Magyar Országos Tudósító, 1934. október/3

1934-10-26 [115]

ÖT MÉTER SZ ÖVET ELLOPÁSÁÉRT NÉGYÉVI SZIGORÍTOTT DOLOGHÁZ. ^ Oswald Gusztáv belvárosi szabóüzl„tébojí ez év május 25-én betért egy elegáns férfi és egy no, a fórfi'ruharondelésről kezdett beszélni és több szövetet kért megtekintésre. A szabó elé tett néhány anyagot, a férfi végignézte a szöveteket, majd kijelent ette,'hogy meggondolja még a dolgot és érte siti Oswaldot elhatározásáról. Amikor a férfi ós a nö eltávoztak; Oswald észrevette, hogy a szövetek közül hiányzik egy ötméteres darab. Nyomban a férfire gyanakodott, bement a rendőrségre, ' megtette a bűnvádi feljelentést, A rendőrségen elébe tették a bönözok fényképalbumát s a' fényképek egyikén felismerte az üzletben járt fér*­fit, akiről megállapították, hogy büntetett előéletű volt magántiszt­viselő. Rövidesen le is tartóztatták az állítólagos szövettolvajt: Tö­rök Árpád László magántisztviselő személyében, aki ellen az ügyészség lopés büntette cimén emelt vádat, , ' Ma tárgyalta Török ügyét a büntetőtörvényszék Krayzell-taná­csa. A rovottmultu magántisztviselő tagadta bűnösségét s azt is, hog|y ' • egyáltalán megfordult volna Oswald Busztáv üzletében. Alibire is hi­v vatkozott, az alibi bizonyítása azonban nem járt sikerrel. Kihallgatták Oswald Gusztávot, aki határozottan felismerte Török Árpád Lászlóban az elegáns' nővel együtt nála "járt fiatalembert és tanúvallomásában utalt arra is, hogy a nőn nagykabát volt s nincs kizárva, hogy a kabát alatt csempészték ki az üzletből a 21o pengőt érő szövetdarabot, A bizonyitfsi eljárás lefolytatása és vitéz Jónás Sámuel dr, ügyészségi alelnök felszólalása után a törvényszék bűnösnek mondta ki Török Árpád Lászlót a vád szerinti lopásban és négyévi szigorított dologházra Ítélte. Az Ítélet nem jogerős, /MOT/ Sy, CHIKÁN PESTERZSÉBETI POLGÁRMESTER SAJTÓPÖRE - A KIRÁLYI TÁBLA ELŐTT. Pálosi István és Vallató Zoltán a pesterzsébeti Heti Napló 1931 évi no-, vemberi szómában nagyobb cikket irtak, amelyben Chikán Béla pesterzsé­beti polgármester személyével, múltjával és ténykedéseivel foglalkoz­tak. Az ujságirók cikkükben azt irták a polgármesterről,r&ogy kommunis­ta volt, hivatalában különféle szabálytalanságokat követett el/ s ezért Chikán. valamint a hozzá legközelebb álló pesterzsébeti városi tisztvi­selők "valósággal szégyenfoltjai az egész Pest vármegyének, sőt az egész csonka magyar hazának!" A cikk ezenfelül bűncselekmények elkövetésével is megvádolta a polgáirmestert, akiről egyebek közt még azt is hangoztat­ta, hogy állását "klikkje segítségével, vagyonszerzésre ha sználta fel" A^cikk súlyos tartalma és sértő kitételei miatt Chikán Béla felhatalma­zásra üldözendő sajtórágalmazás vétsége cimén bűnvádi feljelentést tett a két cikkiró ellen, akiknek'ügyében a pestvidéki törvényszék tartotta meg az elsőfokú fŐtárgyalást,. • A törvényszék, ifj. Dániel Sándor dr. védőügyvéd kérelmére, elrendelte az ügyben a legszélesebbkörü bizonyítást; számos tanút hall­gattak ki, okiratokat szereztek be s a bíróság végül is itéletileg meg­állapította, hogy a két vádlott bizonyos tekintetben a valóságnak megfe­lelő adatokat közölt, de ennek ellenére nem tekinthető bizonyítottnak az, mintha Chikán polgármester a kommün alatti magatartása folyuán ve­szítette volna el katonatiszti rangját: továbbá azt sem sikerült igazol­niok a vádlottnak, mintha Cikán és szükebbkörü tisztviselő-barátai bűn­cselekmények elkövetésével gyarapították volna magánvagyonukat, Ezért a pestvidéki törvényszék sajtó.utján elkövetett, hivatalból üldözendő rá­galmazás vétségében vétkesnek mondta ki a két vádlottat's közülük Pálo­sit fioo pengő, Vallatót lóo-pemgő pénzbüntetésre itélte. Kölcsönös fellebbezés folytán az ügy az Ítélőtábla elé kerüli amelynek gadó-tanácsa a vád és a védelem képviselőinek együttes kérelmé­re bizonyitáskiegészitést rcsndelt el. Nevezetesen elrendelte a tábla egyes ügyészségi iratok, jegyzőkönyvek, szakértői vélemények és fegyelmi iratok beszerzését, A bizonyitáskiegészitő eljárást azóta a pestvidéki törvényszéken lefolytatták 3 igy az ügy ma újra a tábla elé korült. /Folyt.köv./ Ky.

Next

/
Thumbnails
Contents