Magyar Országos Tudósító, 1934. október/1

1934-10-10 [113]

/A pénzügyi bizottság ülése. Folyta t á s,4./ P á r k á n y Frigyes is a tizonötös bizottság kiküldésének kér­désével és a f Őpolg érmest ornok orro vonatkozó átiratával foglalkozik. Fai n­tartja a tizonötös bizottság kiküldéséro vonatkozó indítványát és a főpolg;r -.ostor álláspontja ellen, szerinte, a logorelyosobbon tiltakozni kell.Tilta­kozni kell az olkn - mondotta - hogy a fővárosnak már amúgy is eresen meg­csonkított önkormányzatát még ezen túlmenően is csorbítsák ts hogy a főpol­gármester' amugyis óriási arányú rendkívüli felhatalmazási jogát önhatalmúan kitoővitso. Az ilyen bizottság kiküldése egyödül a polgármester es a törvén.:-' hatósági bizottság jogköre és abba más bele nem szólhat^ Ezt a jogot senki­som veheti el, a főpolgármester som. -A polgármester válasza minden tekintet**) ben elismerést érdemel és szavaiból az önkormányzat és a polgárság szeretete csendül ki,mégis meg kell mondania, hogy a polgáim:e sternek a főpolgármes­teri átirat vétele után azonnal tiltakozni kJ. ljtt volna ellene és ennek dacára ki kellett volna küldeni a bizottságot. Tudomásul voszi azt az ígé­retet, hogy ezentúl virosbirókká csak ügyvédi, vagy birói vizsgával rendel­kező egyéneket fognak kinevezni, Kéri a polgármestert, sürgosso meg a város­bírói" szabályro.idelot jóváírását, amely egy év éta van fenn a kormánynál, . Indi tvány a i t fenntartja, 3 i p ő c z Jenő polgármester most újra szót kórt: főváros nehó helyzetében - mondta - a megértés útját kell v lasztani;En sokszor majdnem egyéni presztízsem feláldozásával mutatok példát erre. Ez alkalommal is igy cselekszem es a törvényhatósági bizottság álláspont j ár ü l a f öpolyármestor urat tájékoztatni fogom a tizonötös bizottság dolgában. Révész -ihély kéri, hogy a törvényhatósági bizottság tegye magázva azt az álláspontot, hogy az államrendorségi hozzájárulás mérséklé­sét kéri, m„rt biztosra veszi,hogy egy olyan felterjesztés, amely a hozzá­j árulás bizonyos időre való felfüggesztését fogja kérni, nem. lesz oardményosJ Harre^inditványait nem fogadja el, de beszéde lényegével partja nevében is egyetért. ' Az elnöklő ** i b o r Endre alpolgármester most kirendelte a szavazást, «»• fuvaros 1935.évi költstgvatestor' e zotét általánosságban, az él­talános vita alapjául kilenc szavazattal nyolc ellenében elfogadta a pénz­ügyi bizottság. Ezután az indítványok felett szavaztak- Elfogadták Révész indítványát, hogy a föv-'res készítsen sürgés előterjesztést a kd .üzemi tari­fák mérs kiesére, a helyiérdekű vasút dijának leszállításira és intézzen feliratot a kormányhoz az c llamr endöráégi hozzá-járulás mérséklésére, Elf or ta a bizottság Bró-dy Ernő indítványát a tataroz.Isi kedvezmény meghosszabbí­tása érdekében, magáévá tette azt az indítványát is, hogy a főváros engedje meg a tandijak resaletben való fizet sét, az iskolaszékek felállításéra vo­natkozó indítványát pedig kiadták a polg armostornak. Ilmszky János inditv; • ny át, hogy a tisztviselők ts a ikaluazottak karácsonyi s egélyt kapjanak, kiadtak a polgármesternek^ azzal az inditvány ával együtt,hogy a főváros dolgozzon ki ogy tervezetet külön áruházi adó szedésére. Elfogadták a kar­teliöfevóny megszigorítására vonathoz 0 indítvány Párkány Frigyes indít­ványát, hogy a pénzügyi bizottság küldjön ki az" üzemek megvizsgálására egy ti zenötös bizottságot, egyhangúan elf ogadták.Hr.rr er indítványait nem tette magáévá a pénzügyi bizottság. Szőke Gyula indítványai felett pedig a költ­ségvetés r .szlates letárgyalása után fognak dönteni.Ezután megkezdődött a rrs.letes vita. A I,általános igazgatásr°1 szolé foj-zothoz elsőnek 3 á ­n ó c z i László szólott, *»zt fejtegette, hogy a legelső föladat lenne a közigazgatás reformjának magvalósítása, a státusrendezásro csak ezután ke­rülhet sor, Egyszerűsíteni kellene a szövevényes jogszabál" okat,mert ezek okozzák, hogy az ad n iai s z t r .„ c ió csak nagy költségekkel tud dolgoznl.Szó­lott ezután az üresedésben lévő állasok betöltőiének ktrd; séről,majd fel­világosítást kert, vájjon az c ll t ..shalmoaaaoka t megszűnte ttok—o mar?Bo3zalt a ke-ny saernyugdij azAS okról ia es azt az óhaját fejezte ki, hogy a legsür­gősebben bonyolítsák 1. „zokot, mert mindaddig, mig az eljárás befejezve nihes, a tisztviselők tömegei olyan idegfeszültségben élnek, amely a normá­lis munkát hátr. Itatja. A polgármester ihíeíked.-.sét kerté a fővárosi' tiset. i se löknek c s munkásoknak adandó kar.,csoie i segél; folyósítás .• ra.Sür­, gette a nrpiberos és ideiglenes altisztek Ve-giegositesét is. A /folyt, köv./ • pp.e

Next

/
Thumbnails
Contents