Magyar Országos Tudósító, 1933. október/3

1933-10-30 [086]

***** ÁR MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat . Tizenhatodik kiadás, Budapest, 1933. október 30. XV. éviolyan, 247. szám.­EÖVÁ30 S /A törvényhatósági tanács ülése. Folytatás 1./ A tanerők végleges állásainak szaporítását kívánja Petrove.cz. Attól fél, hogy elmarad az idei szülcségmunka és ennek okát a tabáni tervpályázat ki­Írásában látja, mert arra kellett a apénz. Br ó d y Ernő dr. szerint nemcsak lehet, hanem kell is változtatni a költségvetésen a tízmilliós def iclt ,niatt. Meg kell vizsgál ­ni, hogy a város milyen kötelességeket teljesit. Es ezek a feladatok a fő várost illetik-e. Amire nincs törvényes előirás, azt a fővárosnak jelen helyzetében nem szabad vállalnia. . lehetetlen , hogy az ország betegeinek nagyrészét a fő-város ápoltassa, annál kevésbé, mert e téren a törvényes kötelezettség csak szük körre van korlátozva. Az iskolák három és fél­millió pengő évi terhet rónak a fővárosra. Számos olyan iskolát tartunk fenn, amire nem volna köteles a főváros. Szóváteszi az iskolaorvosi és iskolanővéri intézményt. Jünnek a fenntartására a város nincs kötelezve, mert sem az állam, sem városok nem valósitották meg.A Hidegkúti-uti és a Bicskei gyermekvédelmi intézetek ügyét is felemliti. Kérdi, hogy a bicskei intézetet nem tudná-e a fővárosban olcsóbban elhelyezni a fővárps.^A szó- ; kesfóváros tőle távolálló célokért nagy összegeket áldoz, de a saját polgáré a kereskedőkön és iparosokon, ki%xisztenciákon nem tud segíteni. A költsgg­vetést nem fogadja el, w H a r r e r Ferenc Glückstahl[[iatározati javaslataihoz csatlakozik. Utal a takarékossági bizottság jelentésére, amely részletes terveket tartalmazott a jövő tekintetében. Ez a bizottság javasol.ta,, hogy készitsen a főváros egy programmot arról,-hogy melyek pontosan alfél adatai,. Nem történt meg. Konkrét, részletes tárgyalási programmot kell kesziteni és • ennek az alapján kell azután majd összeállítani a főváros jövő pénz­ügyi programmját. Tiltakozik Harrer* " ama beállitás ellen, hogy a tabáni tervpályázat miatt marad el a szellemi szükségmunka. Friedrich István szerint a költs ';gve teste rve­zet csak szára.z pénztechnikai keret, amelyhez politikai szempontból hozzá­szólni nem lehet. A főváros költségvetése az országos gazdasági és pénz- . ügyi helyzet függvénye. Beszél ezután arról, hogy a tanáosban most minden­ki ^ellenzéki beszédet mond, ami annak tulajdonítható, hogj'- a közéletből hiányzik -az őszinteség. Ezt ő a kialakult rendszernek tulaj donit j a.. A fő­polgármester álljon mindenkor pártokon felül , akkor a eártok teljes meg­értéssel támogatják működését. Beszélt amunkanélküliség kérdéseiről, a- . mely rendkivül súlyos ? mert hiszen a főváros lakosságának egyharmadrésze inségsegélyre szorul es a társadalom nagy része példátlan nyomorban síny­lődik. Szóbahozott egyes, a múltban tett konkrét intézkedéseket és ezek kapcsán hivatkozott arra, hogy a főváros a maga mindennapi gondjai között is erélyesen bu.rcolt a költségvetés realitásáért ás egyensúlyáért. Komoly kérdésekben az egymással szembenálló pártokban is mindig kialakult a fővá­rosnál bizonyos szolidaritás. A közterhek kérdéséről szólva, ^zt fejtegette hogy ezek a nemzeti jövedelemnek túlzottan nagy részét veszik igénybe. Hosszasan foglalkozott a fővárosi politika j elenlegi lei alakulásával is, maj kijelentette, hogy a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául el­fogadja. P e y e r Károly osztotta Friedrich ama felfogását, hogy a fővárosi pártok között nincsen olyan szöges ellentét ? mint a par­lamentben, részben azért, mert kisebb a támadási felület, részben, mert minden párt igyekszik a főváros érdekében történő helyes intézkedéseket elősegíteni. Birálta az uj fővárosi törvényt és kritizálta a különböző üzemellenes határozatokat, amelyek egyáltalán nem szolgáltak a kisiparos* ság megsegítésére. Kifogásolta, hogy a Vízmüvek alagútjánalc építését nyíl­f vános versenytárgyalás nélkül adták vállalatba és sürgette a római parto­I kon fekvő vizvezetiki^csövek felhasználását. Osztotta W o 1 f f Károly ama nézetét, hogy a pártok nem vállalhatnak felelősséget a Vísárpénztár > kérdésében, mert az igazgatóságban ülő tagoknak nem volt kellő betekin­tésük. A^mezőgazdaság megsegítése mellett átfogó programmot követel az V ' összes rétegek megsegítésére. A költségvetést nem fogadja el. A költségvetés vitáját november • 3.-án, pénteken délelőtt 10 órakor folytatják. /MOT/D.H. ^CjÚl

Next

/
Thumbnails
Contents