Magyar Országos Tudósító, 1933. december/3
1933-12-28 [089]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ • 4. törvényszéki kiadás., Budapest ,1933, dfcicember «2Q, ZU VAY GRÓFNÉ ÜGYE. /l. folytatás./ Yay Lajosné tagadta, bűnösségét és -azzal védekezett, hogy hiven feltárta a kölcsöntnyujtók előtt anyagi helyzetét és nem tévesztette meg okét. A sikkasztási váddal kapcsolatban.az volt a védekezése, hogy a dohányárut Darvas Lászlónéék árusították.ki az árukészletből: semmiféle sikkasztást nem követett el, A törvényszék kihallgatott több tanút, majd ma Kovgcs Péter dr» ügyészségi alelnök elejtette a vádat a grófnéval szemben, mire Schadl Irmáék átvették a pótmagánvádat és kérték Vayné megbüntetésété Weisz István dr. védő felmentést kért azzal, hogy semmiféle bűncselekmény sem terheli Vayné lelkét. Az egész bűnügy hajsza ellene. A törvényszék fel is mentette a grófnét az ellene emelt vádak alól> Schadl Irmáék azonban fellebbezték ós igy az i télét nem jogerős. |*MOT/SY. ZU MONSTRE HÁZASSAGSZÉDELGÉSI BÜNPÖK; /l. folytatás./ A törvényszék kihallgatta ezután a mai tárgyaláson megjelent sértetteket, Tóth Aladárné részletesen elmondotta a vádlottal való megismerkedésének történetét s elmondotta, hogy körülbelül 27oo pengő kára van, amelyet a vádlott kicsalt tőle. Ha ezt a pénzt Ferencz visszatéríti, ugy nem kívánja a megbüntetését, Müller Etel elmondotta, hogy újsághirdetés utján ismerkedtek meg a vádlottal, aki tőle So.ooo pengőt kért, 0 azonban kijelentette, hogy neki ennyi pénze nincsen. Ferenez hatalmas autón érkezett hozzá, rendkívül elegánsan kiöltözve és méitos.ágos urnák mondta ragát. - Olyan volt kérem a fellépése, hogy mindenkit megtévesztett volna, - vallja a sértett, - azt mondotta, hogy 2oo holdas farmja van, óriási tyuktenyésztéssel. Egyszer küldött is nekem három csirkét. Közben házasságot is igért nekem. Én mondtam neki, hogy nem illünk egymáshoz , hiszen én.idősebb vagyok, mint ő. Ö azonban igy válaszolt: "Nem baj Etelke, maga az én zsánerem!". Erre aztán cn adtam neki 2ooo pengUt, amiből semmit sem kaptam vissza. Szász György né a következő sértett szintén újsághirdetés utján ismerkedett meg Ferencczel, aki magát nyugalmazott főispánnak mondotta. A sértett szerint Ferencz kijelentette előtte, hogy egy birtokon 25,ooo pengője van betáblázva és 800 pengő havi fizetése van. Rövid ismeretség után el is jegyezte Őt a vádlott és mivel hitt házassági Ígéretének 41oo pengőt adott át Ferencznek, amiből azonban semmit sem kapott vissza. Özvegy Bodnár Antalnénak szintén házassaágot igert Ferencz, gazdasági főfelügyelőnek mondta magát és 37oo pengővel károsította meg. Mivel több tanú nem jelent meg a mai tárgyaláson,a törvényszék azt elnapolta 1934. január 23-ára. /MOT/MA.