Magyar Országos Tudósító, 1933. október/3
1933-10-26 [086]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ . "• * Kézirat. Harmadik kiadás. Budapest, 1933,október 26. ' XV.évfolyam 244,szám. FŐVÁROS A T ÖRV^SNYHATóSÁGI TANÁCS ÜLÉSE. A törvényhatósági tanács csütörtökön délelőtt tiz órákor dr. Huszár Aladár főpolgármester elnöklete alatt ülést tartott.Napirend előtt Petrovácz Gyula kért szót és tudomására hozta a tanácsnak a zuglói kertészeknek azt a sérelmét, hegy a nagyvásárcsarnok alagsorában bérelt árusitóhelyeiket felmondotta az igazgatóság. Kérte a polgármestert,^ hogy a felmondást hivatalból vizsgálja felül. Dr. S i p^ő c z Jenő polgármester megnyugtató válösza után megkezdték r. napirend tárgyalását. C 1,1 1 • I é r y András dr, felszólalása után egy közkórházi segédorvos részáre fizetósnélküli szabadsá^o-t engedélyezett a tanács,magd a Kazinczy_-utca 17,szám alatt ^lévő ház kisajátításával foglalkoztak, A hazat lebontjákjaz ingatlan egy részét az Slektromos-alállomás bővítésére használják, egy része pedig a Wesselényi-utoa kibővítésére szolgál. B ü o h 1 c r József felszólalásában sokalta a kisajátítási Összeget, majd H a r r e r Ferenc bejelentette,hogy a kisej átitási bizottság az egyezségi összeget megfelelőnek találta.Az a véloóijye ezzel a kérdéssel kapcsolatban,- hogyha a magánfelekot szorítják a szabályozási vonal betartására, akkor azt a székesfővárosnak is be kell tartania. Borvendég Ferenc alpolgármester felvilágosításai után a tanács Jóváhagyta és tudamásul vette az emiitett ingatlan kisajátítását, hozzájárult az előterjesztett egyezséghez és ahhoz, hogy az Elcktromosmüveknek ideiglenes használatra átadják az ingatlant, a kisajátítási árat pedig az Eloktromosmüvok ujitási alapja torhére -számolják cl, , A nanirend kivetkező pontba a Városi Szinház további értékesítéséről szóló polgármesteri előterjesztés veit, A polgármester, mint ismeretes, azt javasolja, hogy a Városi Színházat tartsa egyelőre a főváros házi kezelésben és esetenkent hasznosítsa. Elsőnek C s i 1 1 é r y András dr,szólalt fel. Elfogadja a. polgármester előterjesztését azzal, hogy a szinház hasznosításakor előbb a szakbizottságot mindonkor^hallgassák meg, D o r n e r Gyula a nyilvános versenytárgyalás utján való értékesítés mellett foglal állást, Dr.R é v é s z Mihály azt hangoztatja,, hogy éppon elég volt a Városi Szinház köriB-i bonyodalmakból. A jövőbon a hasznosításnál mindig igen nagy körültekintéssel kell eljárni, Dr,L á z á r Ferone elfogadja a polgármester előterjesztését, magáévá, teszi Csilléry indítványát is, de hangoztatja,hogy a színházat főleg a kultúra és az álteXános népművelés szolgálatába állítsa, P a y r Hugó ellenzi a háti kezelést, mert ez kockázatot jelent. Azt indítványozza, hogy rövid nyolc napos határidővel versenytárgyalást Írjanak ki, B ü c h 1 e r József is a nyilvános versenytárgyalás mellett foglal állást. Kozma Jenő is a nyilvános versenytárgyalás kiírását tartja szükségesnek, A jövőben azonban garancialeveleket nem szabad elfogadni biztosíték gyanánt, mert, mint láttuk,ez nem jelent elég biztonságot, ezért ezentúl csak készpénzt fogadjon el biztosítékul a főváros, L i b^e r Endre alpolgármester válaszolt a felszóL.lásokra«Eluondptta az előzményeket. Augusztusban, amikor a polgármester távollétébem vezette a főváros ügyeit, felmondott Labriolának os azzal a javaslattal állt a törvényhatósági tanács elc,hogy a színházat nyilvános versenytárgyalás ut— j án értékesítsék. Ha a tanácg ekkor elhatározta volna a. nyilvános vorsenyt árgynlást, ^akkor esetleg eredménnyel járhatott volna, de most,előrehaladott szir-házi idényben erre már nincs kilátás, Ifyolc naoos határidővel nem lehet nyilvános versenytárgyalást kúirni. Kijelenti, hoéfc a szinház ruhatári jövedelme - miután a főváros azt saját kezelésben fogja tartani - továbbá a buffot és a hirdetési bérlet jövedelne a teljes takarékosság figyelembe vétele mellett fedezni fogja a megállapított kiadásokat. Kéri a polgármester előterjesztésének ^elfogadását, azzal a hozzáadással,hogy a szinház hasznosítására beérkező ajánlatoknál a szakbizottságot mindig ha.llgass>.k meg a döntés előtt. (/ A tanács ilyen érteledben el is fogadta az előterjesztést,^ . A^Nemzeti Munkahét támogatásának ^ ügyét tárgyalta ezután a tanács, ismertették a TESZ nagyszabású mozgalmának nemzeti és ^guzdasági jelent|s.égét, majd dr.C s i 1 1 é r y András -volt az » első felszólaló. A polgárn%Tjavaslc.t ellen foglalt állst,mert veszélyeztetve látja a főváros idegenforgalmi prtjp^cjodáiájx&k egységét, egyébként sürgette * ORSZÁGOS