Magyar Országos Tudósító, 1934. március/1

1934-03-10 [095]

SlvSRLSCZ IVÁN ELe<JkéSA. A Jézus Társasági Diákok Országos SZÖVETségének tagjai, akik közéleti működést fejtettek ki, ür.3 t e u o r György állam­titkár, ügyvezető alelnök kezdeményezés ere az ifjúsági szakosztály tagjai­nak életpályájukról, közéleti tapasztalatairól éa tanulságairól előadáso­kat tartanak. Az alő.-dások sorozatát báró 3 k o r 1 e c z Iván ny,horvát bán elnök nyitotta meg, aki minisaterelnökségi fogalmazói állásától a hor­vát-szlavón báni méltóságig uualkodett. Széli Kálmán, Wekerle Sándor és gróf Tisza István kormányai alatt kifejtett közéleti működését,annak összes mozzanatait ismertette rendkívül értékes ós az ismeretlen adatok egész so­rával. Az előadást, mely a magyar hazaszeretet és a legmélyebb vallásos ér­zület jegyében lefolyt magasivelésü közéleti pályába nyújtott betekintést, a nagyszámú ^hallgatóság nagy érdeklődéssel hallgatta, /MOT/B. 4é-RAINIS FERENC ELő.JDASA. A Magyar- Társadalompolitikai Társaság felkéré­sére dr.R a i n i s ^'ereno nyug.OTI-á^igazgató, a társaság elnöki taná­csának tagja, aki két hónapi tanulmányút után most érkezik haza Németország­ból, a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemek • " -A /IV., Egyetem-tér I. III. em.9 . sz, tanterem/ március 16-án, pénteken este félhet órakor "Az uj német gazdasági rend"; és március 21-én, szerdán este félhét órakor "Az uj' német rendszer első evének mérlege, különös tekintettel a szociális viazon aokra" cimmel előadást tart. Vendégeket sziveson látnak. Belépődij nincs* /I OT/B. EGY HÁZI HÍREK 3ZENCZI MCI NÁE .U.EERT-MVILMÜNNEPÉLY, Április 7-én, szombaton este fél­nyolc órakor a Zeneművészeti Főiskola nagytermében a belsőlipót-terézvá­rosi református templom javára a budapesti reformátusok nagyszabású emlék­ünnepélyt renoeznek az évszázadok óta használt zsoltáros enekeskönyv szer­zőjenek, Szenééi-Molnár Albertnek emlékezetére, halálának háromszáz éves évfordulója alkalmából. Közreműködnek: dr.R a v a s z László püspök, Á p ­r i 1 y Lajos és több kiváló művészi erő, /MOT/B. AZ SISLEBENI SZUPERINTENDE$ BUDAI-ESTEN.Dr.V a 1 e n t i n Alfrédnek, Luther szülő és ha 1 o11asvárosa. szuperintendensének budapesti látogatása alkalmából az Evangélikus Egyetemes Egyház a Luther-Otthon Egyetemi és Fő­iskolai Internátus termeiben vacsorát adott, -a vacsorán résztvett M a c k e n s e n budapesti német birodalmi követ is,tová>bá az egyházi élet több vezető férfia, s a Luther-Otthon ifjúsága,A vendégekot D.báró R a d v á n s z k y Albert egyetemes felügyelő üdvözölte,majd V a 1 e n­t i n szupjrint mdens előadást tartott EislebenrőL, a Luther születésének négyszázötvjnedik jubileuma alkalmából rendezett pttani ünnepségekről ós a német egyház problémáiról, A résztvevők meleg Ünneplésben részesítették az előadót és Mackensen követet, aki meleg magyar barátság hangján nyilatkozott meg és boldognak mondotta azt az ifjúságot, amelynek olyan ezer éves hazája van, mint Magyarország. /MOT/B. -—A M^GYAR GOJTHE-TARS...3AG szombat c élután 5 ó ra kor tartotta az ideademián ümupi ^ülését, amdlyen •, nemr g elhunyt nagy német költő,Stefan George emlé- j kének áldozó.:t. Az ülésen ^ukács György v.b.t.t, elnökölt,a folyóügyek után Laknar -KLára nemet ereoetite-n Georgo-vorseket szavalt nagy siker mellett,majd ugyancsak németül Hana Yobst tartott előadást Stefan Georgról mély analizi­:•' Bet adva a kitűnő némát költőnek. ízután Urbán észter mutatta be négy Georg­*U fordításét,majd dr. Klenka J ános ugyancsak német nyelven Goethe "A bünré­W s2űa . 3: " cimü vígjátékáról beszélt, amely egyébkent most jelent meg magyar H forditasban a t ..,rsasag kiadásában. A f orditáá dr. Bardócz Árpád müve, amo­|| lye* Vikár Béla uutatott be * » es ismertetett elismerőleg. /MOT/B

Next

/
Thumbnails
Contents