikor e levél miatt Jakabffy őt megkérdezte, közölte aele, hogy feleségének nincs is pen­ziója, csak az apósának. Jakabffy azonban felhívta, hogy a levélben foglaltakra'való tekintettel legokosabb, hogy ha nyugdíjaz .tatását fogja kérni. Ö érre igazoló jelentést adott be, amelyet azonban Jakabffy nem fogadott el, hanem azt válaszolta, hogy ha nem kéri nyugdíjáztatá­sát, akkor fegyelmit indit ellene és ennek egyéh következményei is lesznek. Ö tudta, hogy ez áthelyezést jelentene és ezért elfogadta Ja­kabffy tanácsát, orvoshoz ment, akitől aztán bizonyítványt kapott. Jakabffy miniszteri tanácsos a vallomásra megjegyezte, hogy az nem felel meg a < '. '"\yuak* A tanú és illetve a felesége ellen súlyos tartalmú feljelentés érkezett a minisztériumba, amelyet ő to­vábbított a rendőrségre. Ennek megállapításai alapján hivta fel aztán igazolásra a tanút, aki maga kérte, hogy minden botrány mellőzésével engedjék őt nyugdijba. r '• /Folyt, köv,/Ma, —ZU MATUSKA-ÜGY, /3. folytatás./ - Miért választotta pont ezt a vonalat? Miért gyorsvona­tok ellen csinált merényletet? - Nekem az'volt a kényszerem, hogy ugyanazon a helyen történjék, ahol az első, Ugyanazt a kényszert éreztem, mint Ansbachnál. De az'nem felel meg a valóságnak, hogy én utaztam volna a gyorsvonatok ellen. Matuska ezután részletesen elmesélte az elökószitési mü«« veleteket, miként rejtőzött el a kiserdő akácosában, hogy fektette le a dr tot és mennyi ideig várakozott, amig befut a vonat. Elmondta azt is, hogy cigarettára gyújtott a rejtekhelyén. - Amikor hallottan,'hogy közeledik a vonat, megcsavartam az induktort s akkor - megtörtént.., - Maga nagyon jól tudta, hogy gyorsvonat érkezik s most azt akarja elhitetni vekünk, hogy nem tolt erről biztos tudomása. M 0 fet igyekszik visszavonulást rendezni.., - Mert látom, hogy a mélt°ságos ur azt akarja beigazolni, hogy én csak gyorsvonatok ellen akartam merényletet elkövetni, - Tudja mi lett az ev dmény? - Most már tudom. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR - Hány kilo ekrazitot használt fel? Kszekció Jz*} - Hármat, /Folyt. köv./Sy.

Next

/
Thumbnails
Contents