Magyar Országos Tudósító, 1934. október/1

1934-10-04 [113]

A MAGYAR IFJÚSÁG OKTÓBER 6-IKI ÜNNEPE. A Magyar Nemzőti Duákszövetsóg ag aradi vértanuk emlékünnepét október 6.-án flélelött 11 órakor tartja meg a Pesti Vigadó nagytermében.Az ünnepi beszédet K u n c z Ödön dr.,a Bu­dapesti Pázmány Péter-Tudományegyetem tanára tartja.Az irredenta dalok el­éneklése után a záróbeszédet Somos Elemér dr. mondja. Közvetlenül a gyászünnepély után kezdődik a TESZ által ren­dezett ifjúsági kongresszus, amelynek legkiemelkedőbb szénoka Krállk Lajos dr., a Magyar Nemzeti Diákszövetség vezértitkára lesz,aki az "ismeretlen magyar ifjúság" címmel tart előadást.Ugyancsak az előadók között szerepel N y u 1 Gyula,T ó b 1 á s Kornél, Kalmár János ósEsztcrhás István.A rendezőség ezúton kéri fel az ünnepélyen résztvenni óhajtó közön­séget,hogy amennyjjjben helyet akarnak biztosítani maguknak az ünnepélyre, ugy legkésőbb szombat délelőtt fél 11 óráig foglalják el helyeiket a Pesti Vigadó nagytermében. /MOT/ B. «•«»«»•• —- ÉRDEKES VILLÁMKÉRDÉSEK ÉS TÉTELEK A KERESKEDELMISTÁK TEHETSÉGVERSE­NYÉN. Tegnap reggel 8 órakor hirdették ki a Vas-uocai kereskedelmi isko­lában a kereskedelmi iskolai tanulók tehetségversenyének résztvevői előtt azt a 20 villámkérdést,amelyre egy órán belül kellett néhány mondatba fog­lalt tömör választ adniok.Az érdekes kérdések között a következők szere­peltek: Mit jelent az,hogy egy bank immobil? - Milyen részvénytársaságra van előírva a minimális 10.000.- és 100.000.- pengős alaptőkéi - Ml a kü­lönbség a közkereseti ós betéti társaság között? Mely valuták vannak je­lenleg arany alapon? - Abból a tényből,hogy a mezőgazdasági termények 70 %-B. kisbirtokból származik, elbírálhat ó-e a kis éa nagybirtok produkti­vitása? - Mire tanított Széchényi? - A villárakórdésekre adott válaszok be­nyújtása után Szakáll Zsigmond főigazgató kihirdette a zárt borí­tékban elhelyezett tételeket,amelyeknek kidolgozására a versenyzőknek há­rom óta idejük volt.A tételek a következők: A magyar hitelszervezet leírá­sa és méltatása /közgazdaságtan/ üzletterv kidolgozása ós egy bornagykeres| kedés egy heti lengyelországi exportjának levelezése és könyvelese /gyakor­lóiroda/ egy útburkolási vállalkoz-ás kalkulációja és rentabilitási számítá­sa/ kereskedelmi számtan/. A versenyzők dolgozataikat jeligés boriték kíséretében nyúj­tották be.Délben a versenyzők az OKISZ helyiségeiben ebédeltek,ahol Barna Sándor szegedi végzett tanuló a verseny résztvevői nevében mondott kösfeö­netet Led orma nn Mórnak,az OKISZ elnökének azért,hogy áldozat­készségével az összes iskolák kiküldöttei részére lehetővé tette a verse­nyen való ré3stvételt,Délután a versenyzők megtekintették a mezőgazdasági kiállítást és a vidékiek este hasautaztak.Az eredményt előreláthatólag október 19.-én hirdetik ki. /MOT/ ."B. INGYENES MUNKAKÖZVETÍTÉS. A Bie.áapestl Hatósági Munkaközvetítő október 3.-i kimutatása szerint az elmúlt ;hét folyamán összesen elhelyezett 717 egyént.Most foglalkozást kaphat összesen 216 egyén , éspedig 1 hengervéső mester, 151 egyéb ipari szakmunkás, 1 betanult gépmunkás ós gyári segédmun­kás, 1 gyári aésxjsg^ napszámos, 9 szolga, kifut 0 , kocsis, 3 ügynök, 18 állan­dó háztartási alkalmazott, 33 tanonc. Hadigondozottak részére bejelen­tett munkahelyek száma 104, éspedig 20 kubikus, 26 selyom és pamutszövő,^ 10 stoppolónő, 4 öntödei magkészitőnő, 20 előfonó ós fonó, 2 fonomunkásno, 1 solfactorfonó, 1 csőlakatos, 10 jutaszövőnő, 1 kalapos, 2 géplakatos- és 2 lakatos, 2 vasöntő, 2 szövőtanoncnő. - Foglalkozást koros összesen 3.861 egyén, psoodig 1.979 ipari szakmunkás, 522 betanult gépmunkás, gyári segéd­munkás, 240 gyári ós egyéb napszámos, 290 szolga, kifutó, kocsis, 207 magán­tisztviselő, 207 kereskedelmi alkalmazott, 10 ügynök, 192 állandó és 199 ki­segitő háztartási alkalmazott és 15 tanonc. , MiOüJJfh '

Next

/
Thumbnails
Contents