Magyar Országos Tudósító, 1934. június/2
1934-06-16 [103]
'POLITIKA .' * j §§ A Magyar Országos Tudósitó jelenti: A nomzoti egység II. kerületi szervezete pénteken este a budai Esplenado szállóban vacsorával egybekötött összejövetelt tartott. A vacsorát, amelyen több értékes beszed hangzott el. Szilágyi Ferenc, r kerület vezetője nyitotté meg es taelog szavakkal üdvözölte a körükben megjelent vit z T a b- ó d y Tibor és vitéz M o c s e r Endro orsz ggyülesi képviselőket. Majd a legmelegebb ünneplés es s ze re t ot nyiÍv ánit ás közepette vitéz M e cser Endro emelkedett szólásra. Hosszú porcok multak ol, .mig Mocsár' Endrét a lelkes tömeg szóhoz engedto jutni, aki a tó le megszokott szerény modorban néhány lelkesítő es buzditó szót int zett a hí Ugato s ághoz. Hasonló meleg ünneplésben volt része vitv.z T t b ó d y Tibornak, aki nagyhatású beszédbon mutatott rá az igazi nemzeti egység lényege-ro es szükségességére, amelyek azonban csak az igrzán önzetlen harcosok tudnak megtöromtoni, A hallgatóság nagy figyelemmel hallgatta dr. Ben á r d Ágoston felszólalását, valamint. L ő r i n c z János be sz ed ét .• Végül dr. ^ ó n á t h György, az Országos Kuruc Egyesület főtitkára szólalt fol, beszedőben rámutatott arra, hogy az egyesülőt tagjai szeme előtt ugyanazok t szent célok lebegnek, mint amit a nomze ti. egy s e-g mozgalmamé k vezére, vitéz j ákf f i G ö m b ö s Gyula miniszterelnök rkar megvflósitrni és igy az egyesülőt egyúttal teglahordozója c z igézi nemzeti egység meg? lapoz ácsának. /MOT/Ep. HÍREK • M — - HALÁL OZ/.S. récsi G r z d a G'hor ny. k. jegyző, földbirtokos, H'romszőkmogyo tér v nyhatósá gi tizotts'g nak t-ygj a 70 os zt 3ndő s köreten o hó 16.-án, Sepsiszentgyörgyön meghalt. Az Erdélyben közismert és n pszorü földbirtokost alokoíő rokonság gyászolja, /MOT/B,' S 1 r o d o w o : Dr. Doby Andor szerkosztő keri a fenti kir szives átvételét, /MOT/ -—A BUDAPESTI MÉRNÖKI KAMARA NAGYPIZ OTT S AGA - ame ly dr.Kossalka János elnök kezdeményezésére alakult-pénteken rendes ülést tartott,amelyen T h o m a Erigyes titkár tájékoztatta a tagokat,az egyesületet ós a vidéki kiküldötteket a kamara első félévi működéséről. Ennek kiemelkedőbb eseményei voltak elsősorban a műszaki zugirászatról szóló törvény és az építőipari törvény megalkotására, továbbá a műszaki szakkérdésekben eljáró birosági szakértőkre vonatkozó rendelettervezet kibocsátására irányuló lépések; úgyszintén az áprilisban tartott nagysikerű rendkívüli közgyűlés, a közmunkák megindítása és a rendkivüli ház adóméntosség meghosszabbítása ügyében indított akció, a mérnöki nyugdíjintézmény megvalósítása, az uj közszállitási szabályzat és a villamosenergia fejlesztéséről szóló törvénycikk végrehajtása tárgyában kiadott rendelettervezet véleményez-'se és egyéb más események. Vázolta a továbbiakban Thcma titkár az európai mérnökök, illetőleg a mérnöki testületek szövetségének megalakitására irányuló olasz és francia törekvéseket is. A beszámoló után M i. 1 a s s i n János a miskolcvidéki, sik a.bonyi Ángya 1 László pedig a baranyamegyei tagok nevében kérte az elnökséget, hogy addig, amig a nch'z gazdasági viszonyok miatt a vidéki mérnöki kamarák meg nem alakulhatnak: az orsz ág o sha t á skörü Budapesti Kamara tartson vidéki tagértekezleteket, mert ezáltal a vidéki tagok r észvétele a kamara munkásságában intenzívért* lehet. A felszólalók megá 1 lapitották, hogy a magas vasúti költségek miatt a Nagybizottság üléseire a vidéki kiküldöttek nem tudnak az ülésekre a fővárosba utazni. /MOT/B. POLITIKA §§ A Magyar Orsea'gos Tudósitó jelenti: Szentendre , június 16. Vitéz jakfái G ö re b ö s Gyrula miniszterelnök a nemzeti egység vezére, Szentendre megyei v'ros pártszervezetének vezet őt it'kár ságával vitéz ábrahámfalvi M a c h u 1 a Béla tanárt bizta meg. /MOT/X.- /C/^