Magyar Országos Tudósító, 1933. szeptember/3
1933-09-28 [085]
MAGYAR ORSZÁGOS TUUoSITó Késire ü Tizeiiharmadik kiadás. Budapest, 1055. Sz pt ember 28. XV. évfolyam, 220. szám. POLITIKA jh ¥jj A Magyar Országos Tudósít 0 jelenti: A Nemzeti Egység Pártjának Esterházyutcai helyiségében csütörtökön este több százfőnyi résztvevővel vacsora volt, amelyen rószivett T a b 0 d y Tibor országgyűlési képviselő is. Elsőnek V á I y I Lajos ügyvéd szólalt fel azok nevében, akik eddig nem politizáltak, de akiket most a vezérnek:Gömbös Gyulánál: hívó szava a nemzeti egység táborába sz ü litott, s akik nem szaftokban,'hanem tettekben megnyilvánuló keresztény politikát kívánják szolgálni. Hangsúlyozta, hogy az uj nemzedék önfeláldozó aktivitást sürget és nem alkuszik meg. Ezután K Ír á 1 y Ferenc ügyvéd hangoztatta, hogy a magyar nemzeti egységnek ős összetartásnak gondolata most mér élő valóság, s az uj magyar jelszó: a nemzeti érdekek szolgálata kell hogy legyen. Fogadalmat tett, hogy a száiaban és súlyban erős fiatal generáció a nemzettel szemben kötelességét teljesíteni fogja.'Utána T a b 6 d y Tibor ÓrSB ággyü'iési .képviselő emelkedett szólásra a megjelentek lelkes ünneplése között. Az 0lőt tem szólókkal én is azt. vallom és hirdetem - mondotta - hogy a kötelességteljesítés ma nem lehet más. mint a nemzeti egység szolgálata. A mostani politikai életnek érdekességei' is vannak - fejtegette Tab ódi. Tibor', s ez a rovorzálisok kérdése. Illetékes vagyok, hogy ebben nyilatkozzam, mert szenvedő fél voltam annakidején, amikor ez a kérdés felmerült,. Felfogásomat e kérdésben nem lepleztem, hanem írásba foglalva Illeték 58 helyre el is ju .tettem. Mármost hallok bee sülét szőréi beszélni., Igaz, hogy magam nem mondottam le törvényhatósági bizottsági mandátumomról, ellenben annak bocsátottam rendelkezésére, ckinek a reverzálist adtam. Megjelent egy Ítélet most, amely kimondja, hogy a rovorzálls tulr. jdónképpen a törvény kijátszása! Valóban nem mást Más oldalról hallok becsületszót emlegetni,- kérdem, hogy vájjon melyik ütközik jobban a becsületbet az-e, ha valaki a maga függetlenségét meg akarja Őrizni és lelkiismeretesen akarja t polieik i kekt >1 ősségéit teljesíteni, vagy hogy tényleg kijátszó a törvényt! ? Én azt hiszem a törvény kijátszása minden erkölcsös ember előtt mér mindig sokkal Súlyosabb, mint annak 0 be nem tartása, amit kényszór al.'^h. de az elveinek fel naa adása mellett aláirt, y* Lelkes taps és szűnni nem akaró éljenzés fogadta fabédy Tibor szavait, majd az ünnepi vacsora a későesti órákban Gömb ö s Gyula miniszterelnök és T a b c d y Tibor éltetésével ért véget. /MOT/V'r