Magyar Országos Tudósító, 1934. július/2
1934-07-20 [105]
HÍREK v MÁTOLKEZDVE MEGSZŰNIK A KEKTAXINÁL A PODGYÁSZDIJ. Június 21-t81 kezdődően a kék taxit igénybevevő utazóközönség a kocsin bárhol elhelyezető podgyászért külön podgyászdijat nom fizet. /MOT/Hu. [ Schouor Róbert FŐVÁROS A BSZKRT XI. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSE. A Bszkrt pénteken délben tartotta Verebély*. Jenő dr. a társaság alelnökének vezetésével, A közgyűlés elfogadta az igazgatóságnak 1933. üzleti évre vonatkozó jelentését, megállapította a mérleget és zárÓ3zámadást és mind az igazgatóságnak, mind a felügyelőbizottságnak megadta a felmentést. A közgyűlésen a székesfőváros közönségének képviseletében L a m o t t e Károly dr. tanácsnok jelent meg. aki a székesfőváros nevében teljesolismeréssel emlékezett meg arról az e rodv menyes tevékenységről, amelyet a mult évben az igazgatóvá $3 aj ügyvezetés kifejtette. Megállapította azt ls, hogy a Bszkrt lgazgatógl, ügyvezetése, tisztikara és egész személyzete minden tekintetben megfelelt a működéséhez fűzött várakozásoknak, és ezért a fővárosnak, mint a vasút tulajdonosának na k nevében őszinte köszönetét nyilvánította., elsősorban Folkusházy ZLn$ős vezérigazgatónak, Márkus Jenő vezérlgazgatóhelyettesnek, főosztályvezető Igazgatóknak, a tisztikarnak és az egész személyzetnek. A közgyűlés a törvényhatósági bizottság kiküldése alapján az igazgatóság tagjaivá három évro Bárczy István , Pásztor Imrej/sznbó Józsof, Usetty Béla, Verebély Jenő, Wollor Ernőt, a felügyelőblzoTtság tagjaivá pedig Hajdú Marcolt, Nemes-Nagy. Mihályt, Sávolt Jánost és Studlnka Bélát választotta meg. A közgyűlés után a 3szkrt igazgatósága alakuló ülést tartott, amelyen elnökké U s e t t y Bélát, alelnökké Verebély Jenőt választották meg. Ugyanez alkalommal Folkusházy Lajos vezérigazgató bejelentette „z Igazgatóságnak hogy augusztus elsején nyugalomba vonul. Az igazgatóság nagy sajnálattal vette tudomásul a vezérigazgatónak ezt a megmásíthatatlan elhatározását és ugy döntött, hogy bejelentése fölött külön ülésben határoz, amikori3 Folkusházy Lajos működésének és kimagasló érdemeinek méltatása mollott vesz bucsut a távozó vezérigazgatótól. Az igazgatóság évi jelentéséből kiemeljük a következőket: A Bszkrt olöző üzletévi jelentéseiben kimutatta, hogy az utasforgalom és a bevételek a gazdasági viszonyok leromlása folytán az 1930. év éta egyre inkább csökkentek. Tavaly ez a folyamat némileg enyhült, mert a személyszállítási bevétel apadása az 1932, évi bevétel 12 %-oe csökkenésével szerben már csupán 6 és fél £-ot tett ki, amire kétségtelenül kihatással volt a kisszakasz rendszeresítése. A bevétel azonban enne!: dacára még mindig több,mint hárommillió pengővel voltj kevesebb, mint 1932-ben és 27 %**k 1 maradt _.z 1928. évi maximális bevétel alatt. A Bszkrt a bevételek vissza, esésének ellensúlyozására kiadásait messzemenő takarékossági ós racionalizálási Intézkedésekkel évek óta fokozatosan apasztotta ug;, hogy a vasutx Illetményszámlája az elmúlt négy év alatt tö.'b, mint 28 %-ksl, közel tízmillió pengővel, csökkent. A kiadások apasztására irányuló intézkedéseken tul^mcnöen a Bszkrt kísérletet tett oly gyökeres reform életbeléptetésére ls, amely az üzem gazdaságosságának fokozására szolgáló i ntózkodósekon felül alkalmasnak mutatkozott a visszaesett utasforgalom ós bevitelek további csökkenésének enyhítésére. Beható tanulmányok alapján élotbeléptette az oly népsserüvé vált kisszakaszrondszert, amellyel nemcsak az volt a célja, hogy a mogcsa pppant utasforgalmat növelje és elősegítse a kocsipark jobb kihasználását, hanem az is, hogy enyhítse a bevételek csökkenését • A kisszakaszrondszor révén az utazóközönségnek 25-62 % díjmérséklést nyújtott a Bszkrt, ezt a rendkívüli kedvezményt a közönség általános örömmel fogadta és ma már az utasoknál-: mintegy negyven százaléka kisszakcsszal utazik. Az elmúlt évben a közönség 77 millió kissza' aszómét használt yfrA > zásr,., A kisszak-tízrondszer kedvezően hatott az utasforgalom alakulására A és az üzemben lévő kocsik számát is fokozatosan növolték» A Bszkrt nagyjelentőségű újítását élénk figyelemmel klsér' ték i külföldi nagyvárosok is. Bud,.pesti mintára Bécsbon és Berlinben élet' • beléptették e. kisssakaszrendszert, de ezenkívül is számos középeurópai ne;:; • | város emberei jötték ol a kisszaka szrendszer tanulmányozására* /l'olyt-köv/