Magyar Országos Tudósító, 1934. március/2

1934-03-19 [096]

/A nemzet vértanúi emlékművének leleplezése,' F o ly t a t á s,3,/ a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete megbízásából dr.Avarffy Elek helyeztek el egy-egy koszorút. Koszorút küldtek az emlékműre még: Jászkisér község közönsége, a Hadviselt ügyvédek Nemzeti Egyesülete és a frontharcosok nöi alakulatai. Ezzel a diszes ünnepség a koradélutáni órákban befejeződött. Díszhangverseny a nemzet vértanúinak emlé­Va sár nap este felkilenc órai kezdettel á Zeneművészeti Faiskola nagytermében a nemzet vértanúinak emlékére- jótékony célú diszk, ngvorsony volt. Az ünnepi beszédet itt P e k á r Gyula, Q Fehérház Bajtársi Egyesü­let elnöke tartotta, majd K a z a t s a y-né Lázár Jolán szavalta el vitéz Somogyváry Gyula "Vértanuomlék avatására" cimü költeményét, Dullion Ella c-s Pilinszky Zsigmond operaénekesek énekszámai után Hegyi Emánuel-dr,, a Zeneakadémia tanára adta, elő zongorán Liszt magyar fantáziáját. Ezután Kazatsayné Lázár Jolán elszavalta Kiss Menyéért "Magyar Miatyánk"-j át,majd Avodik Félixné-Felvinczy Takács Alice hegedümüvésznö játszotta el Hubay­csárdajelenetét, ^ Végül bemutatták K a b a y Kálmán dr^Attila Szimfónia cimü zene költemény ét, amellyel az Operahái. 1 jgj obb erői,a legkiválóbb müveszek, valamint a Budapesti Hangv o r s u ny z o ne ka r, s a Palesztrina Kórus szerepeltek, A I4A<ÉAB PEN CLUN CLUH MÓR., PER ENC - EML EK ÜNNEP EL YE, j I A iviagyar Pen Club elliunyt nagynevű tagtársa,Móra Ferené emléké­re vasárnap délelőtt az Akadémia üléstermében diszes közönség jelenlétében ünnepi ülést tartott, amelyen megjelentek a szegedi egyetem képviseletében • dr.Schmitt Henrik dékán, a Kisfaludy Társaságot Csengory János egy.tanár,a Petőfi Társaságot Havas István főtitkár és-az Otthon írók és Hirlapirók Kö­rét Szikla.i János kormányfőtan,képviselt ék, » . Az ülésen Radó Antal elnökölt,aki megnyitó beszédében párhuzamot vont John Galsworthy - akinek tavaly szentelt gyászülést az egyesület - és Móra Ferenc közt,akinek a mai ünnop szólt.Ismertette az "Enek a búzamezők­ről" c.Móra regény angol fordításának nagy sikerét és érdekes sorokat idé­zett Móra egy őhozzá intézett,kiadatlan verséből,valamint egy levélből,me­lyet Móra pár héttel halála előtt irt neki,tele halálfélelemmel, A nagyhatású elnöki megnyitó után Varságh János ünnepi költemé­nyét olvasta fel,majd Rubiny i Mózos dr,tanár Móra. ÍErenc. emlékezetéről szélé tanulmányát adta. elo.Vazoltr. a költő pályáját a félogyházi szülOA ott­hontél a szegedi múzeum igazgatói irodájáig, s két korszakra osztva jelle­mezte Móra munkásságát: az ifjúsági irodalom,az újságírás és a költészet korára /1902-1922./ s az országos hirnév korszakára /1921-1934/ ,A Z első korszak fejtegetésében mély hatást tett az előadónak az a megállapítása,hogy a "hírlapiról robot "-nak nagy nevelőhatása is van, s az ifjúsági irodalom mu ­kása a szabatos egyszerűség gyakorlása által jó iskolát kap a nagyoknak va­ló irodalom számára. Az előadó Szegednek, a úóra eletében a magyar irodalom régi és mai életében való jelentős szerepét érdekes uj adatokkal fejtette ki, A második korszak novelláit,regényeit éseVcikkeket j ellomozvo Rubinyi Mózes boállitotta a költőt a magyar irodalom fojlődésébc,Mikszáth után Mó­rát jelölte meg,mint a kulturás-nópiosségü magyar szép-próza egyik legelső mesterét.Az ember jellemzésének megható rajzával fejeződött be Rubinyi elő­adása,mely a nagyszámú hallgatóságra mély hatást tett. Ezután Móra Ferenc költeményeiből adott elő T. Monost ory Margit, s vogu l Som ogy Pál szinmüvéss mély hatást keltve,felolvasta Móra Ferenc Gö­röngykeresés" cimü elbeszélését. Az emlékülés Radó Antal zár"szavaival ért Veget, /LOT/Vr.

Next

/
Thumbnails
Contents