Magyar Országos Tudósító, 1933. december/3
1933-12-30 [089]
Kézirat. Negyedik kiad á, Budapest, 1953» december 30 t XV. évfolyam, 295* szórn.M E Z 0 G A Z D A SA G KEDVEZMÉNYES ÁRü FŰMAG KÖZLEGELŐK GYEPESÍTÉSÉRE. A nu kir. földmüvelésügyi miniszter a legeltetési társulati, birtokossági közös legelők és községi közlegelők gyepesítését az 1934. évben is anyagi támogatással kívánván előmozdítani, errevonatkozóan 91,100/1933. F.I.I. számmal rendeletet bocsátott ki, amely szerint az 1934. évi tavaszi és 1934. évi őszi vetés céljából legeltetési társulatoknak, birtokosságoknak és községeknek kedvezményes áru és lehetőén hazai termésű, jé minőségű füvetőmagot bocsát rendelkezésére. A füraagv aknák az év második felében való kiosztását a minisztérium mellőzi, tehát azoknak, . akik a fümagvakat 1934 őszén kívánják elvetni, igényeiket szintén most kell bejelentoniök és ezeket a magv.akat is 1934. márciusában fogják leszállítani. Az igénybejelentésnek az illetékes várme*gyei m. kir. gazdasági felügyeleségnél kell mielőbb megtörténnie. Az egyegy jelentkező által igényelhető összes vetőmagszükséglet 100 kg-nál kevesebb nem lehet és igy kisebb igénylőknek csoportosulva kell jelentkeznlok. A vár-megyi m. kir. gazdasági felügyelőségTszükség esetén helyszíni szemle alapján fogja megáklapitanl a megfelolő'Tümagkeveréket és mennyiséget. A gazdasági felügyelőség állapltja meg azt az összeget, amelyet a megállapított mennyiségű vetőmagvak kedvezményes ára fejében fizetni kell. Ez az összeg legkésőbb 1954. február 10-lg a gazdasági felügyelőséghez beküldendő, ellenkező esetben a bejelentett igényt figyelembe nem veszik. A vetőmagot március folyamám fogják szállítani. A vetőmag szállítási költségeit az igénylőknek kell vlselniök. Az elkerülhetetlen helyszíni szemlével felmerülő költségeket a m. kir. földművelésügyi minisztérium vls-ell,/MOT/O. JELENTKEZÉSEK AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁSRA. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület 1934. évi március 22.-26. napjain rendezi a jövő évi Országos Mezőgazdasági Kiállítást ésVásárt Budapesten, az állami tenyész és haszonállatvásártelepen. A kereskedelemügyi minisztérium előreláthatóan ismét biztsoltani fogja az 50 %-os vasúti kedvezményt, a földmüvelésügyi miniszter pedig megadta a tenyészálla tvásárnál legutóbb élvezett kedvezményeket. A bejelentési határidő 1934. január 15.-e. /MOT/0. mm mm mm mm AZ OMGE ÜZEMI ÉS SZÁMTARTÁSI OSZTÁLYA FELVILÁGOSÍTÁSSAL SZOLGÁL A ZÁRSZÁMADÁSOK ELKÉSZÍTÉSÉBEN. A gazdaságok legnagyobb része a naptári év végével zárja le számadásalt. Ebből az alkalombél oz Országos Magyar Gazdasági Egyesület felhívja a gazdák figyelmét az üzemi és számtartási osztályára, amely több, mint két évtizede segítségére áll a gazdáknak a zárszámadások elkészítésében is. Címe: Budapest, IX., Köztelek-utca 8., ahol megkeresésre minden üzemi és számtartási kérdésben készséggel ad felvilágosítást. /MOT/0. AZ DMGE FELHÍVÁSA L VÉDETT BIRTOKKAL RENDELKEZŐ GAZDÁKHOZ. Az OMGE felhívja a védett birtokos gazdák figyelmét üzemi és számtartási osztályára, amely készséggel elvállalja a védett birtokosok érdekében a gazdasági előirányzatok szakszerű felülvizsgálását, illetve ellenőrző előirányzat készítését *s a gazdasági számadások tárgyilagos vezetését és felülvizsgálását, továbbá a gazdaságban elért tiszta jövedelem szakszerű és részrehajlatlan megállapítását. /MOT/0.