Magyar Országos Tudósító, 1934. május/1

1934-05-07 [099]

. A MAGYAR NŐNEK MA AZ A HIVATÁSA, HOGY A CIVILIZÁCIÓT KULTÚRÁVÁ VÁLTOZTASSA. - ^ Ma.gyar Keresztyén Loányegyesületek Nemzeti Szövetségének közgyűlése és ostélye, ­Szombati konferenciája után vasárnap délelőtt évi rendes köz­gyűlését tartotta meg a Magyar Keresztyén Loányogyesülotok Nemzeti Szövot­ségo, a budapesti református teológiai akadémia Ráday utcai épületének dísztermében. Többszáz leány volt jelen, elükön Sulkowski Victorné hercegné elnökkel, R a v a s z L£szl°né dr.-nó és özv. M i s 1 o y Sándor­né dr.-né alelnökökkel, °ul-cowski Victorné her ogné mondotta a megnyitót és hangoztatta, hogy a leányoknak kell megreformálni az én-kultuszt, a krisztus si Te" kultuszává. Kiömölte, hogy a magyar leány s zö véts ég fel fogja kérni a többi nemzeti szövetségeket, segitsék elő országaikban a krisztusi eszmé­nyek érvényesülését társadalmi és nemzetközi téren egyaránt és igyekezzenek kialakitani ugy Jt-kölcsi, mint gazdasági terén érvényesülő olyan közfelfo­gást, hogy minden agyén egyforma elbirálás alá essék, s a béke és megértés uralma követkozzék el osztályok, nemzetek és fajok között, • Lelkes tetszés fii gadta a hercegné-elnök megnyitóját, azután a. titkárok jelentése következett^, ma.jd ünnepélyesen felvették a szövet­ségbe a vajdácskái és a nőgrádverócei uj.leányegyesületekot. Estéj ugyancsak a Teológia dísztermében kitűnő müsoru ünnep­séggel zárta kétnapos seregszemléjét a Magyar Keresztyén Lo ányegyesüle t de Nemzeti Szövetsége. Az estélyen a protestáns egyházi élet számos kiváló­sága volt jelen , köztük Balogh Jenő ny . miniszter, a Református Egyato­mos Konvent világi elnöke, Tasnádi Nagy András dr, igazságügyi államtit­kár, Scholtz Oszkár dr. ny. kincstári jogügyi főtanácsos, az evangélikus ifjúsági munkák vezetőclr.kja, ott volt Ravasz Lászl°né püspökné-nagyessz­szony és sokan mások. Itt is Sulkowski Victorné harc gné mondotta a megnyitót, s azt hangsúlyozta, hogy a kiteljesedett, Krisztusben meggazdagodott életet tovább kell osztaniuk a leányoknak . A pompás műsorban vitéz ^ o á o r Ala­dár prózai müveiből, a délvidéki költő Fekete Lajos verseiből olvasott fel, B 1 a n k Hilda énekelt, id. V i c t o r János kisárte zongorán^ ^ á r d o s Kornélia szavalt, a Eutheránia-vegyeskar K r á 1 i k Jenő vezetésével adott elő motettákat, r elvinczi Takács AIÍCO hegedült. M u r a k ö z y Gyula kálvintéri lelkész "Anyáin vagy én" cimmel tartott ünnepi előadást. 4* nőknek - ügyi ond - kettős nagy törté­nelmi hivatásuk van, egyik az, hogy leleplezzék a. saját koruk lelkét, a másik, hogy általuk zendüljön meg egy kor küldetése, parancsa, A dal Sapphonát, c feltámadás hite Mária Magdolnán át, az eszményiség felé ha­ladás női mártirokon és a középkor csendes imádkoz 0 nőin koresztül. Anyák és leányok között azért van szakadás manapság, raert ennek a kor­nak más a történelmi hivatása, mint az előzőnek: a mai nőnek önállóbbnak, iskolázottabbnak és lelkibbnek . kell lennie. Volt egy idő, amikor a nőt lelketlen gyümölcsfaként kezelték, volt idő, amikor csak az érzésvilága mélységeit ismerték el, ma már a nő egy külön lelki valósug^ az a. paran­csa, hogy a civilizációt kultúrává változtassa, a. művelődés felhalmozott kincseit teljes életével igyekezzék közkinccsé tenni. /MOT/F f/9

Next

/
Thumbnails
Contents