Magyar Országos Tudósító, 1934. március/3
1934-03-27 [097]
A 2 ANYJA LREEAtBEN ME GFENYEGETTE AZ APJÁT) - FELTE TELE SEN TI ZENNÉOYNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEKÉ Oleschák Albert egyetemi hallgató a mul : : év őszén megjelent apja, Oleschék János lakásán és követelő hangon szolt az apjához: "Ha nem emeli fel 3oo pengőre a havi n vetési költséget, akkor lelövöm." Ugyanekkor a fifi t. lemt jr megfenyegette apjának egyik barátját is, akiről azt mondotta, hogj elcsapja az 8 biztatására nem teljesiti a régi kérést. A elem ügyészség Oleschák Albert ellen zsarolás kis ér le te miatt vádat ern It éa a bűnügyet ma tárgyal ta a bünte tő törvény szék Schadl-tanácsa . A fiatal egyetemi hallgató a törvényszék előtt igy védekezett: - Apám külön él, én pedig együtt lakom az édesanyámmal. ; apám nékem havi 2oo pengő nevelési dijat á'dott és ebből a pénzből ke'. •lett eltartanom az anyámat. Nyomorogtunk s minthogy tudtam, hogy apámat van pénze nagyon bántott a dáleg, Sajnáltam az anyámat. Beismerem, hogy megfenyegettem az édesapámat és a barátját is. Nagyon bánom a tettemet és mindkéttőjüktől bocsánatot kérek. A bizonyítási eljárás befejezése és a perbeszédek elhangzása után a törvényszék bűnösnek mondotta ki Oleschák Alber':et zsarolás kísérletében és ezért az e ny hit ős zak sz alkalmazásával tizennégy napi fogházra itélte, de az itélet végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette, Enyhitő körülménynek ve tte a törvényszék, hogy édesanyja védelmében használta a súlyos kifejezéseket és később bocsánatot is kért. Az itélet jogerős. /MOT/F. ZOLI130HÁN EBE GÉFÉSZMERNÖK A TÁBLA ELŐTT IS ELVESZÍTETTE HATVANEZER PENGŐS KÁRTÉRÍTÉSI PÖRET A POSTAKINCSTÁRRAL SZEMEN. Zollschan Ede gépészmérnök mintegy tiz évvel ezelőtt úgynevezett "posta és telefonmémökl irodát" nyitott, ahol a hozzáforduló magánfelek posta és telefonügyeiben tanácsot adott, illetve eljárt. A magyar királyi posta vezérigazgatóság azonban arra az állaspontra helyezkedett, hogy ilyen funkció végzésére Zollschannak joga nem lehet s igy a posta nem is fogadta el iayfajta ügyekben a gépészmérnök önkényes képviseletét. Zollschan 6£okútár a legkülönbözőbb bőrökbe keveredett a postakincstárral szemben s többec között hatvanezer pongo kártérítés iránt polgári pört inditott a posta Ti zérigazga tóság ellen. A mérnek keresetében azt állította, hegy a pöStfi vezérigazgatóság " lehetetlenné teszi anyagi érvényes ülését . A vesérlj izgat óságon - szerinte - külön "eltanácsolás i" ügyosztályt léte sínettek, _ ahol kizárólag az Ő ügyeivel foglalkoznak, az ő ügyfele it .igyekeznek ''eltanácsolni". A postakincstár vezetősége ezenfelül állítólag a pos a tisztviselőknek még azt is megtiltotta, hogy Zollschannal egyáltalán szóba áll ja nak. Á nem mind nnapi pört a gépészmérnök első fokon, a budapesti kii', törvényszék előtt, elvesztette. A törvényszéki itélet kiemelte., hogy "mérnökök csakis akkor képviselhetnek ügyfeleket a pos tai hatóságok előtt ha kifej eze teon mérnöki funkciókról van szó." A pör a pervesztes gépészmérnök fellebbezése folytál az Ítélőtábla Ury-tanácsa elé került. A tábla megkereste a kereskedelemügyi minisztériumot, mindazoknak az ügyiratoknak bemutatása végett, amelyek a " Zollschan-üggyel " kapcsolatosak. Az iratok megérkezése után a tábla a hatvanezer pengős kártérítési keresetet, mint kellő jogalappal nembirét. szintén elutasította. A tábla - Ítéletének megokol ás ában - kiemelte, hogy itt végeredményben tisztára közigazgatási jellegű ügyről, illetve panaszról van szó, aminek elbírálása nem tartóz ha tik a királyi biroságok hatáskörébe. A felperesnek különben sem sikerült bizonyítania, mintha a postavezérigazgatóság valóban olyan utasitást adott volna ki a postatisztviselők számára, hogy "Zollschan ügyfeleit ne fogadják, azokkal ne tárgyaljanak''. A felperes viszont - és ez' tényként állapitható meg - vel°ban olyan funkció elvégzésere is vállalkozott, aM nem tartózha tik a mérnöki feladatok körébe, A táblai Ítélettel szemben a pervesztes f E peresnek jogában ál."! felülvizsgálati kérelemmel fordulnia a királyi kúriához. /MOT/ Ky.