Magyar Országos Tudósító, 1934. június/3
1934-06-22 [104]
KÉT ÉS FÉLÉVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK A Z éLOGCÉDULÁS" GYENES MARCIDÉT. Hat napon át tággyalta a büntetőtörvényszék Fonyódy-tanácsa Gyenes Marcell és tapsainak bűnperét. Gyenest általában "kopasz" vagy " záloguédulá's Gyenosnok hivják és nagyon sok ügye volt már ozt a nagy pert megelőzően is a büntető hatóságok előtt. A tömeges feljelentések elől Gyenes Ausztriába szökött, ez év márciusában Bécsben elfogták, .ahonnan kiadatás utján került Budapestre. Több ügyben még folyik a kiadatási eljárt, s ellene, ugy hogy nem is lehetett valamennyi bűncselekménye miatt felelős ségre vonni. Négy évvel ezelőtt alapította a Glabus kereskedelmi vállalatot, amely zálog jegyek vételével, eladásával és pénzkölcsönzéssel foglalkozott. -Gyeneshek csak zálogjegyek vételére! és eladásira volt hatósági jogosítványa, d© engedély né Hü 1 folyósított zálogjegyeire kölcsönöket is burkolt adás-vételi ügylet formájában és a megszoíe:t kisemberektől az apróbb kölcsönök után horribilis uzsorakamatot szedett. Az ilyen módon szerzett pénzekkel azonban nem érte be: eladta a zálogjegyeket és az azokon lévő kisebb-nagyobb ingóságokat s a pénzt magánál: tartotta meg. Az ügyészség több ügyet egyesített a nagy perhez és rajta kivül letárgyalta azoknak az ügyét Is, akik részint mint pénzes társak, részint mint az uzsoraügyekbon sogitői kerültek vád alá. Tizenhat vádlottja volt a nagyszabású uzsorapernok, nagyrészük ellen orgazdaság miatt emelt vádat az ügyészség. . By'enos tagadta bűnösségét, do tagadtak a többi vádlottak is. Nagyon sok tanút hallgattak ki, majd a bizonyítási eljár,s lefolytatása utál Kabdebó Márton dr. ügyészségi alelnök hét vallottal szemben elejtette a vádat, do Gyenes Marcollra vonatkozóan dologházas büntetés 1szábás.t kérte, -azzal, hogy sokszor volt már hasonló ügye és súlyos büntetést érdomol. A többi vádlottal szemben is kétre a bűnösség me já llapitásáfc . Virág Gyula dr., Gyenes védője, méltányos Ítéletet kért, mig Goitoin'Sándor dr. és Reamfeld Imre dr, védenceik felmentését indítványozta. A törvényszék ma fél kottakor hirdette ki Ítéletét: Gyones Marcalit 84 ; rondbeli uzsora, 34 rendbeli sikkasztás és egyrendbeli csalás büntette miatt két és félévi börtönre Ítélte, amelyből ogy évet és két hónapot ve Lt kitöltöttnek. Uzsora és sikkasztás vétségében bűnösnek mondta ki még a törvényszék Dincsér Oszkár szabómestert, mint Gyenes bűntársát s őt egyhónapi fogházbüntetésre itélte,A .többi vádlottakat a törvényszék felmentette, köztük Kupforstoin Józsefet, akinek, szintén nagyon sok hasonló pere volt már, de még mindig felmentéssel végződött. Egy felmentés kivételével az Ítélet ellen részint a véd képviselője, részint az elitéltek jelentettek be fellebbezést. Gyenes továbbra 1s fogva marad. /MGT/ Sy. • ZU DRÉHR-ÜGY /14.folytatás/ a bizottság ez utóbbi tétel tekintetében ugy határozott, hogy amennyiben a művész a képek festéséhez még nem kezdett volna hozzá, ezeket le kell rendelni. Szó volt Vass József kalocsai könyvtárának és irodaberendezésének megvásárlásából is; Dréhr Imre azt hangoztatta, hogy ennek a vételárával, vagyis 18ooo pengővel a Vass-családon lehetne segíteni. Minthogy erre a pénzösszegre állitólag az egyik népjóléti minisztériumi segélyalpban kellő fedezet állt rendelkezésre, a tárcaközi bizottság ez utóbbi üggyel részleteseh nem foglalkozott. - Hol vannak'az elszámolás aktái? - teszi fel kérdését a tanúhoz Gál Jenő dr, védő,. - Ezek nyilván a népjóléti minisztériumban találhatók f-a , En egyébként csak egyetlen egy ilyen aktát láttam, amelyen 80.000 pengős összeg szerepélt temetkezési költségek cimén. - Ön szerkesztette Dréhr Imre ügyében a fegyelmi Ítéletié; - Gsak részben, - Az iratok között kell lennie Dréhr jelentésének, ameljí szerint Dréhr Imre államtitkár az utolsó fillérig becsületesen elszámolt minisz tea-ének, grof Klebelsberg Kunónak! - fordul a tanúhoz Gál Jenő dr. * Az összes jegyzőkönyveket egyébként átnéztük, többszáz iratról volt szó, - válaszolja Jakabb Oszkár dr. - de arra nem tutik pontosan visszaemlékezni, fhogy Dréhr Imrének ez a jelentése az iratok közt lett volna. ,/Polyt .kö'v ,/Ky. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR