Magyar Országos Tudósító, 1933. augusztus/1
1933-08-14 [082]
BŰNTÁRSA MEGHALT A DOLOGHÁZBAN. - A F6TETTEST EGYÉVI BÖRTÖNRE ITÉL R K Zsofka Ferenc álláanélküli gyárimun cáa Rosenborg József volt kereskedő segéddel együtt több betörést követett el. A két bűntárs többek k öz öt t betört Handlévics Ilona magnínzónő Amerikai uti lakására s onnan egy télikabátot, több felsőruhát, valamint nagyszámú fehérneműt, ezenkívül ékszereket és gyöngyöket vitt el. Kifosztották ezenkívül Kocsis Vikto]- ••• budapesti hivatalnoknő Erzsébet királyné uti lakását, akit ilymódon ugyancsak többszáz pengős értékkel károsítottak meg. Rosenberg hamaros:;^ kézrekerült, ellenben Zsofka megszökött, ugy, hogy ellene körözolo^olet kellett kiadni. Rosonborg Józsefet a biróságok jogerősen háromévi szigoritott dologházra ítélték. Ez a vádlott meg is kezdette büntetését s azóta a sopronhartai dologházban régi betegsége következtében meghalt. Zsofka Ferenc csak most került a hüntctőhatós ágok kezére s ügyében a büntetőtörvényszék Lányi tanácsa Ítélkezett. FarAdy László dr. kir. ügyész vádboszédo, valamint Farkas Gyula Lajos dr. ügyvéd védőbeszéde után a biróság Zsofka Peroncet kétrendbeli lopás bünteti bon mondotta ki bűnösnek és ezért egyévi börtönre Ítélte« A büntetés kiszabásánál a törvényszék nyomatékos enyhítőkörülményne3c vette a vádlott töredelmes beismerését, valamint szorult anyagi helyzetét; ezzel szemben súlyosbító körülményként számított többszörösen büntetett eléA törvényszék Ítelete jog-rös , /MOT/KY, A MEG NEM JELENT VABEOTTKKAT ELŐVEZETIK, A RENITENS TANUKAT PÉNZBÍRSÁGGAL SÚJTJÁK. Mára tűzte id. a büntetÖtÖrcvényszék Lányi tanácsa Waldmann József magánhivatalnok és két társa bünpöréöelc fő tárgyalását, A vádlottak hamis vád bűntettével vannak vádolva, minthogy Alexander Bernátul pestkörnyéki illetőségű magánzönő ellen - állitóan minden jogszerű alap nélkül - bűnvádi feljelentést tettel: s fel Jelentós ükben titkos kéjelgéssel, valamint kémkedéssel és egyéb államellen..s cselekmények elkövetésével vádoltá3r meg a nagánzónöt. A sértett a kitűzött főt ér py aléson védője, Balogh N. Imre dr. társaságában pontosan megjelent; ellenben a vádlottak val..mint a nagyszámmal megidézett tanuk egy rőszo elmulasztotta a megjelenést. Egyesek a meg nem jelentek közül orvosi bizonyitvánuy..1 mentettél: ki távolmar .dósukat, de ezt az igazolást a törvényszék nem fogadta ol a elrendelte a távolmaradott vádlóttaImak a legközelebbi f őtár gyalásra történő ol övezetesét s egybon pénzbirsággal .áujtotta az indokolatlanul elmar...dt tanukat. Az u j főtárgyalás időpontjáról Lányi János dr. törvényszéki tanácselnök az érdekelt felokot Írásban értesíti. /MCT/ÍY. BIZONYÍTÉKOK HIÁNYÁBAN PELMEETETTÉK AZ ORGAZDASÁGGAL VÜDOLT PESTERZSÉBETI BARCMFIKERESAKDÖNC'T. Mult év augusztusában rövid időközökbon, egymásután kétszer is betör tele Kerekes József ny . alezr des Ferenc körúti lakására, ahonnan rz ismeretlen tettesek mintegy S-lo.ooo pengő értékű holmit vittek el. A rendőri nyomozás során egy ismert betörő társaságra terelődött a gyanú, A jelek szerint a kettes betörést Kovács 'erehe foglalkozásnélltüli lakatos, valamint Fazeka3 Lajos állásnélküli cipész követték volt ol, akiknek a lopott holmi ér tőke sité seben állítólag Nagy Lajosné szül. Vékony Mária pesterzsébeti baromfikeroskodenö segített. Kovács' idejekor n kereke toldott s igy a bűnt ..tótörvény szél: Lányi tan csa csupán a másik két vádlottat vonhatta felelőssé gro. Min hogy a törvényszéki főtárgyaláson, mind a két vádlott tagdott s ellenük semmiféle k onlcrót bizonyítók som merült fel, - a biróság Fazekast és Nagy Lajosnét a lopás , illetve orgazdaság bűntettének védj-, alól bizonyítékok hiányéban felmentette. A törvényszék egyben elrendelte Nagyné azonnali szab dlábra helyezését; Fazekad .egyéb ügyben re ómért büntetosének kitöltésóig továbbr is fogva marad, Áz Ítélet jogerős. /&0T/KY,