Magyar Országos Tudósító, 1934. május/2

1934-05-12 [100]

11 X í\ ÍJ ÍV Nagybecskerekről jelenti a Magyar Országo.s Tudósitó: A jugoszláv hatóságok a magyar kulturális egyesületekkel,különösen pedig a Közművelődési Egyesü­lettel és annak újonnan felállított fiókjaival szemben tanúsított erősza­koskodásalkat az utóbbi Időben is nagy erővel folytatják úgy, hogy a Közmű velődési Egyesület vezetősége elhatározta, hogy memorandumban fordul a ma­gyarellenes magatartásáról régóta ismert Matlekovits dunai bán­hoz és orvoslást kér. A memorandum átadására azonban már nem kerülhetett' sor, mert időközben a zomborl rendőrkapitány beszüntette a Közművelődési Egyesület ottani fiókjának működését azzal, hogy egy báni határozat a nagybe kerek! központ működését is betiltotta. A központot betiltó határozatot áp­rilis 22.-én kézbesítették. Jellemző, hogy ez a határozat azon a elmen tilt ja be az egyesület működését, hogy a működési engedély a Torontál*mogyei Magyar Közművelődési Egyesület névre szólott és igy a magyar közművelődési egyesületnek működési engedélye voltaképpen nem is volt. Ez az indokolás azonban annál kevésbé helytálló,mert tudvalévő, hogy annakidején éppen a bán rendeletére kellett elhagyni a regionális elnevezésre vonatkozó jelzé­seket, minek következtében a vajdasági magyar lapok is kénytelenek voltak cl műkből a régi földrajzi elnevezéseket kihagyni. Ezért változtatta a Bács­megyei ftapló régi cimét Naplóra, a Délbácska Reggeli Újságra, a Torontál cimü lap pedig Híradóra. Hasonlóképpen rosszindulatúnak mondják a báni határo­zatnak azt az indokolását is, hmely szerint egy április 7.-én Obecsén tar­tott egyesületi vezetőségi értekezletet - melyen mindössze 4 vagy 5 személy vett részt - titkos gyűlésnek minősített.Végül nyilvánvalóan erőltetett az a magyarázat is - mondják a nagybocskereki magyarság körébon - amely szc rint az egyesület alapszabályai ama részéhez, mely az iskolák fenntartásá­ról és támogatásáról szól, a közoktatásügyi miniszter jóváhagyását kellett volna kérni, mert hiszen ezeket az alapszabályokat annakidején a hatóságok jóváhagyták s akkor egyáltalán nem követelt ik a minisztérium hozzájárulásá­nak ma szerzését. Itteni értesülések szerintaz egyesület működésének betli tása ugyanannak a Szántó Gábornak müve,aki a jugosz láv kormány segítségé­vel akarja magáit a magyarsáig élére állíttatni. Szántó Gábor ez ujabb ma­gyarságellenes ténykedéséhez a bán természetesen készséggel nyújtott segéd­kezet. A vajdasági magyarság né?ete szerint nyilvánvaló, hogy Szántó a maga ambícióinak kielégítése céljából mindenekelőtt a Magyar Közművelődé­si Egyesület köré tömörült volt Magyar Párt befolyásának akart véget vetni, s ezért oszlattatta fel az egyesületet. A betiltó határozat'ellen az egye­sület felebbezett ugyan, de mélyen elszomorító, hogy Szántó, aki a jugoszló viai magyarság parlamenti képviseletének nevében tetszeleg magónak, merő önző, személyi érdekből attól sem retten vissza, hogy a magyarság évtize­deken át bevált intézményeit, melyek csak" a magyar kultúra és magyar nyelv ápolását kívánták szolgálni, tönkretegye. X. A CSENDŐRSÉGI HÍRKÖZPONT KÖZLEMÉNYEI: —BELEFULLADT A MURÁBA EGY KISFIÚ. Csernec község határában a Mura folyó holt ága mellett több gyermek játszadozott a napokban. Játék közben Gön­dics • . . János 4 éves kisfiú a meredek és nedvességtől sikos parton megcsúszva, a Murába zuhant. A közelben dolgozó emberek odafutottak és kihozták a partra, de a kisfiú közbon már megfulladt ,/M°T/ TÜZESET. Fekete György somi földműves lakóháza kigyulladt, A tűz átterjedt az összeajpielléképülotokro és a szomszédos G ö z s. e József lakóházára és istállójára, ezenfelül még négy gazda telkén okozott kisobb­nagyobb kárt. Az összeskár 5834 pengő. A csendőrségnek az a gyanúja, hogy gyújtogatás történt. A csendőrség a gyújtogató kilét ének megállapitás ára •T nyomozásthnditott./MOT/ \, * OV>

Next

/
Thumbnails
Contents