Magyar Országos Tudósító, 1934. szeptember/1
1934-09-07 [110]
HÁZASSAGSZÉDELGÉSERT ELITÉLTEK EGY ASZ TA LOS SEGÉDET. A büntető törvény széken Iviessik Lajos dr. törvényszéki biró ma targyalta Szálai II. na postatisztviselönő feljelentésére Béki Gyula - asztalos ser-'.-d bűnügyét, akit az ügyészség csalás bűntettével vádolt meg. A vád sz rínt Béki házasságot igért a leánynak, többszáz pengőt kicsalt tőle, i"gerebenek azonban nem tett eleget és a pénzt saját céljaira k öltött s el. Béki tagadta bűnösségét és azzal védekezett, hogy 8 el akarta ugyan venni feleségül a leányt, Szálai Ilona időközben azonban m gbezegedett és amikor gyógyultan elhagyta a korházat mérnem akart hozzámenni feleségül, Béki szerint nem felel meg a valóságnak, hogy Ö pénzt kért és kapott volna a leánytól. Az való, hogy Szálai Ilona élelmiszert vásárolt számára az alatt az idő alatt, amikor neki nem volt keresete,"de semmiféle fondorlatos csalást a leánnyal szemben nem követett el. Az ezután kihallgatott Szálai Ilona elmondotta, hogy Béki többalkalommal csalt ki tőle kisebb-nagyobb összegeket és csak később tudta meg azt is, hogy mialatt ö a kórházban betegen feküdt, az asztalossegéd idegen nőkre költi a pénzt, Több tanút hallgatott ki még a törvényszék, akiknek vallomásai alapján bnnesenk mondotta ki Béki Gyulát csalás vétségében és ezért hat heti fogházra italte el. /MOT/MA. ÉRDEKES INDOKOLÁSSAL HAGYTA HELYBEN A TÁBLA GÁGERN JÁNOS BÁRÓ FELMENTÉSÉT . " Ismeretes, hogy Gágorn János báró harminckilnecéves földbirtokos ellen Károlyi István gróf csalás büntette cimén bűnvádi feljelentést tett. Az ügyészség a vád képviseletét átvette. A vádirat szerint Gágern báró több részletben összesen mintegy 360.000 osztrák schillingnek megfelelő készpénzt vett fel váltókra Károlyi István gróftól, illetve Károlyi István grof jótállása mellett. Gágern János állítólag különféle biztosítékokat ajánlott fel,'igy például hangoztatta, hogy Németországban nagyobb örökség vár reá, Romániában is vannak családi földbirtokai, ezenfelül atyjától, akinek a Bánságban van kiterjedt birtoka, ugyancsak örökölni fog. Végül a báró - a vádirat szerint - azt is hangoztatta, hogy a közeljövőben előnyös házasságot köt, egy dúsgazdag mágnáscsalád egyetlen leánygyermekét fogja feleségül venni. A vád szerint ezek a biztosítékok a valóságban semmi értékkel sem bírtak s igy Gágern báró voltaképpen tudatosan megtévesztette Károlyi István grófot, amikor tőle ily nagyösszegü készpénzkölcsönt vott fel. A büntetőt örvéryr szék többnapos főtárgyai® után felmentette Gágern János bárót a. folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének vádja alól. Minthogy a felmentés bizonyítékok hiányában, nem pedig bűncselekmény hijján történt, a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be a felmentő Ítélettel szemben, amelyet másrészről a királyi ügyészség is megfellebbezett. A tábla Harmath-tanácsa két izben is bizonyitáskiegészitést rendelt el az ügyben, majd ennek lefolytatása után-.ma hozta meg széles körökben nagy érddc lődéssel várt Ítéletét , ' A táblai tárgyaláson a sértett és'a vádlott baráti bőre,' számos fiatal arisztokrata, valamint ügyvédek, jogászok jelentek meg. A tárgyalóterem az úgynevezett nagy tárgyalás ok képét mutatta, A vád a t Fabó Zoltáa dr. királyi főügyész képviselte, a védelmet Sándor László dr. ügyvéd látta el, a sértett Károlyi István képviseletében pedig Modvigy Gábor dr. ügyvéd vett részt'a fellebbviteli főtárgyaláson. Az iratok és az előzmények ismertetése, valamint a bizonyitáskiagészités anyagának bemutatása után sor került a perbeszédekre,'majd a tábla Harmath-tanácsa beható tanácskozás után meghozta Ítéletét. Eszerint a tábla a törvényszék felmentő Ítéletét indokainál fogva helybenhagyta, A tábla az Ítélethez rendkívül érdekes mogokolást fűzött. A fondorlat - fejti ki a táblai Ítélet indokolása - nem abszolút értelemben vett jogi . megállapítás; jel lege mindenesetre függ az egyéntől. Jelen bünporben például nem lehet szó fondorlatról, hiszen a sértett egyáltalán nincs inferiorisabb, alárendeltebb szellemi helyzetben, mint a vádlott. Károlyi István grof sértett egyetemet végzett, közgazdasági tanulmányokat folytatott, akárcsak Gásern Jánés báró' vádlott;