Magyar Országos Tudósító, 1934. április/1

1934-04-05 [198]

LELKÉSZEK SSÁK hZ EGYHÁZI BÍRÓSÁG ELŐTT INDÍTHATNAK KÁRTÉRÍTÉSI PORT "A MEG LM FELELíl ELHELYEZÉSÜKÉ CL 11 EREDŐ* ESETLEGES HÁTRÁNY MIATT, Koroknay István Gábor református segédlelkész, füzesgyarmati lakos néhány évvel ezelőtt polgári kártéritési pórt indított a Magyarországi Reformá ­tus Egyház ellen, mintegy 9.ooo pengő megitélése iránt, A felperes kere­setében azt hangoztatta, hogy anyagi kara onnan származott, mert püspöke "nem gondoskodott segédlelkész! állandó elhelyezéséről',' az 1923-193c évek tartama alatt, összevéve mintegy három és fél éven át - állítólag - állás nélkül hagyta, majd 193 o július 1-én az akkor viselt segédlelkész!' ai lésé­ből " jo^ell n sen" c lboc sa j totta, sőt azóta egyáltalán nem alkalmazta, ugy, hogy végeredményben az említett három és félév folyamán havi 14o pen gős segédlelkész! fizetésétol elesett, A keresetet a debreceni tö: vénysak majd a debreceni tábla e lut-.eitotta ,mire a nem mind nnapi polgári pör a 1 kir. kúria elé került, a felérés felülvizsgálati kérelme folytán, A kúria Tctth-fcanácsa Koroknay Is+^án Gábort felülvizsgálati kérelmével elutasította s egyben kötelezte, hogy az alperes reformetus gyház képviselője részére 18o pengő felülvizsgálati perköltséget fizes­sen, R kúria Ítéletében rámutatott, Rogy érd;mben nnm állott módjában a pör anyagával foglalkoznia, mert a törvény értelmében a református segéd­lelkészek javadalmazási, alkálim z fcö tási elhelyezési ügyei, illetve az ezekből folyó, esetleg felmerülő vitás ':érűés-~.k kizárólag az egyházi bí­róságok hatáskörébe tartoznak; ennélfogva a felperes felülvizsgálati pa­nasza- teljességgel alaptalan. /ACT/KY. ÉRDEKES SZERZŐI JCDBITCRLASI PÓE EGY IFARivR ¥ÉSZETI JELLEGŰ BUTCRGARé NITURA ALLIToLAGOS LEMÁSOLÁSA 'MIÁ TT, ,­Pogány Bruno dr, budap sti bankigazgató a Langer és Strassmann bútorké­szítő cégnél finomabb, művészies kivitelű butorgarniturát óhajtott ren­delni. Minthogy azonban az árban nem sík rült megegyezésre jutnia, ren­delés nélkül távozott a nagykereskedő butorraktárából. A bankigazgató­nak azonban megtetszett az '-gyik ott meglátott finomkivitelü butorgarni­tura és ezért megbizást adott Szabó Lajos kárpitosm secrnok, készitsen az említett garnitúrához anyagban és kivitelben hasonlót a számára. Sza­bó mükárpitos a kivánt bútorokat elkész itette, d amikor erről a Langer és Strassmann cég tulajdonosai tudomást szereztek, - szerzői jog'- oitorlá„ sa címén polgári pört indítóét egyrészt Szab ö Lajos, másrészt dr, pogány Bruno ellen. A budapesti kir. törvényszék részben helytadott a felp- te s keresetének; a tábla azonban megv. ltoztatva az elsőfokú véghatározatot, elutasította e Langer és Strassmann cég kere se tét. A felperes felülvizsgálati kérelme folytán az érdekes ügy a kúria Jakab-tanácsa elé k rült, am-. ly a tábla végitéletét - a felülvizs­gálati kérelem elutasitása mellett - jogerősen helybenhagyta. A kúria a legfelsőbb határozat megokolas ában kiemelte, hogy Pogány Bruno dr, bank­igazgatót a szerzői jog bitorlásának ..llitolagos elkövetés; körül sem fe­lelőség, sem gondatlanság nem terhelte. A bankigazgatónak nem kellett szükségképpen tudomással birnia a szwbanforgó bútorok iparművészeti jel­legéről; nem lehet terhére róni., azt sem, hogy nem szerzett be információ­itat arra vonatkozólag, vájjon a butorgarnitura iparművészeti alkotás-e. Mind Szabó La jos, aki pedig szakmáját értő jönefcü iparos, - mind Pogány Bruno dr, jóhiszeműen lehettek abban a meggyőződésben, hogy a bútorok nem^álé an: k a szerzői jog védelme alatt, vagyis azok szabadon utánké-c ehe­tők. Ezért a felp. rest keresetével < 1 kellett u ? asitani. /MOT/KY,

Next

/
Thumbnails
Contents