Magyar Országos Tudósító, 1934. június/1
1934-06-05 [102]
A KERESZTÉNY KÖZSÉGI FART ERTEKEZLETE. A Keresztény Községi Párt kedd esti értekezletén C silléry Andris dr. ügyvezető elnök mutatta be az elnökség UnC. határozati javaslatát, amelyet a főpolgármesteri székbe történt változással kapc solatban elfogadásra ajánlott a. Pártnak. A határozati javaslat szerint a Keresztény Községi Párt, amely 15 éven keresztül együtt működött rz adminisztrációval és a főváros és polgárságának javát szolgáló munkában, szivesen tételezi fel, hogy az uj főpolgármester ur, aki a párt bizalmából e lőbb a tanácsnoki, majd az alpolgármesteri székbe került és mindkét tisztségébon cselekvő részese volt a párt munkájának, jelenlegi éllásábm sem változtatja mog eddig követett ama fölfogását, hogy az egyodül döntő és irányitó tényezők csupán a főváros polgárságának, továbbá a tisztviselő, valamint u.unkást ár sadalomnak és a székesfőváros boldogulásának szempontjai lehetnek. Ebben a meggyőződésben.a pórt várakozással tekint 3 o r v o n d ég Ferenc főpolgármester működése olé és amennyiben programmja és annak végrehajtása egyezik a keresztény Községi Párt által követett fonnti alapelvekkel és az uj főpolgármester bizton számithat a párt helyeslő megértésére és támogatására, mert a párt e nagy erdekek . védelmére minden rendelkezésére álló törvényes eszközt felhasznál, A pártértekezlet több hozzászólás után egyhangúan elfogadta az elnökség határozati javaslatát, /MOT/H. HÍREK JÚNIUS 10.-ÉN TARTJÁK MEG AZ ÚJPESTI MENTŐK GYU JT ŐNAP JUKAT . Az Újpesti Önkéntes ^entőegyesület, mint minden évben, ezévben is június 3,-ára hirdette gyűjtőnapját, ez azonban a rossz idő miatt elmaradt. Helyette vasárnap, június 10.-én tartják meg a gyűjtőnapot,az egyesület gyűjtésének vezetősége tehát ezúton is felkéri mindazokat a hölgyeket, akik a gyűjtésben való közreműködésre jelentkeztek, hogy vasárnap foglalják el már beosztott helyüket". /MOT/B. Pro d o m o : AZ újpesti mentők A- tisztelettel kérik a t. Szerkesztőséig • V. geket fenti hir szives átvételére. * -V /MOT/ / /' - \\