Magyar Országos Tudósító, 1934. október/2

1934-10-13 [114]

FŐVÁROS A KÖZPONTI VÁLASZTMÁNY ÜLÉSE• A főváros központi választmánya szomba­ton délelőtt tiz órakor L i b e r Endre alpolgármester elnöklésóvel ülést tartott, A nyári szünet utáni első ülésen a választói névjegyzékből hivatal­ból törölt egyének dolgáéban határozott a választmány. Szvo bodaK. Endre t- nácsl főjegyző, a választmány jegyzője jelentette, hogy az 1935.év­re szoZLó képviselőválasztói névjegyzék ellen tizenöt panasz érkezett be, egyesbe Ívéte le, illetve kihagyása miatt, ezeket a panaszokat továbbítot­ták a közigazgatási bírósághoz. A választói névjegyzékből 78 olyan egyént töröltek, akik elmebetegség, csőd, polgári jogaik elvesztése,állampolgár­ságuk megszűnése, illetve törvényes bÍrói Ítélet, vagy egyéb elmen válasz­tói JpgOfiUltsálukat elvesztették, A törlést a központi választmány tudomá­sul Vette és egyúttal kijelentette, hogy e törlések ellen is jogorvoslat­nál-- vén helye a közigazgatási bíróságnál, amennyiben valaki a kihagyottak közül, amiatt panaszt emel.Kisebb adminisztrációs ügyeket tárgyalt még a • központ i választmány és ezzel véget is ért az üléa . /MOT/D. KI R E K SIPőCZ JENő POLGÁRMESTER KÜLDÖTTSÉG ÉLÉN ÜDVÖZÖLTE A KÚRIA UJ ELNÖKÉT. Dr.S i p ő c z Jenő polgármester vezetésével srombeton délelőtt'az Orszá­gos Tisztviselő Kaszinó vezetőségének küldöttsége tisztelgett dr,0 s w ald István, a m.klr.Kúria uj elnökénél, -ki régi vezetőségi tagja a kaszinó­nak.. A küldöttségben a polgármesteren kívül .""kacs Jenő dr,,a budapesti törvényszák elnöke, dr.Kentiher Kálmán ny, államtitkár, dr. Vecseklői Jó­zsef kúriai biró és Martin István, az Olasz-Magyar Bank igazgatója vettek részt, A Kúria elnökét Sipőcz polgármester meleg szavakkal üdvözölte és nagyhatású beszédében rámutatott annak a helynek rendkívüli jelentőségére és fényére, amelyet dr.Oswald István személyével olyan méltóan töltöttek be. Oswald István az üdvözlésre meghatott szavakkal mondott köszönetet. /MOT/D. EGYHÁZI HÍREK —UJ EVANGÉLIKUS KÖZÉPISKOLAI IGAZGATÓ. R a d v á n s z k y Albert báró dr.,az evangélikusok egyetemes egyházi és iskolai felügyelője középiskolái igazgatói cimuiel tüntette ki K u b a c s k a András dr,-t, a budapesti evangélikus fiugimnázium harmincöt év óta működő tanárát, /MOT/F, FŐVÁROS —HORVÁTH ZOLTÁN DR.LETT A BE3ZK.ÁRT JÓLÉTI OSZTÁLYÁNAK VEZETŐJE,A Beszkrt igazg.tóeága egyik legutóbbi ülésén dr.H o r v á t h Zoltán főtitkárt„aki eddig Márkus Jenő vezérigazgatón-, lyottos mellett teljesített szolgálatót, október l-től kezdődő hatállyal a Beszkárt jóléti osztályának vezetésével bizts meg, Horváth Zoltán dr. e-lőlépése osztatlan örömet'keltett a Beszkárí M alkalmazottal körében, mert mint a Beszkárt önképzőkörének és dalárdájának • ( agilis vezetője, nagy népszerűségnek örvend. /MÜT/H.

Next

/
Thumbnails
Contents