Magyar Országos Tudósító, 1934. november/1

1934-11-06 [116]

— A MATUSKA BÜNPER MÁSODIK NAPJA» Kedden reggel pontosan kilenc órakor vonult bo az ítélkező tanács az es­küdtszék! tárgyalóterembe, hogy folytassa Matuska Szilveszter bűnügyé­nek tárgyalását. Közvetlenül a birák megjelenése Ölutt vezették bo a sulyoean megbilincselt vádlottat, aki látható izgatottsággal várta-a tár­gyalás megkezdését, Márton Albert dr, tanácselnök csendre ém rendre fi­gyelmeztette a hallgatóságot, majd Matuska Szilveszterhez fordultf - Tegnap ott hagytuk el, hogy maga 193o őszén teljesen va-^ gyontalan volt. Le is tette a vagyontalansági esküt4 Hol volt a felesé­ge ebben az időben? - Nyaralni volt, de ő nem tudott az anyagi helyzetemről; ve­le nem közöltem. Ha árverezni jöttek, valamivel elütöttem a dolgot, Kü­lönben sem voltam vagyontalan, csak immobil, Az elnök hosszasan faggatta Matuskát anyagi helyzetére vo­natkozóan, majd megkérdezte: - Miért utaztak Csantavérre, amikor ilyen rossz anyagi vi­szonyok között voltak? - A betlehem miatt haza akartam menni, - Ez volt a főcél?' - Igen, a betlehem, a betlehem, - felelte Matuska idegesen, A továbbiak során az elnök kérdésére* elmoncb tta, hogy még abban az időben, amikor Pesten lakott és a Szabolcs-utcai ház körül pe­re volt, az apósa, aki Csantavéren lakott, arra kérte, hogy azuj csan­tavéri templom építéséhez járuljon hozzá. Ekkor nem volt pénze, de Ígé­retet tett, hogy pernyerés esetén nagyobb ajándékot ad a csantavéri tomp lomnak. Amikor a'pert megnyerte, különböző karitatív célokra nagyobb .összegeket adott, de azt az igéretét, hogy a csantavéri templom számára is ad, ekkor nem teljesítette és 193o őszén akarta igéretét beváltani. Bár rossz anyagi viszonyok között volt, de kapott egy ügyből kifolyólag kétezer schillinget és elhatározta, hogy ezt a pénzt részben utazásra, részben pedig ajándékra fordítja. Egy szobrásznál magrendelte azt a bi­z onyos betlehemet, négyszáz schillingért, - É s a számlát mennyiről állíttatta ki? - Hatszáz schillingre javíttattam ki, többet akartam mutat­ni, ez csak kegyes csalás, - Maga az Isten gondolatával szemben sem riad vissza a csa­lástól? Nem tartja ezt furcsának? - Nem találom, - Milyen tervel'voltak ebben az időben vasúti szabadalmaival? - Ekkor semmi,;. Csak simitgattam a terveken, mindig volt valami simitani való, /P/, - Önnek abban az időben'az volt a főcélja, ím tér át egy má­sik témacsoportra Márton Albert'dr, tanácselnök - hogy elvesztett va­gyonát lehetőleg visszaszerezze. Ugyebár, igy volt? - Hát, kérem, - habozik Matuska Szilveszter - Mindenesetre gondolnia kell az embernek üreg napjaira is,., - Annál természetesebb ez - folytatja az elnök - hiszen ön már megkóstolta a nagy vagyon-nyujtotta előnyöket,,, '••- Kérem, nekem legkisebb gyermekkorom óta sohasem volt igazi jódolgom,,, - Ön a turbina-találmányát és a vasúti balesetelháritó-szaba^ dalmá$ is nyilván ezért a célért akarta minél jobban értekesiteni,,, • - En kérem csak meg akartam élni ezekből a találmányaimból, A célom az volt, hogy a bécsi házamat minél jobban, lehetőleg 95,000 ' áchillingért eladjam. Ez volt a helyzet, amikor Csantavérre leutaztam. - Az ön utazásának a kimondott célja vallásos jellegű volt. Hát Vön annyira vallásos ember? - Mindig is az voltam; legkisebb gyermekkorom óta,,. - A katonaságnál is? - Akkor kerültem legmesszebbre a jó Istentől, - Mit'ért ezalatt?' - Hát'.főleg azt.,.hogy akkoriban szivesen meghallgattam a trágár beszédekot.,,nem gondoltam Istennel,,.Egyébként, amikor a kato­naságtól visszatértem, újra eleget cettem vallási kötelezettségeimnek is. Ezt főkép a feleségem jótékony befolyásának köszönhetem. '

Next

/
Thumbnails
Contents