Magyar Országos Tudósító, 1934. május/3

1934-05-25 [101]

VÉLETLENSÉGBŐL TISZTESSÉGTELEN VERSENYÜGY. A Brüder Teich bécsi sztaniolgyár feljelentést te-t Kun Izidor, volt budapesti vezérképviselete ellen, tisztességtőlsn verseny miatt. Az volt a panasza, hogy Kun a cégtol vale megválása után körleveleiben még mindig, mint a cég vezérftépvis elojs szerepeit* Lengyel Ernő dr. elnöklés., vei ma tárgyalta az ügyet a bünte tó törvényszék. Kun azzal vé­dekezett, hogy amikor vevőkörének körievei ket k "Idctt, felhasználta a regi nyomtatványokat, amelyeken a Brüder Teich cég szerepel., de ezt a szöveget kitörölte. Nincs leizárva, hogy a sok ezer körlevél közül akadt aga okán, amelyiken., véletlenül rajta maradt a bécsi cég neve, de ez nem történi- szándékosan. A törvényszék lefolytatta a bizonvi aá­si aljárast meg megállapította, hogy Kun Izidor valóban eltünkée'ee a körlevelekről régi megbízójának nevét, de egyébként is a Erüd.r Teich cég gyártmányait propagálta. • Földes István dr. védőbeszéde után a törvényszék felmen­tette Kun Izidort az ellene emelt vád alel érdek s indokolással. Esze­rint ha ezer és zer körlevél között vol :• egy olyan, anel-röl a bécsi gyár neve nem volt eltüntetve, még nem meri ei ki a "törvényben meg­kívánt használat fogalmát". Ilyen körülmények között a volt-vezérkép­viselet fel kellett menteni. Az Ítélet nem jog-rös. /.MOT/SY. KEN SZEBEGYES3EG. - Hermán István /Márvány utca 3/b/ füszerkeroskedÖ kén szer­egyességl ügyé-ben a - törvényszék az eljárást megszüntető végzést jog­erőre emelte. /MOT/. - Jónász és társa /Rákoczinut 8/a./ gyógyszerárú nagykereskedő .ellen a törvényszék megindította a csődeljárást, ssödbiztos Mészáros Miksa dr. törvényszéki jegyző. 0södtömoggondnok dr. Karczub Géza ügy-­véd. Követelések bejelentése június 2o-ig, felszámolási tárgyalás j"k..E us 2-án, csádválasztmány megválasztása július 4-én délelőtt 9 órakor a csödbiz os hivatalos helyiségében. - Seeetncr Gusztáv és Kraasz Gábor, - Grösz és Kallós /Hajós U,2( papír és grafikai cég, - Herlinger Fái textilkereskedő /Garay u.^46./ • Kovács Pál és Dukesz és társa osűdügyéb ,n a törvényszék vagyonhiany okából az eljárást megszüntette. /KOT/, : —BIRó ÉS HÍRLAPÍRÓ KuGXkAZASI PERE. • • . . • , Király Pl hirlapiró az Esti Kurír múlt év december 24-ki szamában "Hogyan nyilatkozott Fes-.etich Sándor grof egy magyar bir u roi? cím­mel cikket irt. A cikk szerint Horváth Andor dr. törvényszéki^biro levelet irt Festetlen Sándorhoz és ebben részletfizetés ellenében tü­zelő fát kért. A grof erre í „veiben utasította Richcer n..vü erdömernö­két, hogy egy vagon fát bocsásson a biró rendelkezésére és levelében többek között ezeket irtai"Az árt illetőleg nagyon olcsón szabjuk meg, hogy ezen gontlomannokat kezünkben tartsuk." A hirlapiró kommentárok­kal kísérte a levélnek ezt a részletét, araol~nok lényege az volt, ao y az ilyesmi élesen rávilágít a grófnak a lelkivilágára, aki dusgazi.ag: ember létére egy szegény "magyar biró kérésével kapcsolatban igy nyi­latkozik-. ". . , ., .g . _ . A cikk tartalma, miatt Horváth ^ndor sereimére felhatal­mazásra hivatalból üldöz ndo rágalmazás vétsége cimén indult mag az al­jára s Király Pál ellen, kinek ügyében ma tartóét tárgyalást a büntető­törvényszék Méh-as-tanácsa. ' /Folyt. köv./MA.. •

Next

/
Thumbnails
Contents