Magyar Országos Tudósító, 1934. április/1
1934-04-10 [198]
RAFFA* SÁNDOR PÜSPÖK MEGNYITOTTA AZ EVANGÉLIKUS LELKÉSZEK BÉKÉSCSABAI ORSZÁGOS GYŰLÉSÉT. Kedden délután kezdődött a háromnapos értekezlet. Békéscsabáról jelentik: Ma,kedden délután nyilt meg ott a Magyarországi Evangélikus Lelkészek Egyesületének háromnapos tanácskozása, amelyen az egyház sürgős kérdéseit tárgyalják, A csabai nagy ehyház vezetői hetek munkájával készítettek elö a konferenciát, s az ország minden vidékéről érkező vendégekot is ők: Szeb erényi Lajos Zsigmond dr #1 felsőházi tag, esperes, Sze herényi Gusztáv dr, és J a k a b f £ György lelkészek, továbbá J á n o s s y Gyula polgármester, s a város mai előkelőségei fogadták, A püspöki előadók Oci eáro'fcükSGit déli h'r omnegyedegykor jöttek meg, s bevonulás után az egyház presbiteri tanácstermében volt ünnepélyes üdvözlés. Valamennyi egyházmegye lelkészi kara képviselve volt a koradelutáni megnyitáson. Ennek az aktusnak külön is érdekességet adott az, hogy Raffay Sándor dr, bányakerületi püspök, mint a "MELE -nek az ügyvezetésre felkért tiszteletből! elnöke ezúttal mutatkozott be a nyilvánosság előtt, A püspök megnyitóbeszédében igy szólt c többi között: - Csüggesztő időket élünk, amikor még a.z erő is'meglankad, a hit is ingadozik, sokszor a bátor elszánás is tanácstalanság. Az ilyen időkben az evangélikus lelkészek helyzete különösön nyomasztó, anyagiakban leszegényedve, erkölcsiekben bátortalanná téve .élünk, panasszal teli emberek között. Az alkalmazkodók megmosolyognak, á törtetők félretólnak bennünket, a hatalmasok mellőznek, az erősek lenéznek, s — *, a hitetlenek táborátél ostromlottan, komoly és szent hivat, s igájával vállunkon és ' szivünkön végezzük a lélekmontesnek nem mindig kedvosen fogadott munkáját, - Hivatásunkat sokan azért nem értik meg, azért nem méltányolják, mert nincs benne, semmi igényos uralkodás, hanem csupáncsak szolgálat, A szolgálatnak pedig ma nemcsak az állapota, hanem még a puszta neve is lenézett valami, ma. nem a szolgálás az életeszmóny, hanem az uralkodás és a kielégittetés, A hivalkodó emberekkel szemben Jézus mást tanitott, ff a szolgálatot a legmagasabb emberi emelkedésnek tartotta. Mega is csak szolgálni akart, pedig egyetlen Ur volt ezen a földön: mindyanek ura, "Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy 0 szolgáljon és életét adja oda váltságul sokakért." "Aki közöttetek nagy akar lenni, szolgáljon nektek.'• zo" •• > . - J ézus e törvényét azonban ma már uom értik meg, hiszen az egyházban is évszázadok óta a hatalomért és az uralkodásért' folyik a harc és Jézus szolgái közt egész sereg visel bíbort és koronát... Minden egyes evangélikus lelkész Isten igéének szolgája: Vorbi Divini Ministor. A továbbiakban azt fejtegetto Raffay püspök, hogy a gyülekeza összetartásán és megszentelésén munkálkodni szentséges szolgálat, visf^p-ib Isten üzenetének tolmácsa lenni a legnagyobb méltóság, amelyet ember a földön elérhet. De amilyen nagy a méltóság, ugyanolyan nagy a felelősség is. "Aki a gyüleke ze tbon a ag át prédikálja, vagy produkálja, az nem méltó arra, hogy az Isten szavánál.:, tolmácsolója legyen," Erőteljesen hangsúlyozta az elnök, hogy az egyház mindig akkor volt erős és hóditó, amikor tüdejében volt missziói kötelezettségének ós hogy ma az evangélikus egyház és lelkészei a missziói szolgálat kötelezettségeinek sokkal nagyobb inertekével állanak szemben, mint pl, egy emberöltővel ezelőtt, A magyarországi evangélikus istentiszteleti rend egységesítését kivánta azután és a rövidesen összeülő. „Evangélikus Törvényhozó Zsinat nagyfont03ságu munkatervere utalt, így végezte: - Németországban éppen most az uj j ászervezkedés tüzében ég az Evangélium egyháza. Hisszük, hogy ez a tüz nem emésztő, hanem csak tisztitó tüz, amelyben acélos arannyá edződik a német nép evangéliumi szent hite. /Folytatása következik/