Magyar Országos Tudósító, 1934. május/3

1934-05-29 [101]

A PÁLOS01, I.Í.JO!ATAÍI A V^ROSHAZAN. A I.ongyslor szagból másfél evez á­zad után visszatelepített magyar Pálosok kedden dőlő16tt tisztolgő lá­togatást v ágaztok a főváros vezetőinél. A pálosokat P f e i f f o r Gyula ny. föIdtnüvo 1 ósügyi államtitkár, a mozgalom ogyik kezdeményezőjo kalauzolta. A páloskolostor három tagja vett részt'a tisztolgő küldött­ségbon Páter Ratinsky Kajotán házfőnök vezetésével. Először Huszár Ala­dár fópolgáraiostörnél, majd SipÖcz Jenő polgármesternél tettek láto­gatást, utána pedig Liber Endre ós borvendég Ferenc alpolgarmesterokot korostóii fel. -a főváros vezetői meleg szeretettel üdvözöltek a pálosok küldöttségét, amelynek vezetője.- viszont köszönetet mondott azért a sziv­bőlfakadó fogadtatásért,amelyben r'szük volt és a főváros áldozatos készségéért, amellyel a szerzetesrend hazatelepítését olősegitetto,/MOT/D UJABB ÉPÍTKEZÉSEK. A városrendűzési és magánépitési bizottság Ifcrrer Ferenc elnöklése alatt tartott ülésében a következő épitési engedélyek kiadását javasolta, a polgármesternek. Dr. Dózsa Ferenc I. Ince-utca 8249 kétemeletes bérvilla, Budapest Székesfőváros Közönsége X. Jl­lői-ut 38.316 emeletráépítés, Horváth Vilma. XI. Nagysurányi-utca 8., Szondy Viktor II. Csévy-utca 14, Szilvássy Dezső II. Bimbó-utca 124., Pollák J á.nosnó V., Népsziget, 25.992, Tarcsay Pál I, SZa jkó-utc a 2 , , Borsódy J.ános VII.', öv-utca 31.268, özv. Surányi Sándorné III. Cimbalom- . utca 5/b., Marton József X. Kereszturi-ut 40.938, Németh J ános Ráakospa- . takdülő 29.989, Varga Károly. VII. Ist vánf fy-u.-. 38/a, Margalitz Andor XI. Ke lenhege i-ut 11, A felsorolta, kon kivül még számos ki sobb építésre, boltkapuzat állit ásra, elektromotorok es gépek szerelésére, valamint köz­pontú fűtőterendozes ' •berendezésére is engedélyt adott a bizott-. ság, /MOt/l. EGYHÁZI HÍREK Á I RAFFAY P'éSiüE EGY HÁZ LÁT CGATÁSA. Dr. R a f f a y Sándor bány akerüloti evang ;likus püspök szombat es vasárnap a délkeleti, végok m lévő evan­gélikus gyülekezeteket Kereste fel a csanád-csongrádi egyházmegyében. Kíséretében voltak mindvégig P u r g 1 y Emil ny. miniszter, ogynázme­gyei felügyelő, Egyed Aladár esperes ós Magőcs Károly kerületi központi lelkész. Szombaton a határszéli Nagyla.tot, vasárn* p délelőtt Battony át, d élűt án Me zőhogy e st és Mez őkov ác s ház át látogatta meg. Utján az államha­talom részéről az illetéks-s járások főszolgabirái üdvözölték, hivői pe­dig mindenütt kitüntető, rejlog szeretettel fogadták. Nagy ob'bsz ámu kül­döttségek Battony án köszöntötték, közöttük a rom, kath, görög, ka th,. ref., • görögkeroleti sz jr|>és görögkeleti román egyházközségek lelkészei, akik előtt meggyőzően mutatott rá az összetartás ós t testvéries együttmunkal­kodé s fontosságára éppen itt, a trianoni határ mentőn. Ugyancsak Batto­nyán résztvett a EŐsök Emlékünnepén és az egyházkerület nevében koszorút helyezett a hősök szobrára. /MOT/B. Á CSENDÖRSi-GI HÍRKÖZPONT KÖZLEMÉNYEI: — ELTŰNTEK. S z o s z t a i György 65 éves mezőcsáti földműves Mezőnagy­miháály község határában lévő tanyájáról, Tóth József 35 év körüli gyengeelmőjü és szivbajos ogy en a.z ujkigyósi szegényházból eltűnt. A csendőrség az bltünteket keresi./MOT/ ISMERETLEN HOLTTEST HARKÁNY KÖZSÉG HATÁRÁBAN. Harkányban a melegvizű ; levezető t-s-tornában jgy 5b év körüli koiduskülsejü, ismeretlen nő holt-e, : t e st ét fogták Eai a vizből. Valószínűleg a melegvízben való mosakodástól szivbőnulást kopott, Kilét ónok megállapítására 'a csendőrség nyomozást inditott. /MOT/ — —

Next

/
Thumbnails
Contents