Magyar Országos Tudósító, 1933. augusztus/1
1933-08-07 [082]
MA REG G-EL VISSZASZÁLLÍTOTTÁK MA TUSKÁT BÉCSBE. Ma tus ka Szilveszter ügyében, mint jelentettük, a pestvidéki törvény szí . vizsgáló-birája befejezte a kihallgatásokat, s elkészítette a félvefc/t jegyzökönyveket. Matuskát azóta az elmeszakértők vonták megfigyelésük alá s időközben ezzel a vizsgálattal is elkészültök. Mielőtt az orver szakértők Írásba foglalt szakvéleményüket a cörvényszékbez beterjesztették volna, - a biroság ugy határozott, hogy Ma tuskával nem várat j ' c meg a szakvélemény beérkezését, hanem már ma, hétfon reggel visszakísér te tik Bécsbe, az ottani osztrák fegyintézetbe. Evégből Ma tus ka Szilvesztert ma már a kora reggeli Órákban előkészítették a bécsi útra. Soronkivül reggelit kapott, majd - az e. irt szabályzatnak megfelelöleg - megbilincselték és felszállították z. reá várakozó tolonckocsiba. Ma tus ka mellett a tolonckocsibán egy detektiv, két fogházőr és két rendőr foglalt helyet. A toloncautó már v- :gel fél 9 órára kiérkezett Matuskával és kíséretével a kelenföldi pályaudvarra, ahol akkorára egy szakasz gyalogos rendőr sorakozott fel, Magassy Antal rendőrfelügyelő vezényletével. A pályaudvar előtti térségen ezenkívül számos detektiv is összegyülekezett, közöttük: Rubos János főfelügyelő, valamint Nagy József és Lenkei Márton felügyelők, akik hárman kisérik el a "biatorbágyi rém"-et Hegyeshalomig. Hegyeshalmon osztrák rendőrök veszik át Ma tus ka felügyeletét, akit egeszén a bécsi országos fogházig elkísérnek. A pályaudvaron Szántay István állomásfőnök intézkedésére előre megállapították azt a helyet, ahová a keleti pályaudvar felél érkező bécsi személyvonatnak meg kell majd állania. A tolonckocsi ajtaját egyelőre nem nyitották fel s a toloncautó az egyik pályaudvari mellékkijárattal szemközt, az ajtón kivel állott meg, hogy Ma tuskát minél, diszkrétebben, mentül kevesebb feltűnés nélkül szállíthassák fel a vasúti kocsiba. A vona t menetrendszerű pontossággal 9 óra 25 perckor futott be az állomásra, a kijelelt harmadik számú vágányra. A villanymozdony pontosan az előre megállapított helyen állott meg. A követkéz.-- pillanatban felpactant a toloncautó ajtaja a detektívek, rendőrök sorfala közt kilépett a kocsiból a "nap hőse", Matuska Szilveszter. A rend őrök előírásszerűen a jobb kezét a ballábához láncolták. Matuska szinte kétfcét görnyedve haladt a vasúti fülke felé, Jobbról éabalrÓ-* egy egy rendőr támogatta. Amint Matuska a hosszú személyvonat ablakából ki ha joló sürü emberarcokat megpillantotta, hirtelen felkapta jobbját az orra elé és az egész, mintegy 5o méteres uton szamárfülöket mutogató'' t a közönség felé. A perronon vont rendőrkordon mögött felsorakozó nér ~ • közönség közül egyesek, főként egyszerű öltözetű nők és gyermekek h i • gosan kiáltozni kezdtek: - Pfujj ! Le vele! Gazember, disznó, gyilkos] Egye meg a f < Matuska nem válaszolt, de a kiáltozásokat meghallva, ebbe z Irányba is elkezdett fürgén "szamárfüleket" mutogatni. Az egész alig tartott egy két percig s a kopottas, fekete civilruhába" Öt ltözö tt Matuska Szilveszter máris eltűnt a On. 55.551. számú III. osztályú vagon első fdlkéje mögött. A három detektiv vele együtt szállott fel a fülkébe, amelynek ablakát a szürkés kék függönnyel nyomban elfüggönyözték a kíváncsi tekintetek elei, A vonat menetrendszerinti pontossággal 9 óra 29 perckor kigördült a kelenföldi állomásról. /MOT/KY,