Magyar Országos Tudósító, 1934. szeptember/2

1934-09-13 [111]

Néhány hónappal zelŐtt feljelentés érkezett a rendőrségre dr. Ber itey Árpád középiskolai tanártol, A feljelentésben elmondta,, hogy' egy Alkotmány utcai vendéglőben együtt ült PrankoVics Péter tanárral. Köz­ben pár pillanatra kiment a másik szobába és otthagyta az asztalon tárcájáé, amelyben a pénz..- volt. Visszajövet észrevett:-, hogy a zs eb­tárcábol loo pengő hiányzik. A rendőrség annakidején kihallgatta Prankovics Pétert, aki azonban tagadta, hogy ő lopta volna el a pénzt, A kir. ügyészség a rendelkezésre álló adatok alapján vádat eault Frankovics ellen lopás elmén és kérte a törvényszéket, hogy kihágás cimén is bűnösnek mondja ki Frankovicsot, mert az jogtalanul használ­ja a dek ori cimet, Dr, Janovics Tibor törvényszéki ogyesbiro ma tartott ez ügyben tárgyalást, A vádlott tagadta bűnösségét, s azzal védekezett, hogy egyáltalán n.,n szorult arra, hogy a lopást elkövesse, mert óra­adás okból - kitűnő en fenn tudja magát tartani, sőt megtakarított, pén­ze is van. A doktori cinr használatára azt jegyezte meg, hogy ez hiúságból történt, A törvényszék kihallgatta a beidézett ta­nukat, majd pedig a perb ..széd.k elhangzása után a vádlottat a lopás vádja alél felmentette, more egyáltalán nem merült fel megnyugtató bizonyíték a büncs .1 .kmény elkövetésére, .ellenben bűnösnek mondotta ki kihágás cimén és ezért 2oo p. ngo pénzbüntetésre itelt el./HOT/.'A. --- "NYILT TITOK, HOGY A DÁMA AZ EGYIK BANKVEZÉR PROTEZSÁLT JA'.' Steb Zoltán hirlapiró a Hétfői Napló cimü hetilapban "Nyilt titok" cimmel a színházi rovatban cikket irt, amelyben többek között a kc­v tkezo sorok volta]; olvashatók: „Nyilt titok ugyanis, hogy a dáma az egyik bankvezér pro­tezsáltja, annyira, hogy Fodor Oszkár, a pécsi szinház igazgatója kétezer p.ngó költségmegtéritést kapott azon a elmen, hogy minél pazarabbul állítsa ki az operettet. A pestiek ugyan tapsoltak, de .es nem budta elnyomni a bennszülött pécsiek pisszegését... A pécsiek magukra maradtak és alaposan megbeszélték egymás között a dolgot, Nem titkolj cár, hogy az igazgatót teszik felelőssé az operett kudarcáért és akadt városi képviselő, aki bejelentette, hogy interpellál a vá­ros szinházügyi bizottságához, .. • vájjon lehetséges-e, hogy a szub­venciót élvező színigazgató holmi idegenből jött kétezerpengos támoga­tásért diszkreditálja a szinhózati' Fodor Oszkár a pécsi szinház igazgatója sajtó utján elkö­vetett rágalmazás miatt feljelentést tett Stób Zoltán ellen, akinek rágalmasási ügyet ma tárgyalta a büntetotörvényszék Schadl-tanácsa. A tárgyaláson a'hirlapiró kijelentette, hogy nem érzi bűnösnek magát, mert igazat- irt. Hangoztatta, hogy az egyik'pesti bankdir ék tor való­ban fiz:tett kétezer pengőt Fodor Oszkárnak, hogy léptesse fel szir­hazában Boros Kató kezdő színésznőt, illetve, hogy az operettet mi­nél disz.Sebben állitsa ki. A hirlapiró védője terjesztette elő ezután a valódiság el-c ­nyitására vonatkozó indítványát, kérte az egyik nagybank vezérigazha­tójának kihallgatását, ind eványozta továbbá három pécsi hirlapiró megidézését, majd pedig kérte, rend lje el a törvényszók Sebestyén Gézának, az Országos Szineszszöv e tség elnökének a kihallgatásét ic. - Sebestyén Géza kihallgatását arravonatkozóan kérőn, hc y a vidéki színházaknál usus kezdő•színésznőknek pénzért való fellep­etése, tehát ha ..z igy van, akkor a hirlapiró nem köv.. tett ..1 rágal­mazást, A főmagánvádló képviselője ellenbizonyítást ajánlott fel, leérte Boros Kató színésznő, továbbá Sik Lajos pécsi városi főjegyző és mások tanukénti kihallgatását. A törvényszék a valódiság bizonyítását elrendelte és a Argyaláat elnapolta. /HOT/ P.

Next

/
Thumbnails
Contents