Magyar Országos Tudósító, 1934. március/3

1934-03-26 [097]

Hifi EK /A gazdatisztük köz. valósa, -oly tat ás 2./ Megválasztott ezenkívül a közgyűlés több gazdakitünő­séget tiszteleti tagokul. Az uj tisztelő ti tagok novében dr. Gesztelyi­Nagy László gazdasági főtanácsos mondott köszönetet, aki egyben javasla­tot is tett az iránt, hogy az okleveles gazdatiszteket alkalmazó birtoko­sok birtoköröklés esetén mentes*ittessenek az örökösödési illeték fizetése alól. Dr. Z i c h y - C h i k a n n Móric báró ugyancsak meg­köszönte tiszteletbeli taggá törtónt megválasztását, majd részletesen beszá­molt az állástalan diplomás gazdatisztek erdőkében az /DOB keretében kifej­tett tevékenysége eredményeiről. Rámutat ott, hogy ezidőszerint összesen 450 állástalan diplomás gazdatisztet tartanak nyilván, akik közül a legutób­bi akciók során mintegy 100 gazdatisztet á került szerény állami és magán­tisztviselői állasokba elhelyezni. Vitéz S z é n á s s y János felszólaláséban azt kifo­gásolta, hogy egyes nagybirtokokon még mindig cseh és német állampolgársági, illetőségű gazdatiszteket alkalmaznak. Az elnök megnyugtatta a szónokot, hogy ezekre az anomá­liákra vonatkozólag a gazdatiszti törvény tervezete megfelelő intézkedése­ket tartalmaz. F á b e r György igazgató ismertette ezután az egyesü­let mult évi működését, beszámolt az uj vezetőség eddigi munkásságáról, fő­ként az állástalan gazdatisztek elhelyezését célzó mozgalom eredményeiről és hangoztatta, hogy a legközelebbi napokban a hármas törvénytervezetet be fogj ák mutatni a Nemzeti Egység Pártjában, majd letárgyalják a földmüvelés­ügyi minisztériumban és igy minden remény megvan rá,hogy amint most Kállay miniszter is hangoztatta a javaslatok a legrövidebb időn belül a parla­ment elé kerülnek, R e i c h e b a c h Béla dr. közgazda sági egyetemi tanár ugyancsak az állásközvetítő szakosztály munkásságát ismertette, majd B a y e r János alelnök ós M 11 1 e Géza titkér szólalté k fel. V i 1 á g h y Károly dr, magyaróvári gazdasági akadé­miai tanár érdekes statisztikai adatokat közölt a magyar gazdatisztek össz­létszámáról. Eszerint Csonkamagyarországon összesen 4000 okleveles gazda­tiszt él, akik közül tényleges gazdatiszti funkciót 1600-an végeznek. 900-an egyéb gazdasági szakmunkakörben működnek, 300-an pedig más pályákon helyezkedtek el. Az okleveles gazdatisztek közül 600-nak saját földbirtoka van, mig 60ü-an állásnélkül tengődnek. Szzel szembon 700 olyan földbirto­kos él az- országban, akik nem rendelkeznek oklevéllel, - viszont 1300 ok­levél nélküli gazdatiszt működik az egyes uradalmakban. I o 1 c z o r Kálmán felszólalása után Kisfaludy Árpád tiltakozott a gazdasági akadémiák nívójának tervbevett leszállítása ellen, majd Kalász Miklós gazdasági akadémiai tanár.követelte, hogy a nagy földbirtokokkal rendelkező városokban olyan gazdasági tanácsnokokat alkalmazzanak, akik gazdatiszti oklevéllel rendelkeznek. A közgyűlés végül jegyzőkönyvileg köszönetet szavazott a vezetőségnek, eddigi eredmény e s . munkásságáért, majd egyhangúlag elfogadta a mult évi zárószámadást és a jövő évi előirányzatot. Az alapszabályok rész­beni módositása után uj alelnökökké megválasztották: Kis s Dénest, M a n­n>;i n g e r Gusztávot es G ö 1 n i c z y Gézát; valamint megválasztottak több uj elnökségi es választmányi tagot is. Kisebb folyóügyek letárgyalása után a közgyűlés, V a y Miklós báró elnök záróezavaival, a délutáni órák­ban fejeződött be. /MOT/KY.

Next

/
Thumbnails
Contents