Magyar Országos Tudósító, 1933. szeptember/2

1933-09-14 [048]

POLITIKA pf ' $ < A NEMZETI REFORM SZÖVETSÉG CSATLAKOZOTT A NEMZETI EGYSÉG PÓTJÁHOZ. Csütörtökön osto a Nemzeti Egység pártjának Esterházy uccai he­lyiségének nagyterűében a Nemzeti Rcforn Szövetség tagjai feltűnően nagy szánban vacsorán vettek reszt, juolycn Tabódy Tibor országgyűlési kép­viselő is résztvett. A Nenzcti Reforn Szövetség elhatározta, hogy testü­letileg csatlakozik a Nenzcti Egység táborához és ezt az olh.: tarozásukat P o t e. i n c k József ^a szövetség elnöke a vacsorán jelentette be • Felszólalásáe .m hangsúlyozta, hogy a szövetség megalakulása óta mindig ellenzéki magatartást tanúsított, most a zonban a nemzeti egység tá;-órába lépnek, mert Gömbös Gyula olyan programot hirdet és azt olyan stílusban valósitja mog, amely egyezik a szövetség felfogásável. Nem a hatalom árnyékába'húzódnak, mert hiszen az a helyzet, hogy még ma is bá-" toroág kall nhoz, hogy valaki nyíltan Gömbös Gyula hívének vallja magát, hiszen még a nemzet i egység jelvényének a viselését is megtiltottál: egyos helyekon. _J • mérnök, műszaki tanácsos - Uj stílusra és uj ember előre van szükség, mert nem lehet, hogy ázol: az emberek, akik -tizennégy éven keresztül börzének tekintették az országot, -sok legyenek most is elől, örüljenek, ha nem kerülnek a vádlottak p.djára, no akarjanak tehát a kocsi rud ja mollott állni, 'A miniszterelnök, mint a világitó .orony áll a magyar éjszakában és a körülötte nyüzsgő politikusok, mint a hullámok csapkodják onnok a torony­nak iá alapjait, s nem tudni, hogy el akarják-e söpörni, vagy hízelegve nyaldossál:. i . ;|9 Az elnök felszólalása után a különböző csoportok vezetői j 31 ontották bo csatié, isozásuia t. Az I, kerületi frontharcosok rész r ől alsócsornátoni D o m okos Tibor, a déli kerület részéről V a r g ha Gyula, a budaiak nevében M a t t. o in Gyula, az északi kerület részé­ről roggambi F 1 u c 1: András,• is iparosok és kereskedők részé­ről Fon g o r Lajos, a munkás szakosztály részéről Szab 0 János, a zé M egyetemi ifjúság nevében A n t a 1 f f y Vilmos, vériül pedig K o s s á­n y i Dezső szólaltak fel üdvözölte T a b o d y Tibort, aki megköszön­ve ez Irányában mogny ilvánult lelkesedést, a következőkben válás zolt: - Örülök, hogy a frontharcosok képviselője nyitotta meg a felszólalások sor át, Elsősorbán rájuk vár a nemzetépítő munka, akik ki­vették a részüket a harcokból y 3 megtanultak engedelmeskedni és parancsol­ni egyaránt. Ez a szövetség Budapest lakosságának az elitjét képviseli. Minden felszólalással egyetértetten, ugyanúgy, nint tudón, hogy'e gyet ér­tene veiül: 0. miniszterelnök ur is /Éljenzés/, ha hallotta volna. Gömbös Gyula súlyos terhek. :el vette át az ország kormányzását. Bejelentette be­rettyóújfalui beszédében, hogy reformokra készül, dc est csak akkor való­síthatja meg, ha érzi, hogy'az önzetlen, tisztességes magyar töebség áll rendületlenül a háta mögött, mert ez erőt ad neki. Sajnos iz a helyzet, hogy az elmúlt években erkölcsileg sokat sülyodt a magyar közélet'és sok nehézségbe ütközik önzetlen, bátor reformpolitikát korco r tülvinni, Intri­kusok, méregkever ők, fúrók és fűrészek dolgoznak és nehezítik meg a kibon­takozás útját. Rátok vár tehát a hivatás, hogy magyar szeretettel a mi­nis ztőrelnök mellé állva apostolai legyétől: a nemzeti egységnek, mert ti jelenti tok a magyar jövőt. /iiOT/o ^

Next

/
Thumbnails
Contents