Magyar Országos Tudósító, 1934. június/1

1934-06-05 [102]

-—A MEGSZÁLLT T ORV ENY HAT ó S ÁG OK KÖVETGYÜLÉSE, A megszállt törvényható­ságok követgyülése, mint Trianon óta minden évben, most is megtartotta uleset, hogy immár tizennegyedszer emeljen óvást c trianoni békeszer­ződés ellen, amelyet minden nemzetközi icg lábbaltiprásával kötöttek C sonkamagyar orsz ág képviseletével, Magyarország három legyed része kép­viseletének kizárásával, Jatzkovits Iván ügocsa megye követe, a követ­gyülés szónoka beszámolt arról^ hogy a megszállott területekről jött jelentések szerint Északon, Keleten, Nyugaton, mindenütt örvendetesen halad előre az ottani nemzetiségek kijózanodása. Évről-évre látják, hogy mennyire sorsközösségben maradtak a magyarokkal elszakittatásuk után, azonban mig a háboruelőtti sorsközösség mindnyájunknak nyugodt, boldog megélhetést biztositott, addig a "felszabaditás óta ez a sors­közösscig a nyomorúság közösségébon jelentkezik, /X/H, ­FOLITIKA §§A Magyar Országos Tudósitó jelenti: Tomcsányl Vilmos Pál nyug.minisz­ter, országgyűlési képviselő beszámoló körútja során ma érkezett Vásá­rosnaményba, ahol Vá nérosnamény község képviselőtestülete és a választók nagy tömege üdvözölte a kerület népszerű képviselőjét, Elsőnek Eötvös Sándor cs.és kir.kamarás üdvözölte Tomcsányl Vilmos Pált,s hálatelt szív­vel mondott köbzönovet a nemzet, a választók és minden országgyűlési kép­viselő nevében Tomcsányinak, aki visszaszerezte az egyetemi birtokokat ellenségeink kezéből, Megemlékezett továbbiak során arról az ötszázezer pengős közmunkáról, amely ugyancsak a kerület országgyűlési képviselőjé­nek köszönhető, s amely lehetővé tette a beregi szegényemberek téli meg­élhetését, . Tomcsányl Vilmos Pál képviselői beszámolója során,melyen elkísérték Csonka Bereg vármegye Nemzeti Egység Pártjának vezetői,töb­bek között dr.Boér Endre főszolgabíró és Egry Károly szolgabíró, - Gc­lénos községbon is járt, ahol Hézser Antal református lelkész üdvözölte 3 V íi 1 sztók élén, majd tovább utazott Tiszavld, Tiszaadony és Tiszaszalka községekbe, ahol mindenütt a legnagyobb lolkbsedéssel fogadták választói. Tomcsányl Vilmos Pál beszámoló beszédeiben különösen kiemel­te a'kormánynak a mezőgazdasági rétegek érdekében tett és tervezett lépé­seit. Foglalkozott a telepítés kérdésével, hangoztatván, hogy a telepí­tés kérdését máról-holnapra elintézni nom lehet,de nem is szabad,Foglal­kozott a határmenti, úgynevezett kettős birtokosok ügyeivel is,majd a termények árának szabályozásáról számolt be,kiemelve a Gömbös-kormány e téren elért eddigi sikereit, A kerület népszerű képviselője június 10-én folytatja beszámolói körút ját, mikor is vásárosnamény,Gergely 1, Ugor­nya és Kánd községeket keresi fel, s ezen az utján, hir szerint, elkísé­rt őt Sztranyavszky Sándor ny»államtitkár, a Nemzeti Egység Pártjának el­nöke is, /x/B. S I R E K A STEFÁNIA SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE, A Stefánia Szövetség június^9-én,szom­baton déli tizenkét órakor tartja közgyűlését Vas-utcai székházának disztermóbon, A közgyűlésen Ugrón Gábor dr.ny.belügyminiszter el­nököl, kinek megnyitója után K e 1 1 e r Lajos Igazgató számol be a' szövetség mult ovi eredményes munkásságáról,majd a jövő évi munkaprog­-ammot tárgyalja a közgyűlés, /MOT/B, '1 Pro d o m o: A fenti hir szives közlését tisztelettel kerl -I, a T.Szerke szt ősémekt ől a Stefánia Szövetség elnöksége. •

Next

/
Thumbnails
Contents