Magyar Országos Tudósító, 1934. március/2
1934-03-13 [096]
1,200.000 PENGŐS ISKOLAÉPITÉSI PRGRAMMOT DOLGOZOTT KI A FŐVÁROS, A középitési bizottság Petrovácz Gyula elnöklésével kedden délben ülést tartott. Részletesen letárgyalták a folyó évre tervezett iskolaépítéseket és összeállították az iskolaépitési programmot, amely 1,230.000 pengőre rug. A Horthy Miklós-uton 410.000 pengőért, az I. Soproni-ut és Bánáti-utca sarkán 580.000 pengő költséggel és a Pasaréten 66.000 pengő költséggel épülnek uj iskolák. Az épitendő iskolák tervvázlatait és költségvetését a bizottság elfogadta, azzal a megjegyzéssel, hogy az épitési tervek elkészitését olyan magánópitészékre kell teizni, akik még nem kaptak munkát a fővárostól. Letárgyalták a külső Üllől-uti iskola kibővítési tervét is. A bizottság a 171.000 pengőben előirányzott költségvetést helyesnek találta. A Rudas-fürdő dolgaival foglalkozott ezután a bizottság.A fürdő elavult központi fűtésének gázfűtésre való átépitését a bizottság nem helyeselte és az egészségügyi, gazdasági, valamint műszaki hátrányokat tekintetbe véve, csak kényszerhelyzetben javasolta a munkák megindítását, szükségesnek tartotta azonban, hogy egyidejűleg a fedett uszoda belső tatarozását is elvégezzék. A VII. ker. elöljáróság elhelyezésének kérdése foglalkoztatta utána a bizottságot, A tanács néhán./ hónappal ezelőtt tudvalévően nem járult hozzá az elöljáróság céljára bérelt magánház szerződésének meghosszabbításához, hanem felkérte a polgármestert, hogy foglalkozzék egy uj előljárósági székház létesítésének lehetőségével. A középitési ügyosztály kidolgozta a terveket és ma mutatta be a szakbizottságnak. A bizottság megállapította , hogy a bemutatott és helyesnek talált tervvázlatok szerint 650.000 pengő költséggel megfelelő előljárósági székházat lehet emelni a Lob-utca és Csengery-utca sarkán ugy, hogy az épitési költséget a jelenlegi házbérrel 10 év alatt le lehet törleszteni. A bizottság tudomásul vette, hogy a Mátyás templom toronysisakjának lebontását annak életveszélyes állapotára való tekintettel a legközelebbi napokban megkezdik. Végül W e 1 1 1 s c h Andor indítványára a bizottság sürgette a Külső Jászberényi-uti városszéli telep építésének folytatását, annál inkább, hogy a kisiparosok tavasszal ezzel is foglalkoztatáshoz jussa nak. A felszólaló azt kérte, hogy a munkát minél több kisiparos között osszák szét. /M0T/D. RÖVIDESEN KÉSZEN ÁLL A GELLÉRTHEGYI P;L0SK0L03T0R. A gellérthegyi sziklatemplom mögött ópitett Pálos-kolostor rövidesen teljesen elkészül. A legutóbbi napokig problematikus volt, a sziklakolostor közmüvekkel való ellátása. A gellérthegyi sziklatenplom egyesület küldöttsége József Ferenc kir. herceg vezetésével járt ebben az ügyben a közelmúlt napokban S 1 p ő c z Jenő dr. polgármesternél, akit afcra kért, hogy háritsa ©1 ezeket a nehézségeket is, A polgármester a küldöttségnek megígérte a £3őváros jóindulatú támogatását és ez már meg is történt. A mai nappal kezdték el a Pálos-kolostor vízvezetékének,csatornájának ás egyéb közmüveinek építését ugy, hogy most már rövid időn belül kiadhatják a beköltözésl engedélyt. /MOT/D. —-A JÁRDADÍJAK MÉRSÉKLÉSÉT KÉRTÉK A KÁVÉSOK. A Budapesti Kávésok M é * szaros Győző elnökléséve.l ma délben küldöttségben kérték a polgármestert, engedélyezze a ijárdafoglalási dijak leszállítását. A polgármester megígérte, hogy rövidesen jelentést tétet magának, de hangsúlyozta azt is, hogy a dijak már ma is 40 $-kal alatta vannak a békebelinek./MOT '/l