Magyar Országos Tudósító, 1934. február/2

1934-02-13 [093]

-—KEDDEN DÉLUTÁN FOLYTATTÁK. A GYAKCR NOKJELÖLTEK VIZSGÁZTATÁSÁT. Jelentettük, hogy a főváros vezetősége a gyakornoki állásra pályázók közül QB okát, akik a faltételeknek egyébként minden tekintetben megfeleltek a pályázatnál ­egy külön e célra alakitott bizottság előtt levizsgáztatja, hogy képzettsé­güknek megfelelő tudásukat, rátermettségüket és gyakorlati ismereteiket^el­lenőrizze. A mult héten 40 gyakornokjelöltet vizsgáztattak le. Kedden dél­utánra ujabb 50 pályázót hivtak be vizsgára, akik L i b e r Endre alpolgái mester elnöklésével, dr. Farkas Ákos, az elnöki ügyosztály vezetője, Felk-.y Ferenc főjegyző és Ölveczky Dezső dr. tiszti ügyész előtt vizsgáztak. A mai vizsgán első alkalommal tölti be a cenzor szerepét Ölveczky tiszti ügyésa. akit azért hivtak meg a bizottságba, hogy az ügyészségi gyakornoki állásokra pályázók tudását próbára tegye. A gyakornokjelöltek vizsgáztatását a jövő héten folytatják és a kinevezésnél csak azok jöhetnek számításba, akik eze­ken a vizsgákon minden tekintetben megfelelnek, /MOT/D. T Ö R V E N Y S Z F. K —-A BENCS ÜGY FOLYTATÁSA, B o n c s Kálmán nyíregyházi polgármester^Len­gyel Árpád ujságiró ellen inditott sajtóperének tárgyalását a kir, ügyészség ma folytatta, J e n e y Sándor tanácselnök reggel 9 órakor nyitotta meg a folytatólagos tárgyalást. A tárgyalási terem zsúfolásig megtelt hallgató­sággal, amely kiváncsian várj.', a sajtóper további fejleményeit. Elsőnek Joney István volt városi kocsis tanúvallomása következett, aki előadta, hogy Bencs polgármester városi fogatokkal, városi mesteremberekkel dolgoztatott tötb napon keresztül saját villájának megépítése alkalmával. Nevezett tanúról szonban kiderült a tárgyalás folyamán, hogy amig téynleges szolgálatban állót több városi lovat tett tönkre, végül is a város lopás büntette miatt bocsátót ta el. Lopás büntette miatt nevezett el is lett zárva. N é m e t h Mihály, Újhelyi Mihály, H u d á s z i fái, A n t a 1 András kocsisok egybe­hangzóan vallják, hogy Bencs Kálmán villájához anyagszállítást eszközöltek ugyan, de minden esetben csak olyankor, amikor a városi fogatoknak egyéb el­foglaltsága nem volt. Soha elő nem fordult, hogy munkaidőből rendelték olrr őket a polgármester, magánfuvarozás ának eszközlésére, A K vetkező tanú M j ­k e c z István ny, alispán, országgyűlési képviselő. Vallomásában előadjt hogy Divnyik és Batta városi tisztviselők sikkasztásáról másnap mór hivat .­los jelentést kapott a polgármestertől, ami által az ügy bűnügyi útra le' terelve. Kijelenti Mikecz István, hogy alispánsága alatt mindig a légkor aa-1 tebbül járt el és a Batta ügy általa történt lefolytatásához szó nem féri t, Elmondja a tanú, hogy,Bencs Kálmán polgármester személyes tevékenykedés^ tol? tán Nyíregyháza városát valósággal felvirágoztatta,sőt Burger István ezer­holdas birtokát, amelyet Benc sro akart hagyományozni, a várossal örököltetteM Önzetlen és önfeláldozó munkája elimeréséül megérdemelte a polgármester, hogy villája építkezésénél ingyen fuvarokat vehessen igénybe és az épitésnez szükséges téglát méltányos áron szerezhesse be azon várostól, mely tisztán ét kizárólag Bencsnek köszönheti, hogy egy ezerholdas birtokhoz jutott. Elmondj; a volt alispán, hogy ugy a kedvezményes téglavávsárlás, valamint a képviselő­testület által engedélyezett ingyen furwsDzást neki, mint akkori felettesé­nek, Bencs hivatalosan, Írásban is tejelentette. Szabó Mihály és Lefköven Pál kocsisok egybehangzóan vallották, hogy csak olyankor fuvaroztak a polgár­mesternek, amikor más dolog nem volt és a készülő polgármesteri villánál más I városi alkalmazottá'*, vagy mesterembert dolgozni nem láttak, Gyurikovics Lajos városi intéző előadja, miszerint tud arról, hogy a polgármester épülő villájához a szükséges anyagot városi fuvarok az állították, A munkálatok el­végzésére ő adta ki a parancsot, miután erre a képviselőtestülettől szabály- I szerű, hivatalos átiratot kapott. Kijelenti, hogy a város legkisebb károsodás] sa nélkül 1 jrtént a szállítás. Egyéb városi mesteremberek tudtával a villa a építkezésénél nem segédkeztek. Kapás József kőmüvessogéd tanúvallomásában f mondja, hogy körülbelül egy évig dolgozott a polgármester épülő villájánál f Ez idő alatt helyette egy másik kőműves dolgozott a városnak, akit Bencs • oJ \karmester a saját pénzéből fizotett> ki. Gyurién Mihály kőmüvessogéd el­• mond.ja, hogy Timkó József tűzoltó, akinek mellékfoglalkozása, kőműves vol'.. M /p'r>>-1- vr,TT / . -WSm

Next

/
Thumbnails
Contents