Magyar Országos Tudósító, 1934. március/3
1934-03-27 [097]
/A TANÍTÓK ORSZÁGOS NAGYGYŰLÉSE. Folytatás 1./ A felolős tónyozők a tanítóságot ormok a nagy munkának elvégzésére alkalmassá akarják tenni ,$mort a tanítóság a nemzőt egyik fentartó eleme, tehát jogosan kívánhatja igényeinek kielégítését. A közokta- ; tási kormányzat minden igyekezete, hogy kialógitse a jogos tanit°i igényeket, amennyire a viszonyok megengedik. Ha a gazdasági élet fellendül, talán hamarosan lehetővé válik, hogy a . VII. fizetési osztály körül levő sérelmeket orvosolni lehessen. Hangsúlyozta a sz°nok, hogy nemcsak puszta hivatásból, hanem faj*, és nemzőt szeretetből fog a kultuszkormány együttműködni a tanito-táx'^adalommal. A belső ügyek letárgyalása után több inditványt fogadott el a nagy gyűlés, moly lokkes hangulatban ért véget ,/MOT/Vr • HELLER FARKAS ELŐADÁSA A MAGYAR STATISZTIKAI TARSASÁGBAN. . A Magyar Statisztikai Társaság kedden délután az Akadémia kistermében ülést tartott, amelyen nagyszámban vettek részt közgazdasági társadalmunk kiválóságai. Az üléson Ke néz Béla ny. miniszter elnökölt, akinek mognyitószavai után H e 1 1 o r Farkas müegpetomi tanár tartott nagy figyelő .üjel kisért előadást "Elméleti szempontok az ár-alakulás megítélésére" cimmol. A kötött gazdálkodás és a monopóliumok nehéz feladatok elé állitják a statisztikát - mondotta - mort az áralakulás helyes voltónak megítélése elsősorban bőséges tájékozódást kivan az árak tényleges alakulásáról, A statisztika törokvéso e tekintetben eddig elsősorban az általános pénzérték változásainak megfigyelésére irányult. Az árak megfelelő voltának megítélésére azonban ez nom ologondg, mert az általános árszinvonal alakulását kifejező indexekben nom jut kifej ezésr^. az, aa 1 az árak közgazdasági hatásánál igazán döntő: az árak egymáshoz vax'o viszonya, vag "is az árfelépítés. Ezt tükrözik vissza az egyes árollók, amelyek közül ma legfontosabb az agrárolló, AZ árak feladata a termelés es fogyasztás összhangjának biztosítása, mert csak ezzel lehet a közgazdaság zavartalan folyását biztositani. Ezért csak az árak oly alakulása lehat egészséges, amely ennek a felara tnak megfelel, amely tehát számol a termelési viszonyokkal, figyelembovévo az adók alakjában a termelésre nehezedő terheket is, de számol egyúttal a jövedelmi viszonyokkal, tehát t lakosság fizetőképességével is. Ezért pusztán szorosan vett áradatok nom elegendők ahhoz, hogy az árviszonyokat helyesen Ítélhessük meg. A munkaberekre vonatkozó adatok már csak azért is szükségesek, mert a bér & termelési költségeknek fontos eleme,De szükség van azért is a jövedelmek a la kulását feltünteti adatokra,mert azok határozzák meg a piac felvevőképességét .Az áraknak a nemzeti jólét alakulására veló hatását főképpen a reáljövedelemnek a változása mutatja. A szokásos létfentartási index azt csak tökéletlenül tükrözi vi sza, mort csupán a megélhetés szempont j áb°l nélkülözhetetlen áruk árának változását mut:.tja, do figyelmen kivül marad a jövedelem alakulása, amely arra itendolkezésre áll, hogy belőle szükségleteinket fedezzük. Ezért a reáljövedelem a lakul ás ár ó l tehát a jólet növekedésének, vagy süly édesének f okár u l csak az árak és a jövedelmek változásának kölcsönös szembeállításával nyerhetünk képet. /M U T/Vr HALÁLOZÁS. Trócsányi T i v a; d a r Zoltán okleveles bányamérnök, a Magyar Altalános A"fszénbánya főmérnöke o hó 27-én, délelőtt 11 órakor Budapesten, 39 uvos korában, rövid, kinos szenvedés után, váratlanul elhunyt. Temetése e hó 29-én, csütörtökön délután 4 érakor lesz a Kerepesiuti temető h- iottasházáb°l. Halálát előkjlő es kitér iedt rokona/g gyászolja. /MOT/sz. Pro d o m o : Fonti hir szives közlését tisztelettel kéri a t. Szerkesztőségettol a főkapitány sági sajtóiroda.