Magyar Országos Tudósító, 1934. június/3

1934-06-30 [104]

POLITIKA §§ A Magyar Országos Tudósító Jelenti: A nenzetl egység vecsósi szervezete Péter és Pál napján nagyarányú propagandagyülőst tartott a Máár-félo ven­déglő kerthelyiségóbon, körülbelül 1200 választópolgár, közöttük a helybei 11 gazdatársadalon feltűnően sok tagjának részvételével. Vitéz Hor­váth Antal községi elnök negnyitószaval után dr. Cservlnka Jonő h. elnök Vecsés község társadalmának tiltakozását fejezte' ki Barthou tor­téneler.ihamlsltó nyilatkozatai ellen. Ezután S z ü o s István ny, államtit­kár ország képviselő a fővárosi politikáról ós a nunkáskőrdósrolj dr. S e p s e y Benodok választókerületi elnök szervezési kérdésekről, dr. vitéz Sz ü o s János központi vármegyei titkár nezőgazdaságl kérdésekről beszólt,. nagy hatást váltva ki az egybegyűlt hallgatóságból. Az Országos központ kcívlselétében Z e c h Alfonz báró emelkedett szólásra és reflek­tált az elhangzott beszédekre, rámutatva azokra c kül- és belpolitikai in­dokokra, melyek szükségessé teszik az egész nemzetnek egy táborba való tö­mörülését. Paks község nemzeti egység szervezetének női csoportja ugyan csak Péter-Pál napján nagysikerű gyűlést tartott, melyen Körmendy Gézáné elnöknő bevezstőszaval után dr, K o v. 6 c s Istvánné mondott nagy beszé­det asszonytársaihoz, ismertetve a politikai tevékenység mindazon terűié- •• teit^ melyeknek mogmüveléso a magyar asszonyok tevőleges bekapcsolására vár ós amely kérdések' egyedül a nemzeti egység mindent átfogó keretein be­lül oldhatók csak meg. Az országos központ képvlselctőben dr. Láng Já­nos V, egyetemi tanársegéd, a nemzetgazdasági osztály vezetője lsmcrtctt< a nok politikai feladatait, a nemzeti egység mozgalmában* A nemzeti egység somogyszentmiklósi szervezete B á r c z a y Ferenc elnökletével tartott nagyjelentőségű ülést, mely fontos gazdasági kérdésekkel foglalkozott és amelyen a község választópolgáraága pártkülönb­sógro való tekinteta nélkül, szinte teljes számban megjelent, A gyűlésen olhangzottak alapján a résztvevők nagy tömegben csatlakoztak a nemzeti egység zászlajához. Elek községben dr, R u b i nek István orsz. képviselő tartott beszámolóboszódet nagyszámú és lelkes hallgatóság olőtt. A gyűlésen Strlfler György, a nemzeti ocysóg helyi szervezetének elnöke el­N3K5U ' ""SZ4COSLEVÉ..TXR K szekció A CSENDŐR SÉGI HÍRKÖZPONT KÖZLEMÉNYEI: UJ GYÓGYHÁZAT ÉPÍTETT A CSENDŐRSÉG HÉVIZÉN. Mivol a roumatikus beteg­ségek a mogoröltotő, viszontagságos csonöórségi szolgálat volojárói, a csendőrségnek egyik jlogfőbb egészségügyi érdeke, hogy a hóvizi gyégyfürdő­élotbo intéznényoson belekapcsolódjék. Eddig idoiglonos jellegű faépitméhy ;;| szolgálta ozt a célt, most azonban nagyszabású, uj modern gyégyházat őpi­tott a bolügyminisztor Hévizon a csendőrség részére. A uj gy Egyház vitéz Hajas István építészmérnök tervei szerint épült s június 29,-én avat-y ták fol, Mogjolontek az avatáson: vitéz Koro sztee-Fischer Foronc bolügyminisztor, vitéz Szinai Szinay :' Béla tábornok, a n.kir. csendőrség folügyolőjo, Gyjímöroy István, Zala vármegye főispánja, Bődy Zoltán, Zalavármogyo alispánja, dr. Szomorjay Kovács Dénes min, tanácsos, a bolügyminisztérium rondészoti osztályának főnöko, Jakabffy Zoitán keres­kedelemügyi minisztori tanácsos ős móg számosan. Az uj gyógyház nomcsak a csendőrség számára jelent; gazdagodást, hanom a hévi2i fürdőólotnok és érdokeknok általában is. Jólsikorült példa arra, hogy az ilyen együttes üdülést hogyan lohot kollomoson és mégis gazda s ág; osan mog oldani. Az podig kétségtolon, hogy a n.kir, csendőrség ezt a gondoskodást toljos mértékbon ' mogérdomli, A csondőr sárban, oá) bon, zimankóban is járja a határt, az /rf'fr' ilyon életmód nég a vasat is kikozdi, Mognyugtató tehát, hogy a kopjpányzat; mogfölelő gondoskodással igyokszik azt ollonsulyozni % s a nohéz szolgólat­i ba bclofáradt, usővorto csendőrt az ogészsógnok és fontos szolgálatának A visszaadni,/MOT/ Pro domo: A hir szivosátvételót- kéri a lapoktól

Next

/
Thumbnails
Contents