Magyar Országos Tudósító, 1933. október/3
1933-10-23 [086]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Közirat. Nyolc a. d i k kiadás. Budapest, 1933. októbor 23. XV. óvfolyan, 241, szán.-. HÍREK /Wagner enlóktáblaloleplezós. Folytatás 1./ - És kall, hogy higyjünk az ő további jóstehetségében is. Keressük ós nog fogjuk találni a nenzetek közötti, a nenzoti 03 a társadalmi ólctbon a Grál-notivunot, anely az Ö33zoonlá3ból a tisztulás ós a szebb jövő feló vezet. - A főváros nevében átvette az emléktáblát ós hatalnas koszorutt helyezett le. Az omlóktábla, amely a 3zálló főbejáratától jobbra az épület Dunakorsora néző sarkán van elhelyezve, hatalmas szürke gránittábla, amely H i k i s c h Rezső müépitÓ3Z alkotása, a rajta lévő Wagnerreliefet pedig a néhai S z ó c 3 i Antal azobrá3zmüvÓ3z mintázta, Az emlőktábla szövege Így hangzik: "Ebben a szállóban alakult meg 18¥2-bcn a Pesti Wagner-Egylet, amelynek Apponyi Albert gróf, az örökomlókü államférfi volt első titkára. Az egylet hívására a végtelen melódiák költője Wagner Richárd 1875. március 6.-án Budapestre érkezve'ugyanitt szállt meg feleségével,. Liszt Coslmával, a magyarság büszkesége, Li^sH Ferenc leányával," Lejcbb Reviczky Gyula 1883-ban irt két verssorát vésték a táblára, anit Wagnerhez Irt: "Szállj, saállj Odlnhozl Zengő álmaid behangozzák a föld határalt." A szép ünnepség a magyar Himnusz hangjaival ért véget, A Himnuszt az Operaház harsonásai és dobosai játszották és a közönség velük együtt énekolte el a magyar nemzeti imádságot, /MOT/D. AZ ORSZÁGOS MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS KOHÁSZATI EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI AZ Országos Magyar Bányászati- ós Kohászati Egyesület vasárnap az Akadémia•kistermében nagyszámú és előkelő közönség jelenlétébon tartotta közgyűlését. A közgyűlésen B ö h m Ferenc min. tanácsos a pénzügyminisztériumot, dr, Mlnhnay Árpád min. tanácsos a kereskedelügyl minisztériumot, vitéz réti líemessányl Aladár alezredes a honvédelmi minisztériumot, Fap Béla min. tanácsos a földművelésügyi miniszteriunot, dr. Maurltz Béla a Magyar Tudományos Akadémiát, Hermann Miksa ny. miniszter, rektor a Józsof Műegyetemet, Pattantyús A. Imre tanár a soproni báhyanérnökl főiskolát, Thoma Frigyes főtitkár a Budapesti Mérnöki Kamarát, papp Béla min. tanácsos az Országos Erdészeti Egyesületet, dr. Liffa Aurél- a Magyarhoni Földtani Intézetet, Misángyi Vlln03 alelnök a ííérnökegyletöt, Szmodics Káznér főtitkár a Mérnökök Nemzeti Szövetségét képviselték. A közgyűlésen Zorkóc zy Samu elnökölt, aki megnyitóbeszédében cáfolta, mintha'a technika fejlődése zúdította volna a gazdasági válságot az emberiségre. A technika alkotásai - mondotta - mindenkor az ember javát és boldogságát mozdították élő és ha a társadalmi és gazdasági fejlődés ehhez alkalmazkodni nem tudott, azért a technikát okolni nem szabad. A technika kifejlett közlekedési eszközeivel, modern hírszolgálatával egyesíteni és egy táborba tömöríteni igyekszik a világ népeit, ezzel szemben a mai gazdasági politika szétválasztani, egymástól elzárni törekszik a nemzeteket. A továbbiakban az elnök foglalkozott a soproni főiskola sorsával, s hangsúlyozta, hogy a főiskola meglévő szervezetében a vele szemben támasztott követelményelmek ugy a szakképzés, mint a tudományos munka terén a legjobban megfelel és fontos szerepet tölt be. A soproni főiskola a hazai felsőoktatásunknak aránylag a legkisebb költséggel fenntartott intézménye és a tórvbevett szervezeti változtatások a megtakarítások céljait alig szolgálják. Befejezésül az elnök leszögezte, hogy az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület nemcsak a bánya- és kohómérnöki kar együvétartozásának és közös törekvéseinek éltetőszerve, hanem a mostani rendkivül súlyos gazdasági viszonyok Idejében fontos közgazdasági szorcpet tölt be. Az elnöki megnyitóbeszéd utón dr.Schivetz Ferenc titkár ésL it s chauer Lajos referátuma alapján az egyesület belső ügyelt tárgyalták, majd a közgyűlés a Wahlnor Aladár-arany emlékérmot egyhangúlag Tilos János bányaigazgatónak, a Magyar Általános Kőszénbánya által létesített irodaimi dijat pedig dr.Svehla Gyula ózdi vegymühelyfőnöknek Ítélte odr, Több felszólalás után a közgyűlés Tilos János bányaigazgatótalelnökkó,' Sbhivetz Ferencet titkárrá és Litschauer Lajost szerkesztővé választotta./MOT/Vr .