Magyar Országos Tudósító, 1934. május/1

1934-05-08 [099]

Budapest, 1934. május 8. 3 XVI. évfolyam, 104. széni, PE STV ÁR MEGYE /Pestvármegye közgyűlése, Folytatás 5,/ Do éppon azért, mort a szovjettől magállapodást kö­töttünk - folytatta Váry - annál inkább kötelességünk kitartani a magán­tulajdon szentségének elve mellett. A ker mány nehéz holyzotbon van, szörnyű malomkövek között őrlődik s mintahogy a többi állam, ugy Ő is kénytelen volt a szovjettel szerződést kötni. A kritikára szükség van, de olyan kritika kell, amoly nem rombol! Gömbös Gyula miniszterelnök meg­érdemli, hogy a törvényhatóság biztatása, elismerése és ragaszkodása fölé' jo forduljon. Mog koll érteni a miniszterelnököt, hogy akkor, amikor a nemzoti egység megalkotásának érdekében dolgozik, egyedül Magyarország javát akarja és joggal követelheti a miniszterelnök, hogy addig, amig olyan nehéz időket élünk, mint most, szűnjön mog a pártpolitikai tusako­dás. Mihályi Foronc elfogadva az alispáni jelentést, a szovjettel kötött szerződést vette védelmébe. Ebből a szerződésből a magyar munkások a munkaalkalmak emelkedését várják s ezért üdvözölték örömmel a kormányt elhatározásáért. Felesleges tehát rémokot látni, nom kell félni a szovjettel kötött kapcsolatoktól, mort az egész bizonypsan az ország javára fog szolgálni, Mihályi szerint felesleges a vármogyo torüktén a rendőriét sz ámot emelni, mort a megyében teljes nyugalom van. Szabad pártpolitikát sürgetett s kifogásolta, hogy a megye területén a munkások már agy f élévo nem tarthatnak gyűlést. Negye di -Szabó Béla a kártolok ellen beszélt, amoly ok egyformán károsak a fogyás ztókö­zönségro, az iparra és a kereskedőlemre, Rámutatott arra, hogy a tüzifaka tol megalakulása óta az árak 20-25 £>-kal emelkedtek. Határozati javaslato torjosztott be: A közgyűlés feliratban sürgesse a kártékony kartolok mog­roödszabályozását, a feleslegesen létrejött kartelek megszüntetését és a régi tüzifaárak visszaállítását, P r ó n a y György báró szintén állást foglalt a kártolok ellen, azonban közölte, hogy fakartai nincs, honom famonopólium, amolyot egy részvénytársaság azért kapott, hogy a hazai fatcrmolést ren­tábilissá togyo. K é g 1 János szintén magáévá totto az alispáni jelon­téstj majd a szovjotpropaganda. ollón a munkaalkalmak szaporítását javasol tal Okos Gyula a tiszti hajdúi intézmény fontartását kérte, majd P o g á c s á s Monyhért és Weinborgor Józsof felszólalása után a közgyűlés az alispáni jelentést olfpgadta, a. falt érdesben podig Prónay György báró álláspontját totto magáévá. Ezután a napirend letár­gyalása következett és hoz_ájárult a közgyűlés ahhoz a tervhoz, hogy a biai járás székhelyét behozzák a megyeházára, ahol ezentúl két központi járás lesz, a pesti és a. biaival kiegészített budai./MOT/O.Vr. -á

Next

/
Thumbnails
Contents