Magyar Országos Tudósító, 1933. augusztus/1
1933-08-08 [082]
—MÁSFÉL ÉVT BORTÖNRE TELTEK EGY TETTEKÉRT TOLVAJT. Vitéz Litvay Sándor dr.. ocrvenyazóki biró ma tárgyalta Neckermann Raimund f oglalko záan.. lkdli ügyén bűnügyét, aki ellen lopás büntette cimén omolt vádat a kir. ügyészség. Neokormann, aki már nyolc alkalommal volt különféle b ncaelekmenyekért elitéivé, néhány nappal ezelőtt a 49-os villamoson kilopta Pór Gyula dr. ügyvéd zsebéből annak óráját &s láncát. Az ügyvéd üldözőbe vette a zsebtolvajt, akit aztán ogy rendőrnek sikerült elfognia és 1 tartóztatni. A vádlott beismerte a büncselelaaóny elkövetését ós azzal védekezett, hogy büntetett előéletére vele tekintettel seholsem tudott magának foglalkozást keresni es az éhség vitte rá a lopásra. Parády László dr. kir. ügyész vádbeszéd ében leérte a törvényszéket., hogy mivel többszörösen büntetett, visszaeső bűnözőről van szó, Ítélje el a törvényszék Weckermannt szigorított dologh z ra . Amikor a vádlott ezt meghallotta, összetett kézzel könyörögni kezdett: - az édesanyám emlékére esküszöm, soha többé nem fogok elkövetni semmiféle bűncselekményt, csak most az egyszer tessék megbocsájtani. A törvényszék lopás bűntettében mondotta ki bűnösnek a vádlottat, akit ezért másfél ...vi börtönre Ítéltek el. Az Ítélet jogerős. PERESKEDÉS A CSERKESZ FOKOSOK MIATT. A gödöllői jamboree alkalmából a foko3ok egész tömege korült forga1 omba, a molyok László Jonő és Füzély Aladár öntömestorek készítménye:' . Egy ilyen fokos Visnyovszky Lajos szobrászművész kezébe került, aki tüzetesebb megszemlélés után ugy találta, hogy a fokosok diszitményos rajzai azután a terv után készültok, amelynek alapján Ő annakidején László és Füzely öntömestorek közreműködésével elkészíttette azokat a fokosokat, amelyeket a Magyarországon járt olasz képviselőknek ajándékoztak .emlékül. Visnyovszky orro szerzői jogbitorlás cimén port in-* ditott az öntömestorek ellen, kérte a forgalomba került fokosok elkobzását és lo.ooo pengő anyagi, valamint lo.ooo pengő nem anyagi kár megítélését. A keresettol szemben az öntömestorek azt hangoztattak, hogy az általuk kész ite tt fokosok önálló' tervezésűek és egyáltalán nem használt .k fel mintaképpen azt a fokostervezetet, amelyet annakidején Visnyovszky készített. Márffy István dr. törvényszéki biró ma- tartott első tárgyalást a korcsét ügyében, kihallgatva többek között ogy iparművész szakértőt, aki szerint több vonatkozásban megállapítható t z, hogy az öntömestorek által készített fokosok tervrajza hasonlít Visnyovszky szobrászművész tervéhez, A tárgyalás lefolytatása után a biró közölte a felelek .1, hogy határozatát az ügyben irásbolilog fogja számnkra elküldeni. /MOT/MA. I He lm Mihályné szül. Lázár Ilona, valamint néhai dr. Bádor József hagyatéka csüdügyébon a törvényszék hivatalból, illetve- a e- cfiöŰSfcagyon kimerülése folytán az eljárást megszüntette. /MOT/.