Magyar Országos Tudósító, 1934. augusztus/3

1934-08-23 [109]

POLITIKA § 5 A Magyar Országos Tudósító jelenti: N á n á s s y Andor dr-, a nagykál-. lói kerület országgyűlési képviselője Balkánybah, Nagykálióban és Ujfe­hériion beszámológyülést tartott. Nánás3y Andor dr.-t beszánolókörut j ára elkísérték Mikecz István és Hadházy Ferenc országgyűlési ^képviselők is. Nánássy beszámolójában mindhárom községben.' főleg gazdaságpolitikai kérdé­sekkel foglalkozott és ebből a nézőpontból mondotta el meggyőző érveit a kormány ezirányu elgondolásai és pozitív ténykedései mellett. Mindhárom községben a választópolgárok nagy tömege jel€riyfcmeg a gyűlésen és lelkes ünneplésben részesitette Gömbös Gyula miniszterelnököt és nánássy Andor országgyűlési képviselőt. /X-H/ H I R E K —-INGYENES MUNIáiJÍOZVETITÉS. A Budapesti Hatósági Munkaközvetítő augusztus 22-iki'kimutatása szerint az elmúlt hét folyamán összesen elhelyezett 557 egyént. Most f oglalkoz ást kaphat : összesen 233 ogyén, éspedig 1 szalagszö­vőmester, 1 vajmester, továbbá 178 egyéb ipari szakmunkás: 6 betanult gép­munkás és gyári segédmunkás, 2 napszámos, 9 szolga, kifut 0 , kocsis, 3 ügy­nök, 11 állandó háztartási alkalmazott és 24 tanonc. A hadigondozottak részére bejelentett munkahe lyok. száma 77, éspedig 20 szövő szakmunkás, 5 gyapjuszövö hadirokkant, 1 kalapos, 10 stoppölónő, 10 selyemszövő, 20 elő­fon 0 és fonó, 1 solfactor, 10 jutaszövő hadigondozott részérő. Fo glalkozást korog: Összesen 3.551 egyén, éspedig 1.749 ipari szajoaunkás, 485 botanUJÍC népreunkás ás gyári segédmunkás, 240 gyári és egyéb napszámos, 270 szolga, kifut 0 , kocsis, 183 magántisztviselő, 179 kereskedelmi alkalmazott, 12 ügy­nök, 220 állandó, 198 kisogito háztartási alkalmazott és 15 tanonc, /MOT/B A CSEND ŐRSÉGI HÍRKÖZPONT HÍREI ELTŰNTEK A SOLYMÁRI ÖRDOGB*iR LiJTGBAN. B o d e n á k Aurél, F a 1 f i ^ászló es C z e 1 1 e r György budapesti lakosok kirándultak Solymárra, s még szordán, tegnap délelőtt féltiz óra tájban bementek a polymárl Ör­dögbar lángba, hogy azt meg tokint sók. Minthogy na délig sommertek vissza, a solymári tűzoltók, valamint nolxány mérnök és barlangkutató leszállottak G barlangba, A luárcm eltűnt férfit ezidöszerint még nem találták meg. ,1 HÍREK. DR. SZABÓ GYULA, T OKi J"HEGYALJA HÍRES SZŐLŐMÜVELőjE SZQ3RÁNAK LELEPLEZÉSE. Dr. S z a b ó Gyula hírneves tokeej^egyaljai szölomüvelőnok, akinek a novó­aez a hegyaljai szőlő újratelepítése fűződik, születésének századik évfor­aulója alkalmából Tállya község szobrot állit. A szobor leleplező ünnepség Tokajhogyalja és Zomplénvármogyo szőlősgazdáinak résztvételévol augusztus 26-án, vasárnap lesz Tállyán. A Ma.gyar Szőlősgazdák Országos Egyosüloto nevében bár 0 Waldbott Kólámon felsőházi tag, elnök mond beszedőt, a tokajhegyaljai szőlősgazdák nevében pedig Lázár Miklós brszággyülé­si képviselő tart ünnepi emlékbe3sédet. /KÓT/Sz A KÜLÜGYI SZEMLE LEGÚJABB SZAMANAK VISSZHANGJA A KÜLFÖLDI SAJTÓBAN. A Ma­gyar -"ülügyi Társaság tudományos folyóiratának, a "Külügyi Szor.ilónok" jú­liusi számáról legutóbb a Carnogio-alapitvány által fentartott és Parisban megjelenő Bulletin Bibliographiquo is hirt hoz, Igy megemlékezik nép­szövetségi rovatában dr. Drucker Györgynek, a "Külügyi Szemlo ,! szerkesztő­jének "A Nemzetek Szövetsége reformja" cimü tanulmányáról,- dr. Kokas Lajos­nak "A korszerű rendiség" valamint dr. Pongrácz Kálmánnak "Az ötödik Kö­:. :p-Európa" cimü cikkeiről. A folyóirat egyébként rendkívül gazdag biblio­gráfiát ad az általános, valamint speciális nemzetközi problémákat tárgya­ló nemzetközi Írod ...lom legújabb termékeiről. /MOT/BORSZÁGOS I FVÉJTÍ r*~

Next

/
Thumbnails
Contents