Magyar Országos Tudósító, 1934. május/1

1934-05-07 [099]

/A II .MZ. •TI G ERnEKHET ÜNNEPÉLYES MEG NYIT AS A. 'Olytatas 1./ Öröm-" 1 áll pltja meg, hogy mindazok továbbra is aktív ríszesel a munká­nak, kik az akciót elkezdték ás GZ nagyon fontos, mert önnel: a mozga-­lomnak tömegmozgalommá kell fejlődnie. A líomzeti gyermekhét valóban nem­zeti ügy, mert a jövő a gyermeké• Amidőn a Gyermekhétre gondol, két képet lát maga előtt, egyik a valóság képe, a külvárosok vérszegény, sá­padt apróságai, a másik egy ábránd-kép, rózsás, édes iu urilló ecsetjére méltó arc ócskák. Ezt az ábrándképet ha nem is tudjuk megvalósítani, tö­rekednünk kell az eszmény felé és a nevelés során ügyelni kell arra, hogy a gyermekből ifjúságában is fehérlelkü emberpalánta maradjon. A nemzet .me lkadé se, vagy sülyedése az erkölcsi erőktől fü _.g, ifjúságunk­nak tehát testben-lélekben egyaránt erőssé kell válnia. A Gyermekhét ak­kor lesz igazán átütő erejűvé, ha szívbeli szálai eljutni: a legkisebb felvakba is. A tetszéssel fogadott, beszéd után L i b o r E ndre alpol­gármester Ismertette a Gyermekhét mai szervezetét* bcsz'imolt arról, hogy az idei Gyermekhetet a főváros a kerületi bizottságok és öt szakbizott­ság utján készítette elő. pedagógiai szakbizottságot Szendy Károly, a gyermekvédelmit Sohuler Dezső, a játszótéri bizottságot Király Kálmán, a társadalmi bizottságot Duday Alajos, a sajtó bizottságot Kovácsházy Vilmos tanácsnok vezették, a központi irányítást pedig a Főváros Népművelési Bizottsága végezte . Nómethy Károly tanácsnok irá­nyításival. Részletesen ismertette uzuVn a Gyermekhét elkövetkezendő eseményeit, majd hálás szívvel mondott köszönetet Horthy Mii c i6 Sn 6 na k, mindenkor mcg.'rtő támogatásáért. A megnyitó ülés Huszár Aladár főpolgármester záré­szavaival végződött és a közönség a Nemzeti ^iszekegy hangjai mellett távozott. /MOT/H ANNA KIRÁLYI HERCEGASSZONYT ÜNNEPELTÜK A MAGYAR CSERKÉSZLÁNYOK. A Magyar Cserkészlány Szövetség vasárnap délelőtt az Aka­démia dísztermében taxrtotta ünnepélyes keretek között ezévi diszgyü­lését előkelő és nagyszámú közönség résztvételével. A diszgyüléson nagy­számban vettek részt a fővárosi és vidéki cserkész lány-csoport ok kikül­döttei, továbbá a megjelentek között voltak: Tárczay Felicides Román mi­niszteri tanácsos a kultuszminisztérium és dr. Szőnyi László a főváros képviseletében. A közgyűlésen A n n a királyi hercegasszony elnökölt, akit a megjelent diszes közönség hosszasan és lelkeson ünnepelt. A királyi hercegasszony elnöki megnyitójában hangsúlyozta, hogy a cserkészlányok életében és a szövetség működésében nagyjelentőségű volt az eredmények­ben gazdag elmúlt esztendő. A további munkásság főcélja a kácsl tábor­hely megvalósítása, amelynek felépítése azért sürgős . fiort a nyá­ri iskolai szünidő alatt ugy tervezik, hogy a magyar cserkészlányok nagy­része ott talál majd pihenést és felfrissülést. Az elnöki megnyitó után L lndenmcyer Ant ü nia or­szágos elnök számolt be a szövetség nagyszabású működéséről, rámutatva, hogy a magyar cserkészlányok nemcsak 1 .hon, hanem külföldön is nagy elismerést szereztek/Közölte az országos elnök, hogy a jövő évben ün­nepli a szövetség fennállásának tizenötödik évfordulóját és ezzel egy­idejűleg Anna királyi hercegasszony dlszelnökségének tizedik eszten­dejét, s ezért a szövetség 1935. tavaszán országos ünnepséget rendez. Végül indítványozta az elnök, hogy a közgyűlés táviratilag üdvözölje a szövetség partfogóit: a kormányzót, a miniszterelnököt, a kultuszminisz­teréébe políe-.rmesterty-amihez a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel hozzá­járult. Az elnöki beszámioló ut án dr. S c h a 1 1 a r Sándornó tartóit elő dást "A cserié.'sz lány-munka szülői széfekéi nézve" címmel, majd a köz­gvülés beiktatta az uj helyi tanáos és szervezőtestület tagjait. A közgyűlés L 1 n d e n m e y e r Piroska zárószavalval ós a Himnusz eléneklésével u déli op'ákban lelkes hangulatban ért véget./MOT/V •

Next

/
Thumbnails
Contents