Magyar Országos Tudósító, 1934. június/1

1934-06-05 [102]

A BANYAFüMERNOK B. NPOREBEN, AKI A VÁLLALAT ERDEKÉBEN ALSZAMLAKON SZAEOLTA EL A REPREZENTÁCIÓS KÖLTSÉGEKET, BIZONYITÁSKLGESZITEST REN­DELTEK EL. Az egri kir. ügyészség folytatólagosan elkövetett magánokirathamisi­tás, valamint sikkasztás büntette cimén vádat emelt Szőke Jenő 52 éves ny. kir. főmérnök,a Borsod-Hevesi Kőbányák R.T. üzemvezető-igazgatójf ellen, A vádirat értelmében ugyanis Szőke igazgató az 1929-1931 évek­folyamán nem létező bányamunkások számára, vagyis úgynevezett "álszám­lákon" rendszeresen kisebb-nagyobb összegű munkabérek kifizetésére adott utasítást s ezeket a'pénzeket állitólag idegen, meg nem enge­dett célokra használta fel, - Az egri fötörvényszék előtt megtartott főtárgyaláson Szőke Jenő beismerte, hogy ilyen módon a r.szvénytársa­ság pénztárából az idők folyamán összesen mintegy 12.5oo pengőt vett fel, de azt a leghatározottabban tagadta, mintha ezeket a p énzeket a saját céljaira vagy jogtalanul haszhálta volna fel. Érdekes védekezé­sében előadta, hogy a részvénytársaság üzleti forgalma az emiitett idő­pontban aránytalanul csekély volt, jóllehet a bányavállalat'a legel* ceóbb ajánlatokat tette és a legkitűnőbb anyaggal dolgozóét. Ennek el­lenére - hangoztatta a vádlott űzemvezetö-igazgató - más, konkurrer.s vállalatok kapták a megrendeléseket, ugy, hogy a részvénytársaság szá­mára életbevágóan fontos volt: megfelelő üzleti összeköttetések meg­szerzése. Lassacskán sikerült is ilyenekre szert te nie, de - állítá­sa szerint - ez aránylag a vállalatnak sok pénzébe került. Az üzlet­szerzők, kijárok dijázása•is sokat emésztett fel, reklámokra, hirde­tésekre is elég sok opnz ment el, sőt olykor egy ?s magasállásu sze» mélyiségek díjazására is tetemes összegeket kellett forditania; végül a^bányaüzemet'gyakorta meglátogató üzletfelek megvendégelése is sok pénzbe kerülty Az ilyenfajta kiadásokra semmiféle fedezet nem állt ren­delkezésére, ugy, hogy az ilyen diszkrét kiadásokat rejtett formában volt kénytelen elszámolni. Minthogy a vádlott bányaigazgató vallomását a nagyszámmal kihallgatott tanuk, közöttük a vállalat valamennyi igazgatója és veze­tő tisztviselője is megerősítette, a törvényszék Szőke Jenőt a foly­tatólagosan elkövetett magánokirathamisitas bűntettének vádja alól bűncselekmény hiányában felmentette. A sikkasztás bűntettének vádja tekintetében a kir. ügyészség elejtette a vádat, ugy, hogy a bíróság éhben a vádpontban megszüntette a további bűnvádi eljárást. A felmen­tő Ítélet megokolása kiemelte, hogy a munkabérjegyzékek ilyetén meg­hamisításából a sértett bányavállalatra semmiféle jogsérelem nem m '-• ramlott, a vádlott cselekménye - a legilletékesebbek tanúbizonysága szerint - nem tekinthető bűncselekménynek, A budapesti tábla Kállay-tanácsa most az ügyben a bizonyé tási eljárás kiegészítését rendelte el a annak lefolytatásáig a fel­lebbviteli főtárgyai st elnapolta. /MOT/KY. A TÁBLA JOGERŐSEN FELMENTETTE A SIKKASZTÁSSAL VADOLT TISZTVIS^nÖT, Zipper Leó magánzó mintegy lo évvel ezelőtt megbízást adott Klein Dá­vid 7o éves magántisztviselőnek, a Bachruch-cég cégvezetőjének, hogy vásároljon részére különböző, nagyértékü értékpapírokat. A részvénye-, kot Klein fia:, dr. Káldor Lipót v:súrolta meg s atyjának adta át meg­őrzésre. Klein Dávid egy bankcégnél helyezte el az értékes papírokat de ez a cég megbukott s igy a részvények elvesztek. A büntetőtörvény­szék klein Dávidot sikkasztás vétsége cimén két hónapi fogházra Ítélte, a büntetés végrehajtását próbaképpen felfüggesztette. A tábla előtt most az idős vádlottnak sikerült igazolnia, hogy a részvények elhelye­zése a sértett beleegyezisével történt, ugy, hogy a'tábla Klein Dávidot az ellene emelt vád alól most jogerősen felmentette. /MOT/KY, . tfö

Next

/
Thumbnails
Contents