Magyar Országos Tudósító, 1934. január/2

1934-01-16 [090]

IvUGY.iR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat. K i 1 o n c o d i > ki-dós. Budapest, 1934, január 17. • 9 ^ XVI. évf oly am 13. szám. NAGY RÉSZVÉT MELLETT TEMETTÉK EL MIKLÓS JENŐ IRÓT. A napokban olhunyt kiváló irót és költőt, Miklós Jenőt,a Magyarság bolső munkí társát nagy részvét mállott tömöttek ol szerdán délután a rákoskeresztúri uj temető halottasházából.A gyászbaborult családtagokon kivül a koszorúkkal és virágokkal borított ravatalnál megjelentek a Magyar Rádió részéről Fapp Viktor és Haraszthy Lajos, a Nemzeti Színház képviseletében Bálint Lajos dr. és Mészáros Sándor, « a Magyar Újságírók Egyesülete képviseletében Márkus Miksa elnök,tov abbé ott voltak Kárpáti Aurél, Roóz Rezső, Pünkösti Andor, Pétorffy István,Szathmáry István, Pásztor Mihály, Fodor Oszkár, Gábor Dezső a Vígszínház titkára, Schramm Ede* es még sokan mások* A Magyarság szerkesztősége ós kiadóhivatala testületileg vett részt a temetésen, élükön Pethő Sándor ** szerkesztő,főmunkatárssal, A Jókai-lepellel borított koporsónál Worschjtz Oszkárba lipótvárosi plébánia lelkésze magasanszárnyaló imája és a boszontelési szórtért ás után a Magyarság szórkesztőségo és kiadóhivatala nevében Pethá Sándor mondott búcsúbeszéded. - Csak félhangon, suttogva szabad beszélni ennél a koporsónál, úgymond, amelynek doszka^falai között dermedten fekszik egy halk,neme3 és gyöngéd poéta sziv, amely fölött éreznünk kell egy holdfényes,tiszta szellem végső szárnycsattogásait. Miklós Jenő elment, halkan, szerényen, mint ahogy élt, szine elsuhant, mint a haldokló madár végső sóhaja, mint egy árnyék az ereszkedő alkonyatban. Elhagyott egy baráti kört, amelynek legszeretettebb tagja volt, egy szerkesztős égü mihelyt, amelyet megáldott és megszentelt a maga géniuszával, el a magyar szellemi világ köztársasá- . gát, amelynek elitjéhez tartozott, el egy Íróasztalt, amely színhelye volt az isteni kegyelem szikrájával való telítettségének és az ' ihlot mély, bensőséges extázisainak, - Tapintatlanság lenne e szemfedőt patetikus,hangos siránkozásokkal fölemelni kedves, felejthetetlen arcáról, amely a pillanatokban ölti fel magára az örökkévalóság lárváját. Kegy élettelen seg volna az elköltözött tiszti lélekkel szemben ha megújítanánk hüségf ogadalmUnkat es ha a gyász komor gesztusával illetnén.k Sápadt jobbját annak az embernek, aki egykor a legjobb és legfigyelmesebb barát volt, akitől semmi sem állt távolabb;, mint a lármás szavak os a hangos fogadkozások. Mert ez r. fi nom gyöngéd lélek sokat szenvedett, de sohasem panaszkodott. Csak lelkének legmélyén, mint a befagyott folyó jege alatt fakadó meleg forrás bugyogott valcm i kifürkészhetetlen xá bánat, amelynek eredete talán a felvidéki nagy hegyek árnyéka alól tört elo. Vihar dult e szívben, do a villámok csak őt magát égették mog, sohasem törtek ki belőle, mire szellemének és lelkének feszültsége kiáramlott, akkorra már a minden földi dolgokon tuli mosollyal ragyogó fny c

a jóság lett belőle, A legjobb ember volt, aki ugy tudott megboesátáni, mintha maga szüntelen hibákat követett volna el és ugy kerülte a hibát, mintha sohasem bocsátana meg sonkinok, Köléményeiu,amelyeknek szelleme az utolsó évek alatt valami csodálatos fertilitással tárult mog, rajta van az a titokzatos, rejtélyes báj, amelyet a dekadens hellén müyészet tudott ráloholni márványfaragvanyaira. Rövid,átlát szó, csaknem " ajnyagtalan szavakban buggyant ki belőle ez a szomorúság, amelynek talán nincs is határozott oka, de amely mindenütt és minden pillanatban elragadott és meghatott bennünket. Talán a sziv bizonyos aléltsága volt ez, amelynek különösen azok a kiválasztott halandók az áldozatai, akik meghallották az égi titkok hangjait és a földi dolgok reménytelen fájdalmának tövisét érzik szivükben, ívi

iklós Jenőnek, c. művésznek es a költőnek rendelkezésére állottak a hangulat és az érzés kifejezésének végtelen számú árnyalatai, S mindazok számára, akik szeretik a szollem félhomályos tájait és a dolgoknak elmélyedésre ringató bóját, Miklós Jenő költészete egyike marad a szomuzsikc legfinomabb darabjainak, s egyik legeiragadott rajza az •A olyan lelkiállapotoknak, amely sokak szivéhez fér éspedig mindig valami l/i titkos és tünodŐ bájjal. Ez az, ami megfogta, megérintette és meghatotta Ti az embert, ha közelében volt, rászosséül ártatlan és szomorkás -tréfáinak, I-T vagy ha fülébe értek verseinek hárf ahang jai. *"U /Folytatása következik./