Magyar Országos Tudósító, 1934. június/2

1934-06-11 [103]

VÉGET ÉRT A MARGITSZIGETI IRÓHÉT. Vasárnap délután öt órakor zsúfolásig megtelt á fclsőmar­gitszigati Astoria Favlllon üvegterme, az Iróhét utolsó előadásainak meg­hallg,tására. M ó r 1 c z Zsigmond nagyértékü közléseket tett Vajda Já­nos származásának és költolességének kutatási eredményeiről, színes és m gl-rapó képet adva Vajda ifjúsága színterének. A nagy író naturalista lírája • most 1 megtalálta az utat a közönség szivéhez,hosszan­tartó és meleg ünneplésben részesítették előadása után, majd vitéz B a j — os y Zsilinszky Endre fejtette ki uj és tudományosan megalapo­zott ciné let ét azzal, a babonáival szemben, hogy a magyar nép nem kollek­tív, hanem a szélsőségekig Individualista. Katona i,polit ikai, nüvíszl és zenei rvék egész sorával állapított... meg,hogy a magyar nép bensőségesen kollektív, közületek és nagy szervezkedések összehozására képességei vetekednek, az angolokéval. Végül mint az IGE társelnöke, üdvözölte a ha­tárokon kívüli magyar kultúra itt megjelent képviselőit, s kitár '.sr,. buz­dította őket. Azzal a reménységgel zárta szavalt, hogy hamarosan megjön a dun il népek összefogása és i kkor a magyarságnak a közös megértésben ve­zetőjévé kell lennie a sok, együtt szenvedő népnek a közös germán és orosz-szláv veszedelem ellen. Vitéz Bajcsy Zsilinszky Endre szavait hatal­mas tapsvihar követte. Hétfőn délután öt órakor Túrna 1 Lajos dr., az IGE igazgató-főorvosa zárta le az előadások sorozat ét, az iróvilág egyik leg­érdea-esabb problémáját boncoló fejtegetésével: Kitenyészthető-e a zseni? Az Ismert német és angol utópista kísérletekből indult ki, m.jd gyakorla­ti példák tömegét vonultatta fel a zseni titokzatos származásának kuta­tásaiból. Előadását a megjelent n. gyszámú közönség osztatlan tetszéssel fogadta, s később vita indult meg, amelyben sokan vettek részt, ismertjne­vü Íróink közül. Este nyolc órakor nagyszabású műsoros est volt a margitszl­g ti szabadsz Ínpadon, nagyszámú és díszes közönség jelanlétébcn,akiknek sorai között megjelent Albrec ht királyi herceg, az IGE diszelnöke is. Elfőnek Ugrón Gábor, az IGE elnöke beszélt az irói lét nagy prob­lémáéiról ós; az irói feladatokról a magyar újjászületésben. Majd utána Z 1 1 a h y Lajos, Kar i nthy Frigyes és B é k e f f i László darabjai arattak nagy sikert a kitűnő Rózsahegyi Kálmán, Békeff i László és I h á s z Aladár alakításában. Nagy taps kísérte Z á v o d s z ­k y Zoltán énekszámait, aki Ady, Kosztolányi és Hubay dalokat énekolt; Andersen Fclicia Ady "MarAit-legenda"-jávai és más költeményekké 1 ért el megérdemelt ünneplést, B a*l 1 .ó Elemér pedig nagy hatással adott elő az uj magyar költők müveiből. Igen nagy sikere v**lt L á n c z y Mar- . «jfi gitnak is, aki szintén az uj magyar költők alkotásából szavalt nagy ha­tást keltve. Nagyon tetszettek vitéz Bodor Aladár veraei, a költő előadásaiban. Több sikerült magánszári tarkította még az érdekes és magas— nivóju műsort, amelyet Békeff 1 László konferált végig aktuális tréfáival és ötleteivel a közönség állandó derültsége közben. Előadás után diszvacsora volt a Pelsomargitszigoten, amely után az IGE irókongresszusa lezárult ás a megsz'éJLott területekről, valamint a vidékről'összegyűlt irók és költők egy esztendőre bucsut vettek egymás­tól, /MOT/B. AZ EGRI- T.lírai JOGAKADÉMIA BARÁTAINAK SZÖVETSÉGE KÖZGYŰLÉST TARTOTT, U r y Lajos ítélőtáblai tanácselnök elnöklésével. Dr. T ó t h József jogakadémiai tanár a főtitkári, dr, A n d r á s s y Ferenc a pénztárosi, dr. Pálosi Ervin a számvizsgálói jelentéseket terjesztotte'Kelő, majd V e n c z e 1 Ede egri prelé tuskanonok a jogakadémia nevében hálás kö­szönetet mondott a szövetség' tagjainak ragaszkodásukért. Utána 0 s v a 3d,•.' István * a Kurla másodelnökének korelnöklésével a tisztújítás következett , melynek során elnökké Ury Lajost választották meg, egyházi társelnök Ven­czel Ede, alelnökök: Majzik Viktor, Okolicsányi Imre, Kerekes István, Pctré Kaiméin és Makra Zoltán, ügyvezető igazgató dr, Urbán Gusztáv es főtitkár dr. Tóth József lettr A közgyűlés meleghangú táviratban üdvözölte dr. Szmrecsányl Lajos egri érseket. /MOT/B. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Q>

Next

/
Thumbnails
Contents