Magyar Országos Tudósító, 1934. május/2

1934-05-17 [100]

A vádlott elmondotta, hogy a ndk kötelesek voltak záróráig a helyiség­bon tartózkodni, a vendégek hivására asztalukhoz ülni és a vendegeket szó­rakoztatni . - És animálni Őket a további'fogyasztásra, ugyebár, - Ez nem volt a kötelességük, - És mennyi százalékot kapnak a nők a fizetett összegből? - Semmit, Ez pesti lokálokban egyáltalán nem azpkás. Legfel­jebb úgynevezett társaságpénzt kapnak a szórakoztatás ért/Ma,/ Ziniel Ferenc a harmadik vádlott kihallgatására került ezután a sor. Elmondta, hogy a szeparénál van beosztva, A két fiatal ludovikás két hölgy társaságában jött a szeparéban, nagyon jókedvűek voltak, Viz minden üveg pezsgőhöz jár. A hölgyek vacsoráztak, konyak is fogyott, - kn is Ittam egy-két pohárral - vallotta tovább Ziniel £ és a zenész is. ók kinaltak meg bennünket, Nem voltak ittasak, csak jo-­kedvüek.•Nem hallottam, hogy arr^l beszéltek volna, hogy nincsen pénzük, A pezsgőket is közösen rendelték meg, majd hajnalban én mondtam be a té­teleket a főpincérnek. Sörre nem emlékszem, de konyak az volt, hogy me­lyik ur rendelte, az-e amelyik egy másik szeparéba ment át, vagy a másik, nem tudom. Az egyes tételekot a rendelés ut. n mindig feljegyeztem ós ez" alapon állítottuk össze a fogyasztást, - Nem beszélték rá a vendégeket arra, hogy többet igyanak? - Nem, erről nem volt szo. Ezután Szentgróthy Dáhiel 23 éves hadnagy tett tanúvallo­mást . - No mondja el kérem; hogy történt a végzetes mulatóz ás? ­kezdte Héthelyi biró a kikérdezést. Szentgróthy elmondta, hogy szinházi előadás ut«.n együtt va­csorázó t Kunyadyval agy körúti vendéglőben, majd betértek a Eohém-mula­teba. Egy üveg bort rendeltek, az egyik pincér egy hölgyet vezetett az asztalhoz. Nem nagyon beszélgettek vele, mij?e a hölgy el is ment, de ké­­sobb két másik leány ült az asztalukhoz. Ez Erkel azután szeparéba mentek*­- Hunyady pezsgőt rendelt - folytatta Szentgróthy - én fi­gyelmez tec tem, hogy nincs nálunk elég pénz, de ó leintett. Egyr..-másra jöttek ezután a pezsgők, én azonban nem rendeltem semmit,. Öt era tájban mikor a számlát hozták, látta, hogytiiz üveg pezsgőt számítottak fel. Le­hetséges » hogy ennyi fogyott; A két no és a zenész is ivott velünk egyik,t., Fekete is fogyott, lehetséges, hogy tiz adag, amennyit felszámítottak, A szetiila 26o pengőt tett ki, átnéztem s nem kifogásoltam a tételeket, Hu­nyadyval nem lehetet: b .szelni és azért én intéztem el a dolgot a főpin­cérrel: bont edtam a tartozásról, - Animálta önöket valaki a mulatozásra? - Nem, nem tudok rela. Azt sem vettem észre, hogy rendelés nélkül •' hoztak volna italt. Teleüveg mindig állt az asztalon, amibei töl­töttek. Másnap este bementünk a mulatóba Is egy fiatalember kérdezte,hogy volt-e valaki bent nálunk a Ludovikaban. Ezen nagyon csodálkoztunk, hi­szen még egy nap sem telt el, de megállapítottuk, hogy senki-sem keresőcl bennünket, lehet, hogy csal: ijesztgetés akart lenni a kérdés. A parancs­nok őrnagy sem tett említést semmiről. Hunyady ögjr nappal később, pénte­ken délut.n lett öngyilkos, - fej ez te be vallomását. . Ezután Horváth László zenészt hallgatta ki tanuként a bi­re. Elmondta, hogy játszott a két ludovikásnak, akik táncoltál: a szepa­réban és jókedvűek veltak, üt is megkínálták és pénzt is kapott telük, Héthelyi biró a tanúvallomás utén megállapította, hogy beidézték a két leányt is, Kis Verát és Grosz Irént, de- egyik sem j lent meg. Roboz be­jelenté ate, hogy Kis Vera Szófiában van. Grottó László dr. kir. ügyész erre inditv.nyoz ta, hogy Grosz Irént v zettesse elo a törvényszék, hogy kihallgathassák. Héthelyi biro ezt el is rendelte és addig, amig ... r ..ne­örseg utján :ló tudják . Ili tani a lee.nyt: f elegy éráig felfüggesztette a tárgyal ást. • ­/Folyt. köv./SY.

Next

/
Thumbnails
Contents