Magyar Országos Tudósító, 1934. március/1
1934-03-05 [095]
§§ A Magyar Országos Tudósító jelenti: A NEMZETI Egység pártja március 6,.-án t . kedden délben 12 órakor az- Eszterházy utcai helyiségében pártértekezletet tart, amelyen H ó m a n Bálint vallás és közoktatásügyi miniszter ismerteti-a ház elé terjesztendő negyedik, a középiskolák reformjáról szóló törvényjavaslatát.. /MOT/Ep.f§ A Magyar Crsfcágos Tudós itó jelenti: A képv iselőház keddi ülésén a fővárosi törvényjavaslat nyolcórás vitájában T a b ó d y Tibor is fel fog szólalni, aki most épült fel hosszabb betegségéből. /MOT/Ep. FŐVÁROS MEGKEZDŐDÖTT k CSEMETEFA ÁRUSÍTÁS. A székesfővárosi vásárok es vásárcsarnokok igazgatósága ertesiti. a közönséget, hogy a csemetefavásár a Vámház-' körúti vásárcsarnokmögötti fedett rakodón megkezdődött és május 15.-ig tart. Ez alatt az ide alatt a kijelölt helyen mindenféle gyümölcsfákat, cserjéket 'é-3 diszfáia-t áru3itanak. /MOT/HV A FÖVAR. BÉRHÁZAK LAKBFRARÁNYOSITÁSAT TÁRGYALJA A TANACS. A törvényhatósági tanács csütörtöki ülésén megvitatják azt a polgármesteri előterjesztést, .amely a székesfőváros tulajdonában l^vő kislakásos bérházak lakbérének arányosítására vonatkozik. Az ügyosztályi tervezet főképp azokat a különbségeket igyekszik kiegyenlíteni, amelyek a főváros által régobbefn, tehát 1926. előtt épitett bérházakban és az újonnan létesített bérházakban léve lakások bérleti , dijai között mutatkozik* Az olcsóbérü lakások bérleti összegeit ff elemelik, azoknak a lakásoknak a bérét pedig, amelyek a környékbeli áx-.khoz viszönyit- . va magasaknak látszanak, leszállitják, A tervezet szerint amennyiben az abban foglaltakat a'c^tjnács magáévá teszi-,--általánosságban, körülbelül 1% bérjövedelemcsökkenés éri a fővárost. Nagyobb százalékú bér lesz állit ás csupán egy helyen^ ,a Szfzados-uti. művésztelep müteremházoiban lesz, ahol mintegy 15-20 )á-os lakbérredukoi ü t terveznek. /MOT/H. . , MA NYÍLT MEG AZ ORSZÁGOS TÜZOLTóTISAT-I-TANFOLYAM, A belügyminiszter rendeletére megtartani szokott hathónapos országos tüzoltótiszti tanfolyamot ma nyitották meg ünnepélyes keretek között, A tanfolyamnak 22 hallgatója v:. n , A mai ünnepélyes megnyitáson a belügyminisztert K o n c z Endre minisztori tanácsos, a fővárost N é m e t h y Károly tanácsnok képviselte, /kOT/H, -—KOMJADI BELA EMLÉKEZETE, A Magyar Úszószövetség vasárnap kegyeletes emlékünnepélyt tartott Komjádi Béla, a szövetség volt ügyvezető alelnökének, volt törvényhatósági bizottsáigi tagnak sirj ánál. Bensőséges gyászünnepély keretébén avatták fel az Úszószövetség, a száaosfóváros es a sporttársadalom 'áldozat készségéből emelt impozáns síremléket. A polgáráé stert az emlékünnepélyen dr. F e 1 k a y Ferenc főjegyző, az Úszószövetség elnöki tanácsának tagja képviselte. /MOT/H, A \ : : - A M