Magyar Országos Tudósító, 1933. szeptember/3

1933-09-25 [085]

---A TÁBLA JOGERŐSEN FELMENTETTE A SZEKELY-HETET RENDEZŐ SZÍNÉSZEKET ÉS ÜGYNÖKÖKET A TÖBBRENDBELI CSALÁS VADJA ALÓL. Toronyi Gyula hatvanéves operaénekes, Papp János ötvenhároméves szinész Várnai Sándor harminc nyolcéves hangversenyrendező az 1931 év nyarán összeállt néhány szakértő ügynökkel s elhatározták, hogy a július hó végén megtartandó országos tényészállatvásáron"Székely hót" cimen lát­ványos előadássorozatot rendeznek. A társaság tagjai megszerezték a Hargitavéralja hélyképos község elöljáróságának, elsősorban KöllŐ Ig­nác ny. alispánnak hozzájárulását és erkölcsi támogatását, majd az elő­zetes kiadásokra szükséges pénzeket olyképpen gondolták megszere zhetni, hogy az alkalmi mulatóh:ly területén előre bérbeadják az ételek és ita­lok árusításának jogát. Toronyi és társai ezen a cimen három budapesti vendéglőstől együttvéve 17oo pengőt vettek fel. Különböző bérleti jog, fejében néhány vállalkozótól czenkivül még 4oo pengőt szereztek s hoz­záfogtak az előkészítéshez és%üvészi próbákhoz. A vigalmi engedélyt ideiglenesen csak két napra váltották ki, mert abban a hiszemben voltak hogy az első két napon legalább harmincezer ember fogja meglátogatni az irredenta jellegű előadásokat s az igy begyült jövedelemből disz­ponálhatnak a további előadások fölött. Az elgondolás azonban nem vált valóra, & várt bevétel elmaradt, ugy hogy a Székely-hőt előadásai ku­darcba fulladtak, soc a végén a károsult bérlök bűnvádi feljelentést tettek a rendezőbizottság valamennyi tagja ellen, akiket többrendbeli csalás bűntettével, illetve vétségével vádoltak meg. A monstre bünpört a budapesti büntetőtörvényszék tárgyalta. Itt a vádlottak okiratokicai, s egyéb tárgyi bizonyítékokkal igazolták, hogy a terv komoly számításokon alapultj annak kivitele érdekében meg­felelő művészi előkészítést végeztek s az előadások csupán a körűimé*, nyolc szerencsétlen alakulása miatt maradtak el. A vádlottak valamennyi­en igazolták, hogy az egész ügyre személy szerint mindnyájan ráfizettek, Mindezek alapján, -se védekezést a tanúvallomások, sőt a szakértői vélemények is megérő s ite bt ék, - a törvényszék Toronyi Gyulát, Papp Já­nost, Várnai b ándort, továbbá Grünfeld József sportrondezot, Tanai Ele­mér magántisztviselőt és Csillag-Stcrn László ügynököt az ellenük emelt vádak alól bizonyítékok hiányában felmentette. A budapesti tábla Degró Miklós Ítélőtáblai elnök clnöklésé­vcl most a felmentő Ítéletet indokainál fogva valamennyi vádlottra vo­vatkozóan jogerősen helybenhag:/ta. /MOT/ Ky. ÉRDEKES HAMIS TANUZA3I BÜNPÖR A TÖRVÉNYSZÉK ELÓTT. A bünte : • ©törvényszék /gengyél-tanácsa mára tűzte ki Pásztor HihAlynó óvónő és társai hamis tahuzási bünperének tárgyalás ét, A bűnügy dr * Mittacsek Kornél ügyvéd és feleségének válóperéből keletkezett. A vá­l°pori tárgyaláson a törvényszék tanuként hallgatta ki többek között Pásztor Mihályné újpesti Óvónőt, aki azt vallotta, hogy Mittacsekné született Reh Annát egy tüzérszázados társaságában látta az egyik ke­lenföldi szállodában. A válopori tárgyaláson ugyanilyen értelemben val­lott Schmidt Lilian iparmüvésznő, valamint Woiszmann Arnold gyógyáru­kereskedő és felesége. Később kiderült, hogy az ügyészség vádja szerint a .. válóper tanúi hamisan vallottak s ezért a királyi ügyész­ség Pásztor Mihályné és három társa ellen hamis tanuzás büntette cimén vádat emelt. Schmidt Lilian ismeretlen helyen tartózkodik és ezért nyo­mozölevelet bocsájtottak ki ellene. Egy régebbi tárgyaláson Pásztor Mi­hályné tagadta bűnösségét, hangoztatta, hogy igazat mondott. Woiszmann Arnold gyógyszerész J és felesége is kijelentették, hogy a válóperi tárgyaláson igazat mondottak. Több tanú vallotta, hogy abban az időben amikor a vádlottak állitolag Reh Annát a szállodában látták, az asszony­súlyos betegen feküdt az zgyik klinikán. Kihallgatták Mittacsek Kornél­nét is, aki kijelentette, hogy a vádlottak hamis vallomást tettek, mert néki sohasem volt találkája a kelenföldi szállodában. A törvénys­szék a védő kérésére elrendelte Pásztor Mihályné elmebeli állapotának megvizsgálását és a tárgyalást elnapolta.. A mai tárgyaláson ismertettek két ellentétes orvosi véleményt s ezután a törvényszék elrendelte az or­vosi bizonyítványoknak az Igazságügyi Orvosi Tanácshoz való felterjesz­tését és a tárgyalást ujbol elnapolta. /MOT/P.

Next

/
Thumbnails
Contents