Magyar Országos Tudósító, 1934. február/1

1934-02-03 [092]

MAGYAR ORSZÁGOS TUCOSITO 5. törvényszéki kiadás , Budapest ,1034. február 8 , ---^Zü H3ALA3SAL VADCLT " JOGTANÁCSOS" /l .folyta tás ./ Joga szénbe r lévén, el tudja tehát látni védelmét, hiszen ha védőről akart volna gondoskodni, arra bőven lett volna ideje, A törvényszék ezután a vádlottnak ezt a második indítványát is elutasította, mert ugy látta, hogy ezzel valóban csak a tárgyalást akarja előhúzni. Székely Gyula alelnök tartotta meg ezután vádbeszédét. Ke­mény szavakkal mutatott rá arra, hogy a vádlott már 19o3 óta ügyvédnő" adja ki magát, holott nem az és jóhiszemű, hiszékeny embereket évtize­deken keresztül félrevezetett, hogy igy anyagi előnyö>khöz jusson, ÁL ilyen ember - mondotta az ügyész - nem hivatkozna tik ötvenéves . tisztes­. séges múltra, ennek az állitásnak ellentmondanak azok a terhelő adatok, amelyeket a főtárgyalás produkált. Sajnos, hogy akadt a vádlottnak olyan főnöke, aki a nevét odaadta ahhoz, hogy a vádlott törvénytelen eljárása törvényes színezetet nyerjen. Az ügyész a továbbiakban rámutatott arra is, hogy dr. Plei­scher működésével a zugirászatot is elkövette. Aztán rámutatva az egyes vádpontok kapcsán a főtárgyaláson elhangzott terhelő adatokra, a vádlott példás megbüntetését kérte. jür, Pleischer Gyula védőbeszédében azt adta elő, hogy neki valóban megvan az ügy védi oklevele, a budapesti Ügyvédi Kamaránál be is jegyeztette magát és évekig működött Budapesten, mint ügyvéd, ké­sőbb azonban az Ügyvédi Kamara bizonyos itfatok benyújtás át kívánta iga­zolásképpen, amelyeket nem tudott annakidején beszerezni és emiatt tö­rölték a kamarából. Mint bejegyzett agyvéd jogosan működött tehát és védekezése szerint ügyfeleivel szemben teljesen jóhiszeműen járt el már csak azért is, mert elszámolási viszonyban voltak. . A' törvényszék végül is bűnösnek mondotta ki a vádlottat csa­lás és sikkasztás bűntettében és ezért az eny hitöszakasz a lka lmaázásáv* j tizhönapi börtönre ítélte el, több vádpont alól pedig felmenti, ttc , Az ítélet ellen ugy az ügyész, mint az elitélt fellebbeztek. /MOT/MÁ,

Next

/
Thumbnails
Contents