Magyar Országos Tudósító, 1934. augusztus/3

1934-08-29 [109]

—-A FŐVÁROSI TÖRVÉNY ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI SZAKASZAINAK MEGVÁLTOZTATÁSÁT TARTJA SZÜKSÉGESNEK AZ ÁRVASZÉKI Dr. C s o r n a Kálmán, az Árvaszók el­nöke a közigazgatási bizottsághoz intézett félévi jelentésében egy igen érdekes körülményre hivja fel a figyelmet. Rámutat arra, hogy az uj fővá­rosi törvénynek az összeférhetetlenségről szóló rendelkezése a gyakorlati élet tapasztalata szerint tulszigorunak és a gyámügyök ellátása szempont­jából hátrányosnak bizonyul, A törvény kizárja aztj hogy^örvépy-hatóöági bizottság bármilyen hivatasu tagja, tehát ügyvéd, orvos", mérnök-' 3tb.,. a főváros bármely hatóságánál^ vagy''közegénél akár a saját nevében, akár más nevében és^érdekében közbenjárjon* Amennyiben a közbenjárás, vagy eljárás pénzért,'bármilyen más előnyért, vagy ellenszolgáltatásért teljesíti, még akkor ls, ha mint megbízott gyám> gondnok, vagy képviselő járt volna el. Nem járhat ezért ol az ügyvéd bizottsági tag ügyfelo képviseletében az Ár­vaszék' ölött, nem rendelhető ki ügyvédbizottsági tag az Arvarzék részéről gyámnak, gondoknak és szakértőnek, mert az ilyen megbízásokat ellenszolgál­tatásért teljesiti, ami pedig összeférhetetlenségi helyzetet teremt. Már­most e rendelkezés méltánytalansága - mondja az Árvaszék - abban mutatko­zik meg-i hogy egyrészt a törvényhatósági bizottság tagja nem rendelhető ki gyánul^ vagy gondnokul oly ügyekben, amelyekbon munkadíjra, vagy gyámi jutalom." tarthat számot jóllehet rokoni kapcsolatnál, vagy alkalmasságá­nál fogva'e tisztségre hivatott lenne 03 kirendelése a'gyámolt érdekét szolgálná. Illetve csak akkor lehet ilyen megbízást adni, ha az illető a munkadíjról, vagy jutalomról eleve lemond. Viszont méltánytalan el­bánás az, ha a tisztét jól ellátó gyámtél, vagy gondoktól azt követeli az Árvaszék, hogy a törvényszerint őt megillető ellenszolgáltatásról mondjon le. Ilyen körülmények között már többször megtörtént, hogy az alkalmas" gyám, vagy gondnbka gyámhat ós ágilag érdekelt fél jőszóró nem volt kirendel­hető, mivel a felelősséggel járó és alapos munkát kívánó tisztségre in* gyen vállalkozni hajlandó nem volt. Más oldalról is méltánytalan a tör­vény rendelkezésű .azért is, mivel útjában áll annak, hogy az ügyvédbizott* sági tag, aki a hagyatéki oljárásban a kiskorú, vagy a gondnokolt érdeké­ben eljár, az ügynek gyámhatósági ellátása folyamán az érdekelt kiskorú vagy gyámság alá helyezett képviseletét .vállalhassa, hacsak az eljárást ingyenesen nem hajlandó végezni* A főváros Árvaszéko szerint a törvény rendelkezése tehát túllő a célon, amellett nem is nyújt biztonságot arra, hogy a törvényes rendelkezést osetlog valamilyon módon megkerülik, A fő­városi törvénynek ez a szigorú álláspontja azért la szembeötlő, mert az országgyűlési képviselek összeférhetetlenségéről szóló törvény értelmében az országgyűlési képviselő jogosult bíróságok előtt eljárni és bizonyos meghatározott ügyektől eltekintve ügyf lét a kormányai is képviselni jogosult. Az Árvaszék szerint a fővárosi törvény összeférhe­tett lenségi szakaszát olymódon kellene enyhíteni, hogy a törvényhatósági biz'ottság tagja gyámul, gondnokul kirendelhető legyen még abban az eset­ben, ha a tisztségért ellenszolgáltatást kap, legfeljebb azt a megszorí­tást kell meghagyni, hogy uí Ilyen bizottsági tagok közhatósági ügygond­noki Mrondelésbon nem részesíthetők. Az árvaszéki elnök előterjesztését a szeptemberi közigazgatási bizottsági ülés tárgyalja és akkor döntik el, hogy ilyen értelemben'intéz-e feliratot a főváros a kormányhoz és kérl-o a törv'ny módosítását« /MOT/D ---SZAPORODOTT A GYENGETEHETSÉGÜ ISíOLÁSGYERMEKEK SZÁMA. A budapesti ki­rályi tanfelügyelő kimutatása szerint a tanköteles korban lévő fogyatékos értelmű gyermekek száma sajnálatosan megszaporodott, A mult esztendőbon még oSak 89 osztályban tanítottak gyengetehetségü gyermekeket, ezzel szem­ben legutóbb már 91 osztályt kellett ilyen különleges oktatásra berendel­ni* A fővárosi Iksólakban összesen 1340 fogyatékos .értelmű gyermek tanult, ezek. közül 760 flu volt éa.580 leány. A tanulók gondos és' szakszerű kivá­logatása lehetővé tette a képe megszór int 1 csoportosítást, igy most már mindén egyes tanuló értelmi fejlettségének megfelelő beosztást kap és o­lyan nevelő-oktató munkában vesz részt, amelyet az életben ugy a társada­lom, mint a saját maca javára értékesíthet. /MOT/D.

Next

/
Thumbnails
Contents